A Mozgásjavító EGYMI „Sokszínűség az iskolában – ma a holnapért” című Erasmus+ projektje (Projektszám: 2023-1-HU01-KA122-SCH-000148087) külföldi szakértőnk, Prof. Dr. Erdélyi Andrea online konzultációjával folytatódott.

Az Erasmus+ program keretein belül indított szakértői látogatás Prof. Dr. Erdélyi Andrea bevonásával virtuális tevékenységgel folytatódott 2024. június 24-én. 

“Relatív szépség és ami mögötte van” címmel rendeztek szombaton divatbemutatót a Kispesti Esély Alapítvány szervezésében a KMO Művelődési Központban. A műsorvezető és az esemény stílustanácsadója Lakatos Márk volt, és a táncosaink mellett fellépett Napsugár Anna és a CZUTOROK, azaz Czutor Zoltán és Czutor-Kilián Zsanett is.

Teltház fogadta a fellépőket, akik 3 kollekciót mutattak be a délután folyamán. Míg vonultak a “kifutón”, Lakatos Márk lendületes előadásában megismerhettük mindannyiuk élettörténetét, fogyatékosságuk mibenlétét, hobbijukat, terveiket. Ahány modell, annyi stílus: nagyon izgalmas és szívmelengető volt nézni a lelkes bemutatókat!

A bemutatók között fellépések tették még színesebbé a programot. Elsőként a MexDance lépett a színpadra: volt diákjaink (és egy jelenlegi kollégánk:) ) alkotják a csapatot: Hatta Mariann, Ádám Bianka, Hörnyék Bianka és Hörnyék Franciska mutatta be legújabb koreográfiáját Rácz Gergő és Orsovai Reni “A titkod nem leszek” című dalára. Óriási sikerük volt!!

Emellett Hatta Mariann és Ádám Bianka a kifutón is megjelent, hatalmas tapsot zsebelve be a lendületes vonulásért és a bemutatott szép ruhákért 🙂

Nagy élmény volt az esemény mind a résztvevőknek, mind a rengeteg nézőnek. Reméljük, lesz folytatása!

 

 

Ha Ön adója 1%-át a Mozgásjavító által 1993-ban létrehozott Zsótér Pál Alapítványnak adja, úgy a mozgáskorlátozott gyermekek nevelését, oktatását, fejlesztését támogatja, hozzájárul kulturális és szabadidős programjaikhoz, nyári táboraikhoz, a szükséges eszközök megvásárlásához, az ösztöndíj programhoz, a játékkölcsönző működtetéséhez, az oktatólakás fenntartásához…és még folytathatnánk a sort.

A 2022-es rendelkező évben az adó 1%-os felajánlásokból 2.391.509 Ft bevétel gyűlt össze 252 felajánlónak köszönhetően. Hálásak vagyunk, ha ebben az évben is mellénk áll!

A ZSÓTÉR PÁL ALAPÍTVÁNY ADÓSZÁMA: 18045570-1-42

Hogyan rendelkezhetünk adónk 1%-ról?

Rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-éig, az szja-bevallástól függetlenül is lehet.

A nyilatkozat benyújtásának lehetséges módjai:

Ha Önnek a NAV készíti a bevallását, és rendelkezik ügyfélkapuval, akkor ide belépve tudja a nyilatkozatot kitölteni és ELEKTRONIKUSAN beküldeni: https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login

Ha PAPÍR ALAPON szeretné kitölteni a rendelkező nyilatkozatot, akkor azt legegyszerűbben ide kattintva tudja kinyomtatni. A dokumentumot lezárt borítékban a NAV ügyfélszolgálatain személyesen vagy meghatalmazott útján nyújthatja be, illetve póstai úton is beküldheti a NAV címére. Ezt a személyi jövedelemadó-bevallással együtt, de akár attól függetlenül is megteheti. A borítékot az Ön állandó lakhelye szerinti adóigazgatóság postafiók címére kell küldeni, a címlista itt található.

Amennyiben az Ön MUNKÁLTATÓJA vállalja a nyilatkozatok összegyűjtését, akkor a kitöltött rendelkező nyilatkozatot 2024. május 10-ig lezárt borítékban kell eljuttatni hozzá.

A borítékon a leragasztás helyén szerepelnie kell az Ön aláírásának is.

Köszönjük, ha 1 %-ával a mozgáskorlátozott diákokat támogatja!

2022. április 12-én délelőtt került megrendezésre a Mozgásjavító EGYMI diákjai által, a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát Alapítvány számára szervezett jótékonysági vásár.
Minden jótékonykodó egy kis apróságot vásárolhatott, amit a gyermekek a Digitális Témahéten terveztek és 3D-nyomtatóval készítettek el.
 Az adománygyűjtés annak rendje és módja szerint zajlott. A tanulók nagyon komolyan vették a szervezést és a megvalósítást, és még nagyobb izgalommal várták, hogy a rendezvény végén kiderüljön, mekkora összeg lapul a kihelyezett dobozokban. 🙂
 Mindenki örömére végül 93 405 forintot sikerült összegyűjteni, amit mihamarabb el is juttatnak majd a szervezethez és a kis kedvencekhez.
 Az esemény napján az adományozókat és a folyosón közlekedő gyermekeket két kutyus is várta, akik végtelen türelemmel türték a sok-sok simogatást.
Köszönjük mindenkinek, aki valamilyen formában részt vett a program megvalósításában, és mindazoknak, akik adományaikkal segítettek egy tappancsnak!

A Mozgásjavító Diák Sport Egyesület a NEA-MA-19-Ö-M-0542 azonosítószámú pályázat kedvezményezettjeként 400 000 Ft támogatásban részesült, mely a szervezet működésének vagy programjainak biztosítására fordítható.

A pályázati program tervezett időszaka 2019. április 01. és 2020. március 31. közé esik, mely időszakban a támogatás fedezi majd a versenyeken való részvételt, a szervezet szabályos működését biztosító kiadásokat, valamint az egységes megjelenést biztosító mezek megvásárlását.

A pályázati program a Nemzeti Együttműködési Alap és a Miniszterelnökség támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. lebonyolításában valósul meg.

EREDMÉNYHIRDETÉS!!!

Június 15-én, a digitális évzáró keretében került sor az alapítványi ösztöndíjak és elismerések kihirdetésére. Sok pályázat érkezett idén, nem volt könnyű dolga a bíráló bizottságnak és a kuratóriumnak sem, de végül megszületett a döntés, a következők szerint:

Ösztöndíjban részesülnek a 2020/21-es tanévben:

Nahimi Maryam Míra (4.a) – Mozgásjavító EGYMI
Pásztor Valentina (8.a) – Mozgásjavító EGYMI
Vikukel Krisztián Dávid (8.b) – Dr. Szent-Györgyi Albert Ált. Iskola
Piák Barnabás (10.a) – Mozgásjavító EGYMI
Ádám Bianka (10.a) – Mozgásjavító EGYMI
Farkas Bence Máté (11.a) – Mozgásjavító EGYMI

Gyermek-Érdemérem kitüntetést vehet át egy általános iskolás és egy középiskolás végzős diákunk:
Csomós Júlia (8.a) – Mozgásjavító EGYMI
Berta Krisztina Anna (12. o) – Mozgásjavító EGYMI

Idén egy Különdíjat is kiosztott az alapítvány, ezt Marosi Bence Levente (8. b) kapta a versmondás terén elért kimagasló eredményeiért.

Emlékérmet – azaz Zsótér Díjat – vehet át idén:
Kormos Zsuzsanna szomatopedagógus, tehetségfejlesztő tanár 

És akit Zsótér Pál Életműdíjjal jutalmazott a kuratórium ebben az évben:
Dr. Benczúr Miklósné

Szívből gratulálunk minden díjazottnak!

 

 

MINDENNAPOK

[otw_is sidebar=otw-sidebar-3]

A 2019-20-as tanévben az étkezések befizetési időpontjai a következők:

December hónapra:
2019. november 4-én, pótbefizetés november 8-án
(17 napra a kollégistáknak, 16 napra a bejáróknak)
Január hónapra:
2019. december 9-én, pótbefizetés december 13-án
(20 napra a kollégistáknak, 20 napra a bejáróknak)
Február hónapra:
2020. január 6-án, pótbefizetés január 10-én
(20 napra a kollégistáknak, 20 napra a bejáróknak)
Március hónapra:
2020. február 10-én, pótbefizetés február 14-én
(17 napra a kollégistáknak, 16 napra a bejáróknak)
Április hónapra:
2020. március 9-én, pótbefizetés március 13-án
(20 napra a kollégistáknak, 20 napra a bejáróknak)
Május hónapra:
2020. április 6-án, pótbefizetés április 10-én
(20 napra a kollégistáknak, 20 napra a bejáróknak)
Június hónapra:
2020. május 4-én, pótbefizetés május 9-én és június 6-án
(10 napra a kollégistáknak, 10 napra a bejáróknak)

A vasárnap visszaérkező kollégisták vacsoráját a napok száma nem tartalmazza.
Befizetési napokon a pénztár 7.30 – 9.00 és 12.30 – 18.00 óra között tart nyitva. Kérjük a fenti időpontok betartását!
———————————————————————————————————————————

Az étkezés befizetési napokon kívül a pénztár 2018-19 tanévre szóló nyitvatartási rendje:
Hétfő: 7.30 – 9.00 óráig 12.30 – 16.00 óráig
Szerda: 7.30 – 9.00 óráig 12.30 – 16.00 óráig
Péntek: 7.30 – 9.00 óráig 12.00 – 13.30 óráig
Étkezés lemondása és egyéb, befizetéssel kapcsolatos információk:
email: kiss.anna@mozgasjavito.com
telefon: +36-20/610-6598

Felhívás konferencián való részvételre
Kedves Kollégák!

A Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, a MAGYE Szomatopedagógiai Szakosztálya és a Szomatopedagógiai Műhely közös szervezésében 2019. december 7-én szakmai konferenciára kerül sor.
A Mozgásjavító EGYMI 2012-től minden évben a Fogyatékos Emberek Világnapjához kapcsolódóan szakmai konferenciát szervez Tárva-Vár címmel. Ebben az évben a szakmai tanácskozás mottója: „Együttműködésben a jövő!” – új szerepekben a szomatopedagógia.
A rendezvény központi témája a súlyosan mozgáskorlátozott gyermekek hazai ellátásának formái, lehetséges megoldásai.
A rendezvény plenáris részében Dr. Medveczky Erika főorvos asszony előadása mellett a Mozgásjavító EGYMI jó gyakorlatainak bemutatására kerül sor. A 20-25 perces előadások után a résztvevők számára szekciókban való együttműködést kínálunk, amely a MAGYE Szomatopedagógiai Szakosztályának műhelymunkáját és hálózatépítő tevékenységét kívánja támogatni, valamint az országban kidolgozott jó gyakorlatok számára szervez adaptációs fórumot.

Programterv:
9.00 – 9.30 Regisztráció
9.30 – 9.50 Köszöntők
Locsmándi Alajos intézményvezető úr – Mozgásjavító EGYMI intézményvezető
Dr. habil Papp Gabriella dékán asszony – ELTE BGGYK
Dr. Lénárt Zoltán szakosztályvezető úr – MAGYE Szomatopedagógiai Szakosztálya
9.50 – 10.20 Dr. Medveczky Erika főorvos asszony előadása
10.20 – 10.45 Csillag Ágnes szomatopedagógus előadása – Mozgásjavító EGYMI
10.45 – 11.10 Sárközi Judit gyógypedagógus előadása – Mozgásjavító EGYMI
11.10 – 11.30 Szünet
11.30 – 13.00 Szekcióülések
13.00 – 13.15 Konferencia zárása
13.15 – 16.00 Ebéd és évfolyam találkozó

 A választható szekciók:

    1.  „De ki az a szomatopedagógus?!”
      A szomatopedagógia ma szekció: Közös együttműködésre hívjuk a szomatopedagógus kollégákat a szomatopedagógia jelenlegi feladatkörének, szerepének, módszereinek korszerű, tudományos megfogalmazásának témakörében. Mit jelent nekünk, másoknak a szomatopedagógia?
      Három témakört tervezünk körbejárni:

      • A szomatopedagógia korszerű definíciója
      • Hogyan tehetnénk ismertebbé, körülhatárolhatóbbá a szomatopedagógiát itthon?
      • A szomatopedagógia megjelenése külföldön

      A szekció facilitátorai: Dr. Lénárt Zoltán – Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar GYMRI Szomatopedagógiai Szakcsoport és Tóth Adrienn Anita – Mozgásjavító EGYMI

    2. „És még mihez értsek?”
      A szomatopedagógia és a társuló fogyatékosságok: A szekció központi témája a különböző társuló fogyatékosságok és a szomatopedagógiai ellátás összekapcsolása, a már létező jó gyakorlatok bemutatása, a célok megvitatása, a szemlélet sajátosságai.
      Témakörök:

      • Beszédzavarok, kommunikációs akadályozottság és az AAK
      • Autizmus spektrumzavar és mozgásfejlesztés
      • Érzékszervi akadályozottságok és a mozgásnevelés
      • Értelmi akadályozottság és mozgásnevelés

      A szekció facilitátorai: Várnagy Péterné Sereghy Fruzsina – Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Horváthné Illés Barbara Eszter – Budapest III. Kerületi Csillagház Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

    3.  „Együttműködésben a jövő!”
      Intézményi együttműködések szekció: A műhelymunka célja: közös gondolkodásra invitáljuk az együttműködés megerősítése témakörében az EGYMIK vezetőit.
      Témakörök:

      • Felmérni az ország különböző pontjain a szomatopedagógiai tevékenységet végző intézményeket, szervezeteket
      • Feltárni a működési nehézségeket és problémákat
      • Serkenteni az együttműködést és hálózatosodási tevékenységet
      • Erősíteni és tudásmegosztási helyzetet kínálni mind a szervezeti, mind a szakmai megvalósítást kimagasló módon végző intézmények számára.

      A szekció facilitátorai: Locsmándi Alajos – Mozgásjavító Óvoda, Ált. Isk., Gimnázium, Kollégium, EGYMI intézményvezetője és Barabásné Szöllősi Katalin a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Mozgásvizsgáló, Gyógypedagógiai Tanácsadó, Korai Fejlesztő, Oktató és Gondozó Tagintézményének vezetője

A konferencia zárását követően igény szerint szomatopedagógusok évfolyam-találkozóira kerül sor. Szeretnénk lehetőséget kínálni a különböző évfolyamokon végzett szomatopedagógusok számára a személyes találkozásokra, beszélgetésekre, s jövőt formáló aktivitásokra.

A konferenciára szükséges az előzetes regisztráció, amelyet ide kattintva lehetséges megtenni.

A részvétel a szakmai napon pályázati forrásnak köszönhetően ebben az évben ingyenes!
A szakmai konferencián elsősorban a gyógypedagógiai, és/vagy egészségügyi intézményekben dolgozó szomatopedagógusok, és egyéb érdeklődő, együttműködő szakemberek részvételére számítunk.
A rendezvény helyszíne a Mozgásjavító EGYMI.
Várunk minden érdeklődőt a konferenciára és az évfolyam találkozókra!

Budapest, 2019. október 17.

A szervezők nevében:

Locsmándi Alajos                                                   Dr. Lénárt Zoltán
intézményvezető                                                     szakosztályvezető

Verőcére utaztak idén is a gólyák, 10 diák, és velük tartott 7 felnőtt.
A szobák elfoglalása után rögtön kezdődtek is a feladatok: az osztályinduló zenei alapját kellett kiválasztani és a szimbólumot megrajzolni. Ebéd után megérkeztek az angoltanárok is, és vagy két órát foglalkoztak a diákokkal.

Második nap reggel még gyorsan ellenőrizték a gólyák a kész feladatokat, majd 10 óra körül megérkeztek a 9/a osztály tanulói és az őket kísérő felnőttek.
Kezdetét vette a gólyaavatás: több vicces feladatot kellett megoldani az újaknak, amit sikeresen meg is tettek, majd ezek után – a hagyományok szerint – a kilencedikesek (akik már egy éve a gimnázium tanulói) átadták a “gólyát”, amire most egy évig az újaknak kell vigyázniuk.
Délután pedig még arra is jutott idő, hogy lemenjünk a Duna-partra.

   

Július 22-én egy különleges – és remélhetőleg hagyományteremtő – nyári programon vettünk részt: Oszkó Tímea szervezésében, az EOS Faktor Zrt anyagi támogatásával a Mozgásjavító zászlaja alatt egy felejthetetlen napot töltöttünk a Művészetek Völgye fesztiválon. A szállításért hálásak vagyunk rugalmas, és minden egérutat ismerő sofőrünknek, aki nélkül még most is a budapesti dugóban araszolnánk Kapolcs felé. De odaértünk ebédre, ahol autentikus, ugyanakkor könnyűnek nem mondható lakomával vártak már bennünket. A nap folyamán bejártuk a zsongó fesztivált: vásároltunk a patak partján portékájukat kínáló kézművesektől, belecsöppentünk a Momentán Társulat vadnyugati történetébe, a káprázatos naplementében pedig tátott szájjal ámultunk a Random Trip szenzációs koncertjén. Napközben nagy hangúlyt fektettünk a lazulásra és a folyamatos hidratálásra: környezetbarát poharainkból sosem fogyott ki a védőital. Sokat nevettünk, rájöttünk, hogy kicsi a világ (vagy a Mozgásjavító nagy), és volt, aki még ismeretlenekkel is puszilkodott. Kaptunk csudaszép pólókat, de a nap csúcspontja vitán felül backstage látogatásunk volt: fotózkodtunk a zenekarral és nagy meglepetésünkre volt közülünk, akit régi ismerősként köszöntött az egyik a sztár-fellépő, MC Kemon. Az élmény után elhatároztuk, hogy együttest alapítunk. Háttértáncosunk már van. Reméljük, jövőre nagyobb létszámban, újra meghódíthatjuk Kapolcsot.

Tisztelt Szülők, Gondviselők!

Az alábbiakban találhatók a 2019/20-as tanévre szóló étkezés megrendeléssel kapcsolatos információk és kitöltendő dokumentumok, letölthető formában.

Kérjük, hogy

  • ·Szándéknyilatkozat és Igénylőlap nyomtatvány, valamint a Hozzájáruló nyilatkozat nyomtatott nagybetűkkel kitöltött, aláírt eredeti példányait, valamint
  •  kedvezményes étkezésre való jogosultság igénybe vételéhez a szükséges igazolások másolati példányait,
  •  a megjelölt jogszabály szerinti mellékleteket kitöltve, vagy szükség esetén leigazoltatva eredeti példányban,
  •  diétás étkezés igénylőlapja eredeti példányát, valamint a szakorvosi igazolás másolati példányát iskolánk pénztárába Czebe-Kiss Anna részére az alábbiak szerint szíveskedjenek eljuttatni:

A kitöltött nyomtatványok személyesen leadhatók a pénztárban, az alábbi időpontokban:
június 11-14. 7.30 és 16.30 óra között
augusztus 12-30. hétfőtől csütörtökig 8.00 és 12.00 óra között

A nyomtatványok postán is beküldhetők. Ahhoz, hogy szeptember 2-án a diákok már étkezhessenek, a nyomtatványoknak augusztus 29-ig be kell érkezniük.
Postai cím:
Czebe-Kiss Anna
Mozgásjavító Általános Iskola
1145 Budapest, Mexikói út 59-60.

Bejárós diákok esetén, ha az étkezési papírokat a beiratkozáskor, szeptember 1-jén adják le, abban az esetben a diák csak szeptember 3-tól kap ebédet.

Köszönjük az együttműködést!

A Zsótér Pál Alapítvány május 21-én 16.00 órától tartja soron következő alapítványi ülését.
A kuratórium ekkor határoz a május 12-ig beérkezett pályázatok nyerteseiről és a május 17-ig benyújtott támogatási kérelmekről.

Május 12-ig várjuk a pályázatokat a Gyermek és Ifjúsági Ösztöndíjra, a Gyermek-Érdemérem kitüntetésre, a felnőtteket elismerő Emlékéremre, valamint az Életműdíj kitüntetésre az alábbi kiírások szerint:

Május 17-ig fogadjuk a támogatási kérelmeket, valamint a korábbi támogatások elszámolásait és beszámolóit a zsoter@mozgasjavito.com email címre. Az ezekhez szükséges nyomtatványok innen letölthetők:

2019. március 22-én pénteken, 13:00 órától munkatársi fogadóórát tartunk az általános és középiskolában.

A szöveg: Tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy 2019. március 22-én pénteken, 8:00-13:00 óráig nyílt napot tartunk az általános iskolában, a már hozzánk beíratott tanulók szülei részére. Kérem, jöjjenek el, éljék végig a tanórákat gyermekükkel, nézzék meg, hogyan és mennyit “dolgozik” egy könnyebb pénteki napon.
Kérem, időben érkezzenek, a tanórai becsengetés után már nincs lehetőség bemenni az órára.

Várjuk Önöket!

Nagyné Fatalin Andrea
általános iskola
intézményegység-vezető

2018 óta február 22-én ünnepeljük országszerte a Magyar Parasport Napját.  Ez a nap számunkra kiemelt jelentőséggel bír, több szempontból is. Nagyon sok parasportoló, paralimpikon került már ki eddig is intézményünkből, rengetegen sportolnak jelenlegi diákjaink közül is, és Intézményünk jogelődje ott volt már a kezdeteknél: 1970. február 22-én a Mozgásjavító Általános Iskola tanárai, sportolói, diákjai alapították meg a mozgássérültek első sportklubját, amelyet Halassy Olivér kétszeres olimpiai bajnok – lábszár amputált – vízilabdázóról neveztek el. Ezzel kezdetét vette a hazai és később a nemzetközi parasport szervezeti rendszerének kialakulása is.

Természetes tehát, hogy csatlakoztunk a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) által életre hívott Lélekmozgató programhoz. Ennek keretében filmvetítést szerveztünk diákjainknak: A csodafedezet című, Halassy Olivér életéről szóló dokumentumfilmet néztük meg. A vetítésen részt vett Kiss Gergely, a film producere, Illés Fanni, paralimpikon úszó, Kézdi Réka és Szűcs István kollégáink, szintén paralimpikon úszók. Külön büszkeség számunkra, hogy István alakította Halassy Olivért a filmben!

A film végigkíséri Halassy életútját, megszólaltatva lányát és számos, a sporttal, az úszással és a vízilabdával foglalkozó szakembert. Mindannyian egyetértettek abban, hogy Halassy kiemelkedő sportpályafutása az épek között mintaértékű példa volt az akkori sportolni vágyó mozgáskorlátozott és a mai ifjúság számára egyaránt. Hasonló volt az üzenete a vetítést követő beszélgetésnek is: vendégeink meséltek saját életükről, küzdelmeikről, példát állítva elénk kitartásból, elszántságból, céltudatosságból.

Köszönjük vendégeinknek, hogy elfogadták meghívásunkat és együtt ünnepelhettük a Magyar Parasport Napját.

                  

 

 

 

 

Múlt pénteken lezajlott a Zsótér Pál Alapítvány hatodik Jótékonysági Estje, és elmondhatjuk: ismét egy jó hangulatú, sok vendéget vonzó, finom ételeket és italokat kínáló estét tölthettünk együtt. Csepregi Éva, a Neoton Família énekesnőjének koncertje és Forró István színművész paródiaműsora szórakoztatta a közönséget, emellett lehetőség nyílt profi fotóssal fotózkodni és karikatúrát készíttetni magunkról. És bár a program elsődleges célja az adománygyűjtés volt, mégis sokan távozhattak ajándékkal, hiszen a tombolán idén is közel nyolcvan meglepetést sorsoltunk ki! Végül a Santa Fe Party Band élő zenéjére még éjfélkor is táncoltunk.

Voltak, akik személyesen nem tudtak részt venni az eseményen, de a jegyvásárlással mégis támogatták kezdeményezésünket. Nagyon sokan voltak, akik eljöttek, jegyet és tombolát is vásároltak, így álltak mellénk. És nagyon sokan voltak, akik tombolaajándékok felajánlásával, torták, sütemények készítésével, a vacsora alapanyagainak biztosításával, cukrásztermékek, italok, a kávékínálat biztosításával, illetve személyes közreműködésükkel (a szervezésben, a meghívó és jegyek tervezésében, a jegyek értékesítésében, a dekorálásban és egyéb előkészítő feladatokban, a főzésben, a kiszolgálásban, a tombola árusításában, és végül a rendrakásban) hozzájárultak ahhoz, hogy végül kihirdethessük: közel 1,3 millió Ft gyűlt össze! Ez még nem biztos, hogy a végleges eredmény, hiszen vannak még pályázataink függőben, de az összeg kevesebb már biztosan nem lesz 🙂

Köszönjük tehát mindenkinek, aki bármilyen módon is részt vállalt az Est sikerében, és ezzel lehetővé tette, hogy a kitűzött célunkat, egy 3D nyomtató és egy tantermi interaktív kijelző vásárlását megvalósíthassuk.

Ide kattintva elérhető a fotógaléria, a képeket Kalocsai Richárd készítette. Ha valaki szeretné megkapni valamelyik fotót nagy felbontásban, jelezze kérését a szily.krisztina@mozgasjavito.com címre, megadva a kiválasztott fénykép bal alsó sarokban olvasható számát.


Szeretettel várunk mindenkit alapítványunk soron következő, immár hatodik Jótékonysági Estjére. A belépőkből, támogatói jegyekből és a tombolából származó teljes bevételt ezúttal egy 3D nyomtatóra és egy tantermi interaktív érintőképernyő beszerzésére fordítjuk. Az eszközök a diákok oktatásában, informatikai képzésében, valamint társintézmények bevonásával megvalósuló, kreatív, innovatív projektekben töltenek majd be szerepet.

Az eseményen fellép Forró István színész és Csepregi Éva énekesnő. Az előadások után támogatóink jóvoltából svédasztalos vacsorát és különböző italokat kínálunk. Nem hiányzik majd a népszerű tombolahúzás sem, majd a tánchoz a zenét a Santa Fe Party Band szolgáltatja. A részletes programot a lenti meghívóban találhatják.

Jegyvásárlásra személyesen december 18-tól van lehetőség a Korong Kávézóban, nyitvatartási időben, az alábbiak szerint:
belépőjegy: 5000,- Ft/fő (minden öt, egyszerre megvásárolt belépőjegy mellé plusz 1 db belépőjegyet adunk ajándékba)

támogatói jegy: 2000,- Ft/db (azoknak, akik nem tudnak részt venni az Esten, de szívesen támogatnák a célkitűzést.) A támogatói jegy belépésre nem jogosít.

Lehetőség van továbbá átutalással is jegyet vásárolni a fenti feltételekkel. Ez esetben kérjük a “Közlemény” rovatban a nevet, a választott jegytípust és a darabszámot is feltüntetni. Az így vásárolt belépőjegyek akár az Est napján, a helyszínen is átvehetők. Számlaszám: 10409015-90109809-00000000

A Zsótér Pál Alapítvány következő kuratóriumi ülését 2019. január 16-án szerdán, 16.00 órától tartjuk.
Az új kérelmeket és a korábban kapott támogatások elszámolását (egy rövid szöveges beszámolóval együtt) 2019. január 11. 24.00 óráig kérjük megküldeni a következő címre: zsoter@mozgasjavito.com

A szükséges nyomtatványok innen letölthetők:

Pályázati adatlap az új kérvényekhez
Pályázati elszámoló lap a korábbi támogatásokhoz

A nyomtatványok elektronikusan és kézzel is kitölthetők. A számlák eredeti példányát Berecz Andreának kell leadni a Titkárságon.

A Zsótér Pál Alapítvány kuratóriuma

2018. november 19-én hétfőn színházi előadással indult a nap a felső tagozatos tanulóknak. Újra eljöttek hozzánk a Gór Nagy Mária Színitanoda növendékei, az előző évben már előadott Lúdas Matyi előadással.

Mivel tavaly hihetetlen sikert aratott Fazekas Mihály műve – Márkó Eszter rendezésében -, ezért ráadás előadást kértünk. Így azok a tanulók is látták, akik az előző évi előadást nem élvezhették. Most is jellemző volt a fiatal “művészekre” a hihetetlen energia, jókedv, báj, amivel ismét hatalmas sikert értek el. A gyerekek rajongtak az előadásért.

Köszönjük, és visszavárjuk a társulatot!

 

Tisztelt Szülők!

Szeptember 3-án elindul a 2018-19-es tanév, a beiratkozásra és az ebédbefizetésre a következőképpen nyílik lehetőség:

Ebédbefizetés a bejáró gyermekek részére, személyesen a pénztárban:
augusztus 27-én, 18.00 óráig
augusztus 28-án, 07.30 – 16.00 óráig
augusztus 29-án, 07.30 – 18.00 óráig
augusztus 30-án, 12.30 – 16.00 óráig
augusztus 31-én, 07.30 – 13.30 óráig

Ebédbefizetés a kollégista gyermekek részére, személyesen a pénztárban:
szeptember 2-án, 14.00 – 18.00 óráig
Ezen a napon KIZÁRÓLAG a kollégisták befizetését fogadjuk.

Természetesen lehetőség van utalással is befizetni az étkezési díjat a 11784009-15793803-10010000 bankszámlaszámra (a gyermek nevének és az MJGYP kódnak a feltüntetésével), de ehhez kérjük, előzetesen egyeztessenek Kiss Anna kolléganőnkkel a kiss.anna@mozgasjavito.com email címen, vagy a 20/610-6598 telefonszámon.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az INGYENESEN ÉTKEZŐ DIÁKOKNAK is meg kell keresniük a pénztárat, hogy az étkezéshez szükséges dokumentumokat leadhassák. Ezek hiányában az étkezést nem tudjuk biztosítani az érintett tanuló számára.

Beiratkozás:
– szeptember 2-án 14.00 órától a bentlakó, kollégista diákjainkat várják az osztályfőnökök és az apartman-pedagógusok,
– szeptember 3-án az évnyitó után beiratkozás a bejáró diákok számára.
A beiratkozási csomag honlapunkon elérhető.

Évnyitó: szeptember 3., 09.30 órakor

Tisztelt Szülők!

Az alábbiakban található letölthető formátumban a 2018/19-es tanév beiratkozási csomagja.
A kitöltött nyomtatványok leadhatók az intézményvezetői titkárságon, Horváthné Pálfi Juditnál.

Beiratkozási csomag (.doc)
Beiratkozási csomag (.pdf)

Tisztelt Szülők!

Az alábbiakban található letölthető formátumban a 2018/19-es tanév beiratkozási csomagja.
A kitöltött nyomtatványok leadhatók az intézményvezetői titkárságon, Horváthné Pálfi Juditnál.

Beiratkozási csomag (.doc)
Beiratkozási csomag (.pdf)

Tisztelt Szülők!

Az alábbiakban a következő tanév igénylőlapjait és a tájékoztatót találják.

FONTOS!!!
A hivatalos tanév 2018.09.03-val kezdődik így a a nyomtatványokon kérjük, ezt a dátumot írják. Géppel is kitölthetők a dokumentumok, de az aláírás csak kézi lehet (kék tollal!).

Csak egy fajta kedvezményt jelöljenek kedvezmény igénybevételénél, az azt igazoló okmányokat kérem mellé csatolni.

Átutalásra most is van lehetőség, ha megkapom akár email címemen az igénylést akkor már augusztus 06-tól lehet megrendelni a következő tanév szeptemberi étkezésit, de ehhez szükségem van a dokumentumokra is.

Tanulók étkezés befizetése;
2018.08.13- 2018.08.17-ig
Hétfő-Szerdán; 7,30-18 óráig
Kedden-Csütörtökön; 7,30 -16 óráig
Pénteken; 7,30- 13,30-ig

2018.08.20- 2018.08.31-ig
Az utolsó két hétben időegyeztetéssel van lehetőség a pót-befizetésre.

2018.09.02-án csak a kollégisták készpénzes befizetéseire lesz mód.

A Zsótér Pál Alapítvány kuratóriumi ülést tart 2018. május 28-án.
Elszámolásokat, beszámolókat, kérvényeket a zsoter@mozgasjavito.com címre, ill. a Titkárságon várjuk. Az ezekhez kapcsolódó Pályázati Adatlap és Pályázati Elszámoló Lap nyomtatványok ide kattintva letölthetők. 
Beadási határidő: május 23., péntek

A szintén május 23-ig benyújtható ösztöndíj, érdemérem, emlékérem és életműdíj pályázatokról ide kattintva találhatók részletes információk, letölthető űrlapok

A ZSÓTÉR PÁL ALAPÍTVÁNY pályázatot hirdet az alábbi kategóriákban:

A pályázatokról információk, tudnivalók a fenti linkekre kattintva érhetők el.

Valamennyi pályázat, javaslat beérkezési határideje: 2018. május 23.

a Zsótér Pál Alapítvány kuratóriuma

A 2018/19-es tanévre a Mozgásjavító Gimnázium nyelvi előkészítő osztályába az alábbi tanulók nyertek felvételt:

  1. Honti Laura
  2. Pócs Botond
  3. Hegedűs Tamás
  4. Bogdán Liliána Alexandra
  5. Márton Dorina
  6. Nagy Milán Sándor
  7. Pribelszki Bence
  8. Licsicsányi Boglárka Csenge
  9. Suha Vivien
  10. Frankl Bálint

A felvételt nyert illetve felvételt nem nyert jelentkezők határozatait április 27-ig postázzuk.

A 2018-as tanévben rendezett versmondó versenyek „ koronáját” Csomós Julka kapta.
2018. március 27-én került sor az országos KI MIT TUD ? verseny lebonyolítására a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban. A verseny több kategóriában zajlott.
Vers, mese, zene, ének, színdarab, báb-és táncprodukcióban indultak a versenyzők. Az eseményt a Játékkal a Tudásért Alapítvány, az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete és a Kiskőrösi EGYMI munkatársai rendezték.
A mi iskolánkat Csomós Júlia 6.a osztályos rutinos versmondónk képviselte, természetesen vers kategóriában.
A zsüriben Fazekasné dr. Földesi Margit egyetemi tanár, Papp Róbert költő pedagógus és Katymári Vanda a Kiskegyed újságírója értékelte a produkciókat.
Julka saját kategóriájában különdíjban részesült Gáti István: Tök Magda című versével.
GRATULÁLUNK JULKA! FANTASZTIKUS TELJESÍTMÉNYT NYÚJTOTTÁL EGÉSZ ÉVBEN!

 

'MOZGASJAVITO'

Kindergarten, Grundschule, Gymnasium,​​ Spezielles​​ Methodologisches​​ Erziehungszentrum und Studentenheim

 

ÜBER UNSERE SCHULE

Behinderte Kinder spielen, lernen und machen Sport in der Nähe des Budapester Stadtwäldchens, sie werden auf das Leben vorbereitet und in die Gesellschaft integriert – und das schon seit​​ mehr als​​ 110 Jahren. Das ist das​​ erste Institut in Ungarn, gegründet am 24. Dezember 1903 unter dem Namen “Heim und Verein für krüppelige Kinder”​​ von​​ der Freimaurer Loge Deák Ferenc’.

Mitten im zwanzigsten Jahrhundert zog das Institut​​ auf seinen​​ jetzigen Platz in die Mexikói Straße in Budapest. Das Gebäude wurde erst nach einer großen​​ Rekonstruktion im Jahre 2010​​ ganz zugänglich​​ und bietet jetzt eine, dem einundzwanzigsten Jahrhundert entsprechende​​ Umgebung für Unterricht, Training und Betreuung.​​ 

Der​​ neue Gebäudekomplex bietet neue Möglichkeiten für Lernende mit physischen Behinderungen in den nächsten Jahrzehnten. Das erneuerte und renovierte alte Gebäude und die gut ausgerüsteten und total zugänglichen neuen Gebäude mit ihrem​​ speziellen, modernen und funktionalen Design dienen der alltäglichen Entwicklung der behinderten Schüler.​​ 

 

ZIELE

'Mozgasjavito'​​ Kindergarten, Grundschule, Gymnasium,​​ spezielles methodologisches Erziehungszentrum und Studentenheim​​ ist eine multifunktionelle Schule, deren Hauptziel ist es, Schülern die oberste Stufe der Unabhängigkeit mit Hilfe der​​ institutionellen Geräte​​ erreichen zu lassen.​​ In der Schulphilosophie findet man wertorientierte Entwicklung​​ durch traditionelle und institutionelle Aktivitäten, die den Schülern die gleichen Möglichkeiten bieten.

Unser Hauptprinzip​​ ist​​ es,​​ die Einstellung der ganzen Gesellschaft zu formen im Bereich der Gleichberechtigung, wo Akzeptanz​​ und nicht Wohltätigkeit die Rechte der Behinderten​​ bestimmen und damit für die Schüler neue Chancen in der gesellschaftlichen Teilnahme entstehen und​​ individuelle Bildung, Gesundheit und Sozialfürsorge gefördert werden. Auch die Möglichkeit für eine autonome Lebensqualität wird dadurch erreicht.​​ 

Grundprofile​​ 

  • Kindergarten

  • Grundschule​​ 

  • Gymnasium​​ 

  • Studentenheim​​ 

  • spezielles methodologisches Erziehungszentrum mit professionellen Geräten

 

THERAPIE

Die wichtigste Spezialität des Instituts ist die Therapie, die den ganzen Tag vorhanden ist und​​ während der ganzen Unterrichtszeit verbessert​​ wird. Typisch für die Therapie sind​​ unter anderem individualisierte​​ und differenzierte Therapie, eine große Auswahl an Methoden, Funktionalität und Kooperation.​​ Sie bietet​​ ständig​​ adaptierbare​​ Methoden,​​ abhängig​​ vom Alter, von der Behinderung und dem Zustand. Sie definiert immer das Ziel, das erreicht​​ werden will.​​ 

Das Programm der Therapie deckt wie ein Netz auch alle Schuleinheiten (Kindergarten, Grundschule, Mittelschule und Studentenheim)​​ ab. Die​​ Therapie ist eine komplexe Aktivität, die nicht nur in Therapie-Klassen verwirklicht wird, sondern​​ ​​ während der ganzen Unterrichtszeit und beinhaltet Diagnostik, Physiotherapie,​​ Hydrotherapie, adaptierte physische Erziehung, Sport, Training für alltägliche Aktivitäten, Ergotherapie, Versorgung​​ durch​​ ​​ medizinische und Rehabilitations-Hilfe und Vorbereiten auf ein unabhängiges Leben.​​ 

All unseren Schülern​​ werden verschiedene Therapieprogramme auf breiter Skala angeboten – nicht nur Schülern mit CP, sondern auch Schülern mit deformierten​​ oder fehlenden​​ Gliedmaßen, ​​ Schülern mit Erkrankungen​​ an​​ schlaffer​​ Paralyse (progressive​​ Muskulatur-Störungen,​​ kongenitale oder​​ erworbene Verletzungen des​​ Rückgratbandes, usw.),​​ orthopädische​​ Störungen​​ (Rückgratdeformationen,​​ Skoliosis,​​ usw.)​​ oder andere​​ Formen von Erkrankungen​​ (Arthrogryposis Multiplex Congenita, Rheuma,​​ Arthritis,​​ usw.).​​ 

 

 

KINDERGARTEN-PEDÄGOGIK

Seit​​ 1978​​ gibt es in unserer Institution eine Vorbereitungsfakultät.​​ Dies wurde im September​​ 2013.​​ zum Kindergarten.​​ Zurzeit empfangen in drei Gruppen (mit je 9 Kindern) die behinderten Kinder ab dem dritten​​ Lebensjahr.​​ 

In den Kleingruppen machen heilpädagogische Kindergärtnerinnen eine komplexe somatopädagogische Entwicklung, und in jeder Gruppe hilft eine heilpädagogische Assistentin mit.​​ 

Der ganze Tag der Kinder und all ihre Tätigkeiten werden im Sinne der Selbständigkeit gestaltet. In der Gruppe legen wir besonderen Wert auf die Schulvorbereitung und die Kompensierung der Nachteile, die wegen der Behinderung entstehen. Wir gewährleisten den Kindern eine individuale Entwicklung in den verschiedensten Bereichen: Logopädie, Sehentwicklung, augmentative und alternative Kommunikation-Entwicklung und Hörentwicklung.

 

GRUNDSCHUL-UNTERRICHT

Der Lernplan und Zeiteinteilung der Grundschule sind wie bei den meisten​​ normalen​​ Grundschulen, nur die Umstände der Verwirklichung sind anders.

Abhängend von Diagnosen- und Motilitätbedingungen,​​ kann​​ die Therapie einzeln oder in kleinen Gruppen​​ -​​ in einem Turnsaal oder im Wasser - ​​ erfolgen.​​ Training​​ für Unabhängigkeit ist in jeder Schulsituation und bei jeder Freizeitaktivität vorhanden. Neben der Therapie hat Sport eine wichtige Rolle​​ bei der Ausbildung der Schüler;​​ der​​ 'Mozgasjavito' Schüler​​ Sport​​ Verband unterstützt Schüler, die bei den paraolympischen Spielen mitmachen können.​​ 

Unterrichtet und gelernt wird in Klassen mit 8 bis 12 Schülern​​ in​​ verschiedenen​​ Fächern​​ wie Englisch, Werken, Arbeitstherapie, Maschinenschreiben, Informatik und Kunst, wo die Kinder in kleinere Gruppen aufgeteilt werden um die​​ Wirksamkeit​​ des Unterrichts noch​​ effektiver​​ zu machen.​​ 

Unsere Grundschulstruktur hat eine spezielle 5 Jahre lange Schulzeit​​ für diejenige, die langsamer vorwärts kommen oder die ständig oder​​ provisorisch​​ eingeschränkte Bewegungsmöglichkeiten haben.​​ 

 

Wenn man die unfähigkeitsspezifischen Bedürfnisse in Kauf nimmt, können die Schüler solche individuellen Aktivitäten haben,​​ wie​​ Nachhilfestunden, sensomotorische Entwicklung, Dyslexie​​ Verbesserung oder Ergotherapie.​​ Schüler mit Sprechschwierigkeiten oder Kommunikationsproblemen werden durch Sprechtherapie behandelt.

​​ 

MITTELSCHUL-UNTERRICHT

Mit der Genehmigung des Budapester Stadtrats hat unsere Schule​​ ab dem Schuljahr​​ 2010/2011​​ eine Vorbereitungs-Englisch-Sprachklasse eingeführt.​​ Diese Schule​​ – seit​​ 2015​​ funktioniert​​ als​​ Gymnasium​​ ​​ endet mit einer Abschlussprüfung nach dem fünften Unterrichtsjahr.​​ 

Schüler, die alle physisch behindert sind, müssen eine allgemeine Aufnahmeprüfung machen und die besten 10-12 Leute können aufgenommen werden.

 

WIE MAN​​ ZUR​​ AUFNAHME​​ KOMMT

Behinderte Kinder und Jugendliche, die spezielle Ausbildung benötigen, bekommen eine Empfehlung von der nationalen Experten-und Rehabilitationskommission​​ für das Pädagogische Service-Zentrum für Bewegungsauswertungen.​​ (Adresse: Budapest, Mexikói út 60, 1145 Hungary, Tel/fax:+36 1 220 6459)​​ Nach der Teilnahme an der Veranstaltung “Treffen und Begrüßung”​​ -​​ organisiert von der Schule​​ -, können die Schüler in die Schule aufgenommen werden.​​ 

 

STUDENTENHEIM

Im Studentenheim sind einerseits unabhängiges Lernen, Sport, Kultur-​​ und Freizeitaktivitäten sowie Grundkenntnisse für ein unabhängiges Leben garantiert.​​ 

Nach der Erneuerung des Studentenheims gibt es ein neues Apartmentsystem. Hier finden die Schüler eine sehr familiäre​​ Atmosphäre;​​ sie können durch experimentelles Lernen die Regeln des Zusammenlebens, des Haushalts und der Geldausgabe kennenlernen.​​ 

Diese Struktur braucht eine enge Zusammenarbeit mit der Schule​​ und schafft eine komfortable​​ Atmosphäre​​ um auf die Schulstudien vorbereitet zu werden. Es gibt ein professionelles medizinisches​​ (Kinderarzt,​​ Neurologe,​​ Augenarzt,​​ Zahnarzt,​​ Hautarzt,​​ Orthopäde)​​ und pflegendes Team.​​ Außerdem bietet dies auch medizinische Hilfe.​​ 

VEREINTES SPEZIELLES​​ AUSBILDUNGS-UND METHODOLOGIE ZENTRUM

Mit​​ Hilfe des methodologischen Zentrums​​ bietet​​ die Schule schulische Unterstützung und professionelle Dienstleistungen.​​ Im Mittelpunkt der Aktivitäten des methodologischen Zentrums steht die Hilfeleistung beim Lernen der Schüler mit Behinderungen in den normalen Schulen.​​ Um gleiche Möglichkeiten zu gewährleisten, ist es nötig,​​ dass​​ Experte, Familien und Schüler vom gleichen Alter​​ wirksam zusammen arbeiten.​​ Das Hauptziel ist es, Eltern, Lehrern und integrierten Schülern mit physischen oder mehrfachen Behinderungen zu helfen, in den normalen Schulen zurechtzukommen. Man will außerdem die Umwelt auf die Organisierung einer erfolgreichen​​ inklusiven Ausbildung vorbereiten.​​ 

 

DIE  ZSÓTÉR  PÁL ​​ STIFTUNG

In​​ der Person von​​ Pál Zsótér (1912-1980),​​ Direktor von​​ 'Mozgasjavito'​​ Grundschule für fast zwei Jahrzehnte​​ (1954-1972),​​ hat unser Personal die angemessene Persönlichkeit​​ für das Symbol der Anliegen der Stiftung​​ gefunden.​​ 

Die Zielsetzungen der Stiftung sind:​​ Verbesserung der Lebenskonditionen der behinderten Schüler, die Erhöhung des Unterrichts-​​ und Pflegeniveaus in​​ 'Mozgasjavito'​​ Grundschule, Gymnasium, spezielles methodologisches Erziehungszentrum und Studentenheim​​ durch Erstellung​​ von angemessenem Personal und materiellen Konditionen um die Rehabilitation der Schüler zu verbessern und ihre Chancen bei dem​​ Lebensstart​​ zu erhöhen.​​ ​​ 

Eine der wichtigsten Aufgaben ist es, Bedingungen für die Trainingsprogramme zu gewährleisten, die den​​ Schülern​​ zur Unabhängigkeit verhelfen.

Bankkontonummer:​​ 10409015-90109809-00000000

Steuerkonto:​​ 18045570-1-42

„MOZGASJAVITO”

 

Kindergarten, Elementary and Specialized Secondary School, Unified Special Education Methodology Centre and Students’ Residence

 

 

ABOUT OUR SCHOOL​​ 

In Budapest, near​​ City Park, numerous children with physical disabilities have been playing, studying, doing sports and getting ready for life and integration to society more than for 110 years. This was the first institute in Hungary established as a charitable act by Deák​​ Ferenc Freemason Lodge as ‘Home and Association for Crippled Children’ on 24 December 1903.

In the middle of the twen­tieth century the institute moved to its final place, 60 Mexikói Street Budapest that only became totally accessible after a great reconstruction in 2010 offering a real twen­ty-first century surrounding to the education, training and care. The new building complex provides new possibilities for students with physical disabilities in the forth-coming decades. The renewed and reno­vated old​​ building and the well-equipped and totally accessible new buildings with their special, modern and functional design and furnishing serve the everyday development of students with physical disabilities.

 

GOALS

’Mozgasjavito’​​ Kindergarten, Elementary and Specialized Secondary School, Unified Special Education Methodology Centre and Students’ Residence​​ is​​ a​​ multi-functional institution​​ with the main aim to help students to get to the highest degree of independence by the co-operation of the institutional​​ units. In the philosophy of the school you can meet value orientated development of its profile, keeping up traditional and institutional activities which all act for equal opportunities of our students.

Our main principle is to participate in forming the​​ attitude of the whole society in the field of equal opportunities where ac­ceptance and not charity defines rights of people with physical disabilities which searches for chances in social participation and promotes individual education, health and social​​ care, and the possibility of an autonomous life of quality.

Basic profiles:

  • Kindergarten

  • Elementary education

  • Secondary education

  • Students’ Residence

  • Unified Special Education Methodology Centre with educational and professional support services

 

THERAPY

The most important speciality of the institute is therapy that frames whole day and is improved during the total time of educa­tion. It can be characterized by general approach, individualized and differentiated therapy, a great choice of methods, functional­ity and co-operation. It always offers adaptable methods, depends on age, disability and status, and it is always defined by the goal it wishes to hit.

The programme of therapy covers each unit (kindergarten,​​ elemen­tary school, secondary school, students’ residence) like a web. Therapy is a complex activity that comes true not only in therapy classes but during the total time of education and it implies diag­nostics, physiotherapy, hydrotherapy, adapted PE, sports,​​ train­ing for everyday activities, ergotherapy, catering for medical and rehabilitation aids and preparing for independent life.

All our students are offered therapy programmes on a large scale – not only students with CP​​ but also with missing or deformed​​ limbs, forms of diseases causing flaccid paralysis (progressive muscular disorders, congenital or acquired injuries of the spinal cord, etc.), orthopedic disorders (spinal deformities, scoliosis, etc.) or other forms of diseases (arthrogryposis multiplex con­genita, rheumatoid arthritis, etc.).

 

KINDERGARTEN

Since 1978, a pre-school education section has been functioning in our institute. This section became kindergarten in September 2013. Currently, we accept children with physical disabilities from the age of 3 in three different groups of 9.

In our small groups special kindergarten teachers provide complex approach of movement education for the children and in every group there is a special needs assistant helping teachers’ work.

Aspect of education for​​ self-sufficiency is present in our kindergarten children’s daily routine and everyday life. In the groups we put emphasis on pre-school education and on compensation of handicaps originating from physical disabilities. We provide individual development in​​ different areas for children who need it: for example speech therapy, vision training, augmentative and alternative communication development and hearing therapy.

 

ELEMENTARY EDUCATION​​ 

The curriculum and timing of the elementary school is like that of other mainstream elementary schools, only the circumstances of realization are different.​​ 

Depending on diagnosis and motility conditions therapy may happen individually or in small groups, in a gym or in water. Training for independence is there at each school situation and free time activity. Beside therapy sports have an important role in students’ education; ‘Mozgasjavito’ Student Sports Association supports students who may participate in the Paralympic games.

Teaching and learning are carried out in classes with 8-12 per­sons but we have several subjects like English, Craft, Occupation­al Therapy, Typewriting, Informatics and Art, where students are separated into smaller groups to make circumstances of educa­tion more effective.

Our elementary school structure has a special 5 year-long upper school time, for those who progress slowly, or have a more severe state of motion, permanently or temporarily.

Taking into account disability-specific needs, students may have individual activities, such as coaching​​ classes, sensomotor de­velopment, dyslexia re-eduction or ergotherapy. Students with speech disorders or communication problems are treated with speech therapy.

 

SECONDARY EDUCATION

Under the permission of the council of Budapest from the school year of 2010/2011 our new secondary school has started with a preparatory language class to ensure the continuity of further education for students with physical disabilities.​​ 

This school (functioning as a secondary school since 2015) ends with a Final Exam after five years of education. Candidates – who are all physically disabled – have to sit for the general central entrance examination and the best 10-12 stu­dents can be accepted.

HOW TO GAIN ADMISSION

Disabled children and young people needing special education​​ get a recommendation from the National Expert and Rehabilita­tion Committee for the Evaluation of Movement and Special Ped­agogical Service Center (address: Budapest, Mexikói út 60, 1145 Hungary, Tel/fax: +36 1 220 6459) both for elementary and sec­ondary​​ school and after participating in the ‘meet and greet event’ organized by our school, students can gain admission to school.

 

STUDENTS’ RESIDENCE

In the students’ residence independent learning, sports, culture and free-time activities are guaranteed for​​ students as well as some basic knowledge for independent life. Following the reconstruction the students’ residence has a new apartment-style system. Students meet here a very homely atmosphere; they can study the rules of living together, housekeeping, managing financial is­sues by experimental learning. This structure needs a close co-operation with the school creat­ing a comfortable atmosphere to get prepared for school studies.

There is a professional medical (pediatrician, neurologist, oculist, dentist, dermatologist, orthopedist) and nursing team. Further­more, it provides medical aids as well.

 

UNIFIED SPECIAL EDUCATION METHODOLOGY CENTRE

Stepping out of the building with the help of the Methodology Centre the school provides​​ educational support and​​ professional services. In the centre of the activity of the Methodology Centre we can find the assistance of teaching students with disabilities at mainstream schools. To improve equal possibilities it is necessary to make experts, families and students of​​ the same age work ef­ficiently together. The main aim is to help parents, teachers and integrated students with physical or multiple disabilities in the mainstream schools and to prepare environment for organizing successful inclusive education.

 

THE ZSÓTÉR PÁL FOUNDATION​​ 

In the person of Pál Zsótér (1912-1980), head teacher of ’Moz­gasjavito’ Elementary School for nearly two decades (1954-1972), our staff has found the appropriate individual to become the sym­bol of the objectives of the Foundation.​​ 

The​​ goals of the Foundation are: improving living conditions of disabled students and raising the level of education and nurs­ing in ’Mozgasjavito’ Elementary and Specialized Secondary School, Unified Special Education Methodology Centre and Stu­dents’ Residence by creating appropriate personal and material conditions to improve students’ rehabilitation and increase their chances in starting life.​​ 

One of its most important tasks is to ensure conditions needed for the training programmes which help to become​​ independent.​​ 

Banking account number: 10409015-90109809-00000000​​ 

Tax account: 18045570-1-42

C:\Users\User\Pictures\EGYMI logo.PNG

Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények

Országos Egyesülete

: +3630/9360 544 ​​ @:egymielnok@gmail.com

 

 

Dimenziók 2018

Gyógypedagógiai szerepvállalás, partneri együttműködés

 

 

Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete szakmai konferenciát szervez Budapesten.​​ Az Egyesület fontos küldetése, hogy tagjait, a járási, megyei, országos feladatokat ellátó EGYMI-ket és a folyamatosan hozzájuk csatlakozó gyógypedagógiai intézményeket szervezett keretek között képviselje, erősítse​​ értékteremtő munkájukat, pozitív gondolkodásukat, valamint támogassa​​ az intézményi jó gyakorlatok disszeminációját.

 

A konferencia ideje​​ 

2018. március 26 (09:30 -15:30)

 

A konferencia helyszíne

Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium

1145 Budapest, Mexikói út 59-60. (megközelíthető a Korong u. 2 felől)

 

Díszvendég

dr. Mesterházi Zsuzsa professzor emerita

 

A konferencia programja jelenleg tervezés alatt áll.​​ 

 

A szakmai napra regisztrálni ide kattintva lehetséges.

A​​ konferencia tervezett programja

 

 

 

09:00-09:30

Regisztráció

09:30-09:45

Csomós Julka​​ 6/a osztályos tanuló

Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, EGYMI és Kollégium​​ 

Házigazdai köszöntő

Locsmándi Alajos​​ intézményvezető

Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, EGYMI és Kollégium

Megnyitó​​ 

dr. Benczéné Csorba​​ Margit​​ elnök

EGYMI-k Országos Egyesülete

Köszöntő

dr. Mesterházi Zsuzsa​​ professzor emerita

Köszöntő

Mogyorósi Attila​​ szakmai​​ igazgató

Közép-Pesti Tankerületi Központ

09:45:10:00

Köszöntő előadás

Előadó:​​ Czeizel Barbara​​ miniszteri biztos

Emberi Erőforrások Minisztériuma

10:00-10:25

Téma: „Közösség, önrendelkezés, részvétel – a fogyatékosságügyi törvény 20 éve”

Előadó:​​ dr. Juhász Péter​​ főosztályvezető

Emberi Erőforrások Minisztériuma Fogyatékosságügyi Főosztály

10:25-10:50

Téma: Törvényi változások az SNI ellátásban

Előadó:​​ dr. Kiss László​​ szakszolgálati és gyógypedagógiai referens

Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelés-irányítási Főosztály

10:50-11:15

kávészünet

11:15-11:40

Téma: AAK- alternatív és augmentatív kommunikáció- országos módszertani hálózat fejlesztése a MONTAZS projekt keretében

Előadó:​​ Tóth Mónika​​ MONTÁZS projekt- AAK munkacsoport- témavezető

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.

11:40-12:05

Téma: Új szerepek, új kompetenciák: a gyógypedagógiai szakértő

Előadó:​​ Kőpatakiné Mészáros Mária, gyógypedagógus, oktatáskutató

12:05-12:30

Téma: Javaslat egy új inklúziós indikátor kifejlesztésére

Előadó:​​ Lénárt András

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, Biztos Kezdet Gyerekházak program

12:30-13:20

Bázisintézményi pillanatképek

 

Téma: Bázisintézményi szerepben az EGYMI-k – a Kiskőrösi EGYMI gyakorlatának bemutatása

Előadó:​​ Schaffer István​​ intézményvezető-helyettes​​ 

Kiskőrösi EGYMI

Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola

 

Téma: A Józsefvárosi EGYMI bázisintézményi jó gyakorlatai

Előadó:​​ Jenei Andrea​​ intézményvezető

Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola

 

Téma: MÁS-NAP

Előadó:​​ Tatár Jánosné​​ intézményvezető

Kádas György Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola ás Kollégium

 

Téma: Aki nem lép egyszerre … Bázisintézmény az integráció szolgálatában

Előadók:​​ Klenovitsné Zóka Tünde ​​​​ intézményegység-vezető

 ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​​​ Benczéné Csorba Margit​​ intézményvezető

Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény​​ 

13:20-13:30

A konferencia zárása, a jelen üzenetei

Összefoglalót mond:​​ Somorjai Ágnes​​ intézményvezető

Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, EGYMI-je, Kollégiuma és Gyermekotthona

13:30-14:30

Ebéd

14:30-15:30

EGYMI Egyesületi közgyűlés

 

A szakmai napra regisztrálni ide kattintva lehetséges.

MOZGÁS – JÁTÉK – ÉLMÉNY

SZOMATOPEDAGÓGIA AZ ÓVÓDÁBAN

A Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium,​​ 

Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium​​ 

szakmai napja

 

2018. április 6.

1145 Budapest Mexikói út 59-60. (bejárat a Korong utca felől)

 

 

10.00  Megnyitó

  Locsmándi Alajos intézményvezető

 ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​​​   Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, EGYMI és Kollégium

 

A program jellege

Röviden a programról

Helyszín

 

Időpont

 

Szakmai előadás

Barabásné Szöllősi Katalin: Szakértői vizsgálat jelentősége, szerepe óvodáskorban

Előadása során a szakértői bizottság vezetője kitér a korai életkorban történő vizsgálatok jelentőségére,​​ fontosságára.

Az előadás után lehetőség nyílik arra, hogy kérdéseket intézzenek az előadóhoz.

Színházterem

 ​​ ​​​​ 10.05 - 10.30

 ​​ ​​​​ 

Szakmai előadás

Schubertné Lázárovics Izabella: Gyere, most mást játsszunk!

Az előadás témája a szenzomotoros fejlesztés a​​ szomatopedagógiai gyakorlatban. Az előadó az Újpesti EGYMI intézményegység-vezetője

Az előadás után lehetőség nyílik arra, hogy kérdéseket intézzenek az előadóhoz.

Színházterem

10.30 -10.55

 

Szakmai film

Pszichomotoros fejlesztés a Mozgásjavító Óvodában

A​​ vetítés után lehetőség nyílik arra, hogy kérdéseket intézzenek a film készítőihez.

Színházterem

10.55 – 11.15

 

Kávészünet

 

Szekcióülések

 

Integráció

 

​​ Kormos Zsuzsa - Hinterviserné Ossó Ágnes – Tóth Adrienn: Együtt a sikeres integrációért​​ 

Szakemberek​​ együttműködésének bemutatása egy esetismertetésen keresztül.

Hogyan működhet együtt a szomatopedagógus és óvónő, milyen személyi és tárgyi feltételek szükségesek a sikeres integráció eléréséhez? Többek között ezekre a kérdésekre kapunk választ az előadásban.

 

 

Színházterem

 ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​​​ 

 

11.35 – 12.35

 

​​ 

Speciális intézmény

 

​​ Szöllősyné Juhász Csilla: Mozgás – Élmény​​ 

Értelmileg akadályozott gyermekek mozgásfejlesztése

Az előadó a Csalogány EGYMI szakembereként beszél a gyermekek komplex fejlesztésének​​ lehetőségeiről, a játék szerepéről a mozgásfejlesztésben.

 

 

 

Medgyes-tanári

 ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​​​ 

 

 

11.35 – 12.35

 

Drabb Lilla: AAK alkalmazása a Mozgásjavító Óvodában

Az előadó szomatopedagógus-óvónő-AAK szakember az óvodába kerülő „nembeszélő” gyerekek​​ kommunikációs lehetőségeiről tart előadást, illetve ez a témája az általa készített filmnek is.

 

 

Kerekasztal-beszélgetés

 

Kerekasztal- beszélgetés

​​ 

A kerekasztal beszélgetés célja a szomatopedagógiai munka során felmerülő kérdésekre, problémákra​​ megoldásokat keresni, válaszokat találni. ​​ Ezért kérjük, hogy a regisztrációs oldalon jelezzék kérdéseiket, nehézségeiket, problémáikat, amelyekre válaszokat várnak!

A kérdések között szerepelhetnek az osztálytermi munkával, mozgásfejlesztéssel, eszközökkel, attitűdformálással, beilleszkedéssel kapcsolatos témák.

 

 

Színházterem

 ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​ ​​​​ 

 

12.40– 13.40

 

 

 

szomatopedagógia szakos gyógypedagógus állás

 

A Közép-Pesti Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, EGYMI és Kollégium 

Óvodai intézményegységébe

szomatopedagógia szakos gyógypedagógus munkakör betöltésére.

 

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű 2019.06.30-ig tartó közalkalmazotti jogviszony     

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye: 1145 Budapest, Mexikói út 59-60.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Mozgáskorlátozott gyermekek mellett óvodapedagógusi feladatok ellátása, foglalkozások, fejlesztések megvalósítása.

Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

 

Pályázati feltételek:

         Főiskola, szomatopedagógia szak,

         büntetlen előélet, magyar állampolgárság

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

         Főiskola, óvodapedagógus végzettség,

Elvárt kompetenciák:

         Jó szintű csapatmunka, kooperációs képesség, zenei előképzettség, énekhang, kreativitás

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

         önéletrajz, végzettségeket igazoló másolatok

A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. március 30.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Szentesiné Keleméri Dóra nyújt a +36/1/2516900/117 -es telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja: Elektronikus úton Szentesiné Keleméri Dóra részére a mozgasjavito@mozgasjavito.com e-mail címen keresztül

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. április 6.

 

UTAZÓTANÁRI ÁLLÁS

A Közép-Pesti Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, EGYMI és Kollégiumban utazótanári munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű, 2018.06.30–ig tartó közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő
A munkavégzés helye: 1145 Budapest, Mexikói út 59-60. valamint a befogadó intézmények Budapest területén
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: mozgáskorlátozott gyermekek, fiatalok mozgásfejlesztése a befogadó intézményekben

Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:
 • szomatopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár,
 • büntetlen előélet, magyar állampolgárság, főiskolai végzettség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • habilitációs-rehabilitációs foglalkozások, nevelő-oktató munka

  •  ​​ ​​​​ integrációban szerzett tapasztalat

Elvárt kompetenciák:
 • kiváló szintű csapatban történő feladatvégzés, irányítási és szervezőképesség,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
 • önéletrajz, diplomamásolat

A munkakör betölthetőségének időpontja: a munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. február 28.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Ágoston Gabriella nyújt, a +36/1/2516900/171 - es telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton Ágoston Gabriella részére a mozgasjavito@mozgasjavito.com e-mail címen keresztül

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. március 01.

 

 

Játék Határok Nélkül

2018. június 22-én ismét a Mozgásjavító Iskola ad otthont a Játék Határok Nélkül elnevezésű nemzetközi vetélkedősorozatnak, nyolc ország csapatának részvételével. A játék az ismert nemzetközi televíziós vetélkedő mintájára jött létre még 1991-ben, Németországban – adaptálva mozgáskorlátozott gyermekek számára.

A verseny során a csapatoknak játékos ügyességi pályákat kell teljesíteniük, ahol a kreativitásnak, együttműködésnek is nagy szerep jut.

A játék hagyományainak megfelelően a csapatok összetétele azonos, hogy biztosítani lehessen az egyenlő esélyeket a versenyen. 2018-ban csapatonként négy járó és két kerekesszékes mozgáskorlátozott diák méri majd össze ügyességét.

A résztvevők 2018. június 20-23. között 4 napot töltenek Budapesten az Euro-integrációs Hét keretében, ez idő alatt részük lesz városnéző, kulturális és protokolláris programokban. Magára a vetélkedőre pedig – melynek témája ezúttal az ÖNÁLLÓSÁG, ÖNELLÁTÁS – június 22-én kerül sor.

Célunk, hogy a nemzetközi, komoly hagyományokkal bíró versenyt magas színvonalon, intézményünkhöz – amely ekkor ünnepli fennállásának 115. esztendejét – méltó módon rendezhessük meg.

Történelem:

1991-ben egy regensburgi speciális intézmény kezdeményezésére indult útjára a Játék Határok Nélkül című adaptált versenysorozat, több európai speciális iskola részvételével. 1993-tól a rendezvény elnevezése Euro-integrációs Hét, a célok között pedig megjelent egymás kultúrájának megismerése, az európai kultúra erősítése.

A Mozgásjavító intézmény 1992-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, amikor a cseh partnernél volt a szervezés joga. 1992-től 2011-ig előbb évente, majd kétévente került megrendezésre a játék, 6-8 ország részvételével, mindig más helyszínen.

A Mozgásjavító 1995-ben és 2003-ban volt házigazdája a játékoknak.

2016-ban – 5 év kihagyást követően – a litván partnerintézmény Vilniusban újra megszervezte a vetélkedőt, amelyen a Mozgásjavító csapata a csoportjában első helyen végzett.

A 2018-as vetélkedő résztvevői:

  • Domov sociálnych služieb Hrabiny, Nová Baňa, Szlovákia
  • Centrum pobytových a terénních sociálních služeb, Zbuch, Csehország
  • Szkoła Podstawowa Specjalna nr 327., Varsó, Lengyelország
  • Vilniaus „Atgajos“ specialioji mokykla, Vilnius, Litvánia
  • Pater-Rupert-Mayer-Zentrum, Regensburg, Németország
  • Sint-Lodewijk, Wetteren, Belgium
  • Adelante Mytylschool, Valkenburg, Hollandia
  • Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, EGYMI és Kollégium, Budapest, Magyarország

Támogatás:

A teljes program anyagi hátterét – amely hozzávetőlegesen 5 millió Ft-ot tesz ki – a Mozgásjavító Iskola Zsótér Pál Alapítványa biztosítja a 72 résztvevő és kísérőik számára. Ehhez a szervezetnek támogatókra, együttműködő partnerekre van szüksége, akik akár anyagi hozzájárulással, akár szolgáltatások biztosításával segítik a rendezvény lebonyolítását.

A rendezvény támogatása az 1993 óta működő, közhasznú Zsótér Pál Alapítványon keresztül lehetséges.

Az alapítvány címe: 1145. Budapest, Mexikói út 60.
Adószáma: 18045570-1-42
Számlaszáma:10409015-90109809-00000000
A kuratórium elnöke: Kollár Katalin
Az alapítvány elérhetőségei: 06-1-251-6900
E-mail: zsoter[kukac]mozgasjavito.com

Kapcsolat:

Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, EGYMI és Kollégium

Zsótér Pál Alapítvány

koordinátor: Szily Krisztina

szily.krisztina[kukac]mozgasjavito.com

+36 0 251 6900 / 131 mellék

A Játék Határok Nélkül eseményt bemutató szórólap ide kattintva letölthető

Games Without Frontiers

On 22nd June 2018 Mozgásjavító Elementary School will host again the international Games Without Frontiers game show series, with the participation of teams from eight countries. The game was based on the model of the well-known television game show in Germany in 1991, adapted to disabled children.
During the competition, teams have to complete tasks in which creativity and cooperation have a prominent role.
According to the game traditions, the composition of teams is the same to be able to provide equal opportunities during the competition. In 2018 in each team there will be four disabled people who are able to walk and two disabled people with wheelchairs, competing with each other.
Participants will spend 4 days in Budapest from 20-23 June as part of Euro Integration Week. During this time, they will take part in sightseeing, cultural and protocol programmes. The competition itself, of which theme is AUTONOMY, SELF-SUFFICIENCY this time, will take place on 22nd June.
Our aim is to organize this international competition with strong traditions at a high standard, in a dignified way to our school which celebrates its 115th anniversary this year.Contact info:

History:
In 1991 on the initiative of a special institute in Regensburg, the adapted version of Games Without Frontiers started with the participation of many European special schools. Since 1993 the name of the event has been Euro Integration Week, and getting to know each other’s culture and reinforcing the European culture have appeared among the aims.

Mozgásjavító Institute joined the initiative in 1992 when the Czech partner had the right to organize the event. From 1992 to 2011 the competition was held previously yearly, then in every two year, with the participation of 6-8 countries, on different spots each time.
Mozgásjavító School hosted the games in 1995 and in 2003.
In 2016, after 6-year-long lapse, the Lithuanian partner institute organized the competition again in Vilnius, where the team of Mozgasjavito became first in its category.

Participants of 2018 Games:

  • Domov sociálnych služieb Hrabiny, Nová Baňa, Slovakia
  • Centrum pobytových a terénních sociálních služeb, Zbuch, Czech Republic
  • Szkoła Podstawowa Specjalna nr 327., Varsaw, Poland
  • Vilniaus „Atgajos“ specialioji mokykla, Vilnius, Lithuania
  • Pater-Rupert-Mayer-Zentrum, Regensburg, Germany
  • Sint-Lodewijk, Wetteren, Belgium
  • Adelante Mytylschool, Valkenburg, the Netherlands

Support:
Zsótér Pál Foundation of Mozgásjavító School finances the whole event which is about 5 million forints for the 72 participants and their accompanying people. For this, the foundation needs supporters, cooperative partners, who help to accomplish the event either by financial contribution or providing services.
Supporting the event is possible through the not-for-profit Zsótér Pál Foundation functioning since 1993.

Address of the foundation: 1145. Budapest, Mexikói út 60.
Tax number: 18045570-1-42
Bank account: 10409015-90109809-00000000
President of Advisory Board: Mrs Katalin Kollár
Telephone number: 0036-1-251-6900
E-mail: zsoter@mozgasjavito.com

Contact info:
Mozgásjavító Kindergarten, Elementary and Specialized Secondary School, Unified Special Education Methodology Centre and Students’ Residence
Zsótér Pál Foundation
coordinator: Ms. Krisztina Szily
szily.krisztina@mozgasjavito.com
+36 1 251 6900/ Extension 131

GIMNÁZIUMI ANGOL NYELV TANÁRI ÁLLÁS

A Közép-Pesti Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, EGYMI és Kollégiumban gimnáziumi angol nyelv tanár munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű, 2018.06.30–ig tartó közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő
A munkavégzés helye: 1145 Budapest, Mexikói út 59-60.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: mozgáskorlátozott gyermekek, fiatalok angol nyelvi oktatása, felkészítés érettségire, érettségiztetés.

Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:
 • egyetem, angol szakos középiskolai tanár,
 • büntetlen előélet, magyar állampolgárság, egyetemi végzettség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
 • érettségi tapasztalat

Elvárt kompetenciák:
 • kiváló szintű csapatban történő feladatvégzés, irányítási és szervezőképesség,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
 • önéletrajz, diplomamásolat

A munkakör betölthetőségének időpontja: a munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. január 31.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Szabó Csaba nyújt, a +36/1/2516900/112 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton Szabó Csaba részére a mozgasjavito@mozgasjavito.com e-mail címen keresztül

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. február 15.

 

Iskolánk idén is, mint minden évben, karácsonyi képeslap pályázatot hirdetett a diákok körében. Kiemelkedően sok, 43 pályamű érkezett, a szebbnél szebb alkotások közül a hagyományokhoz híven egy munkatársunk gyerekei választották ki a számukra leginkább tetszőt. Idén a választás Csomós Júlia 6.a osztályos tanulónk festményére esett, és már el is készültek nyomdai eljárással azok a képeslapok, amelyekkel intézményünk a partnereit köszönti majd Karácsony alkalmából.
Minden pályázónak köszönjük a munkáját és szívből gratulálunk Julkának!

  

2017. november 13-án és 22-én tartunk nyílt napot a gimnáziumban, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges Szabó Csaba középiskolai intézményegység-vezetőnél a következő elérhetőségek valamelyikén:
tel.: 251-6900/112
e-mail.: szabo.csaba@mozgasjavito.com

A programról:

  • 8 órakor tájékoztatót tartunk a gimnáziumi képzésről, felvételiről, a Mozgásjavítós életről
  • 9 órától lehetőséget biztosítunk megtekinteni tanórát, illetve megismerni az intézményünket
  • Végül az időközben felmerült kérdések megbeszélésére adunk lehetőséget

Szeptember 30-án, szombaton – immár nem először – a Provident Pénzügyi Zrt. munkatársai jártak nálunk, hogy önkéntes munkával kifessék az iskola Zsibongóját. A programhoz csatlakoztak néhány diákunk szülei és kollégáink is, így a délelőtt folyamán megújult a teljes aula, emellett 3 tornatermünk eszközeit is sikerült letisztítanunk, fertőtlenítenünk.
Nagyon köszönjük a Provident önzetlen segítségét, támogatását, illetve minden résztvevőnek a munkáját!



 

 


Intézményünk alapítványa indult a Magyar Nemzeti Bank támogatási pályázatán, és el is nyert 9 millió Ft-ot egy kisbusz megvásárlására és kerekesszékes szállításra alkalmassá tevő átalakítására. A 9 fős – 6 kerekesszék rögzítésére alkalmas – kisbusz ünnepélyes átadására szeptember 15-én került sor, Nánási Tamás, a Magyar Nemzeti Bank vezető kommunikációs szakértője jelenlétében. A diákok rögtön ki is próbálták az új közlekedési eszközt, ami mostantól jelentősen megkönnyíti a részvételt az iskolán kívüli programokon, kirándulásokon.

Nagyon köszönjük a Magyar Nemzeti Banknak és a Zsótér Pál Alapítványnak!

            

A​​ 2018-19-es tanév második félévében az​​ étkezések befizetési​​ időpontjai a következők:

Március hónapra:
2019. február​​ 11-én, pótbefizetés február 15-én
(20 napra​​ a kollégistáknak, 19 napra​​ a bejáróknak)

Április hónapra:
2019. március 11-én, pótbefizetés március 14-én és március 18-án
(18​​ napra​​ a kollégistáknak, 18​​ napra​​ a bejáróknak)

Május hónapra:​​ 
2019. április 8-án, pótbefizetés április 12-én
(20 napra​​ a kollégistáknak,​​ 20​​ napra​​ a bejáróknak)

Június hónapra:
2019. május 6-án, pótbefizetés május 10-én és június 3-án
(9​​ napra​​ a​​ kollégistáknak,​​ 9 napra​​ a bejáróknak)


A vasárnap visszaérkező kollégisták vacsoráját a napok száma nem tartalmazza.

Befizetési napokon a pénztár​​ 7.30 – 9.00 és 12.30 – 18.00 óra között​​ tart nyitva. Kérjük a fenti időpontok betartását!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Az étkezés befizetési napokon kívül​​ a​​ pénztár 2018-19 tanévre szóló nyitvatartási rendje:

Hétfő: 7.30 – 9.00 óráig 12.30 – 16.00 óráig
Szerda: 7.30 – 9.00 óráig 12.30 – 16.00 óráig
Péntek: 7.30 – 9.00 óráig 12.00 – 13.30 óráig

Étkezés lemondása és egyéb, befizetéssel kapcsolatos információk:
email: kiss.anna@mozgasjavito.com
telefon: +36-20/610-6598

 

Étkezés befizetési időpontok és a pénztár nyitvatartási rendje a 2017–18-as tanévre

Elballagtak nyolcadikosaink, ismét lezártunk egy tanévet. És ez most is nagyon szépre sikerült: a régi hagyomány szerint a ballagók  közösen búcsúreggeliztek, aztán vetítéssel, énekkel emlékeztek az elmúlt évekre. Majd következett a ballagás a folyosókon,  és a  búcsúzkodások…A tanévzáró már mindenkinek szólt, tánccal, dalokkal, verssel, búcsúztatóval, sok-sok diák igazán megérdemelt kitüntetésével, és végül a Zsótér Pál alapítvány díjainak átadásával. Négy diákunk – Bogovics Attila, Horváth Hunor, Kancsó Péter és Pusoma Klaudia – az alapítvány ösztöndíjában részesült, a pedagógusok közül  emlékérmet kapott Bartos Adél és Ursu Zsuzsanna, az életműdíjat pedig Marsainé Hartyáni Júlia vehette át. Sok szeretettel gratulálunk nekik!
És akkor mostantól VAKÁCIÓ!

Hamarosan fotógalériánkban megtekinthetők lesznek az eseményeken készült fotók, addig is néhány kép ízelítőül:

                 

Iskolánk sport egyesületéből, az MDSE-ből  iskolánk öt diákja mérettetett meg a múlt héten megrendezésre került European Youth Games for the Diasabled  sportversenyen Brno-ban. Bagi Vilmos, Horváth Hunor úszásban, Kalános Róbert és Majercsik Zoltán bocciában, Hodászi István pedig ping-pongban indult. A versenyen mindenki jól érezte magát, 16 országból érkeztek sportolók, így lehetőség volt más nemzetek megismerésére is.

      

Június 13-án írásos megállapodás formájában is kifejezésre juttattuk abbéli szándékunkat, hogy a Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium (Lycée Français Gustave Eiffel de Budapest) és a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, EGYMI és Kollégium közötti kapcsolatot még szorosabbra fűzzük. Közös célunk, hogy az eddigi együttműködési formák mellett további lehetőségeket teremtsünk egymás intézményeinek megismerésére – legyen szó közös, tanításhoz köthető és tanórán kívüli programok szervezéséről, vagy egymás kulturális programjain, ünnepségein, versenyein való részvételről.

A szerződést Joël Flouder, a Budapesti Francia Iskola igazgatója, és Locsmándi Alajos, a Mozgásjavító intézményvezetője írta alá. Az eseményen részt vett a két intézmény kapcsolattartója, Michel Levaï és Suhajda Péter is.

             

 

 

 

 

 

 

Június 13-án egy fél napon át minden az egészségről szólt általános iskolásaink részére.

Az alsósok gyümölcskoktélokat készítettek, ízteszteken vettek részt bekötözött szemmel, totót töltöttek ki (Hányszor kell egy nap fogat mosni?), ismerkedtek az emberi szervezettel, a belső szervekkel. Aki akarta, a vércukor szintjét és a vérnyomását is megmérték, és a digitális technika sem maradt ki a sorból: tableteken 3D-ben kukkanthattak bele egy ember testébe. Az állomásokon a feladatokért, helyes válaszokért pontokat lehetett gyűjteni, a Legegészségesebb csapatnak járó vándorkupát idén a legtöbb pontot megszerző 4.B osztály kapta. Gratulálunk!
A délelőtt zárásaként az ebédlőben csupa egészséges alapanyagból salátákat, krémeket készítettek közösen, és jóízűen el is fogyasztották mind.

A felsősök eközben 8 helyszínen komolyabb témákon keresztül ismerkedtek az egészség különböző vetületeivel: szó volt a szépségápolásról a dualizmusban, megtudták, mit faltak a rómaiak, hallhattak a befőzés és tartósítás titkairól, szólásokon, közmondásokon, teszteken, rejtvényeken keresztül jutottak új információk birtokába. Megtudhatták, mit ettek elődeink, és hogy ma az okoseszközök hogyan állíthatók az egészség szolgálatába. És szerencsére a kényeztetés sem maradt el: cukros olajos arcradír, uborkás, joghurtos arcpakolás, relaxálás, és zöldségekből, gyümölcsökből préselt és facsart italok…bárcsak minden nap ilyen egészségesen telne! 🙂

Az eseményről készült fotók ide kattintva már elérhetők!

    

 

A versenyen 10 egyesület 57 sportolója vett részt. A teljes hazai felnőtt mezőny képviseltette magát az eseményen.

Az MDSE Boccia szakosztálya 13 fő versenyzővel 6 fő segítővel vett részt az első Szabó Szonja Emlék Versenyen Tatán május 13-14-én. Elmondható, hogy egy nagyon sikeres versenyt zártunk: 2 arany 1 ezüst és 2 bronz éremmel, valamint számos kiváló helyezéssel.

Köszönjük az Abramov,Edelényi,  Majercsik, és Nagy  család  szülői segítségét a verseny folyamán!

Eredmények:

BC2 kategória:

  1. KALÁNOS RÓBERT- MDSE
  2. NAGY VIVIEN- MDSE
  3. Langauer Katinka- Miskolc
  4. KIS BALÁZS-MDSE

BC3 kategória:

  1. ABRAMOV DÁNIEL- SEGÍTŐ: LŐCZI TÍMEA- MDSE
  2. Dó Emese- Pető Intézet
  3. MURGULY ELEMÉR- SEGÍTŐ: SZÁSZ ZSOLT-MDSE
  4. MAJERCSIK ZOLTÁN- SEGÍTŐ: HORVÁTH PIROSKA
  5. EDELÉNYI MÁRTON- SEGÍTŐ: LÁSZLÓ ANITA MARIA

BC4 kategória:

  1. Hegedűs László- Szeged
  2. Béres Dezső- Miskolc
  3. SZABÓ ALEXANDRA- MDSE
  4. SUHA VIVIEN- MDSE
  1. KOCSIS VIKTOR BÁLINT- MDSE
  2. LŐRINCZ GÁBOR-MDSE

Hazai 1 kategória:

  1. Tukszár Mónika- Humanitás SE
  2. Jakab Zoltán- MÁI SE
  3. Fodor Andrea-MÁI SE

5.LINDIS EDINA – MDSE

7.GAZDA LÁSZLÓ- MDSE

 

A 2017/18-as tanévre a Mozgásjavító Gimnázium nyelvi előkészítő osztályába az alábbi tanulók nyertek felvételt:

Ádám Bianka
Bagi Vilmos Gyula
Erdélyi Zsolt
Hévizi Bianka
Hévizi Boglárka
Hodászi István
Kalános Róbert
Piák Barnabás
Várszegi Péter

A felvételt nyert illetve felvételt nem nyert jelentkezők határozatait április 26-ig postázzuk.

A NON4MAL 4 ALL című, Erasmus+ projekt – melyben intézményünk együttműködő partnerként vesz részt – keretein belül 40 órás továbbképzés kidolgozására került sor. A kurzus, igazodva a projekt céljához, támogatni kívánja a résztvevőket abban, hogy minél több nonformális tevékenységet szervezzenek, vegyék figyelembe tanítványaik sokszínűségét, készüljenek fel az eltérő képességekre, ezzel is támogatva az együttnevelést.
A felkészítés első része 2017. március 23-25. között, 27 lelkes résztvevővel (8 intézmény képviseletében) lezajlott. A kollégák ismereteket gyűjthettek a formális, nonformális, informális oktatási formákról, megbeszélték az együttműködő partnerek részvételének fontosságát, megismerték a célcsoport jellegzetességeit, belehelyezkedtek az együttnevelő pedagógus szerepébe, elemezték a csoportalakulás folyamatát, megosztották jó gyakorlataikat, illetve végiggondolták a tevékenységek tervezésének lépéseit.
Az együttgondolkodás megfeszített tempóban, de nagyon jó hangulatban telt. A folytatásra 2017. április 12-én kerül sor.
A hazai felkészítéssel párhuzamosan a kurzus valamennyi partnerországban – Románia, Észtország, Portugália, Törökország, Norvégia – lebonyolításra kerül, a projekt folyamán így mód lesz a tapasztalatok összehasonlítására, további pontosítások elvégzésére is.

Március 17-én „TÁGULÓ HORIZONT – Mozgáskorlátozott gyermekek új terápiás lehetőségei” címmel szakmai napot tartottunk intézményünkben, melyre partnerintézményeinkből és a témakörben érintett iskolákból hívtuk kollégáinkat.
Nagyon nagy volt az érdeklődés a program iránt, iskolánk pedagógusain kívül 90 fő „külsős” jelentkezésénél zárnunk kellett a regisztrációt. Az így kb. 200 főt kitevő hallgatóság nem csak a színháztermet, de az aulát is elfoglalta, ahová kivetítőn közvetítettük az előadásokat.
Locsmándi Alajos intézményvezető megnyitóját követően Dr. Karcagi Veronika molekuláris genetikus: „Új megközelítés spinális izomatrophia és Dichenne izomdystrophia betegségekben” címmel tartott előadást, majd Dr. Domos Gyula ortopéd szakorvos mutatta be a komplex végtagdeformitások legújabb kezelési eljárásait és azok eredményeit. Dr. Büki György gyermekneurológus a MAES terápia tapasztalatait foglalta össze „Egy gyermekpszichológus dilemmái: milyen terápiát javasoljak pácienseimnek? A MAES terápia” címmel.
A szakmai programok zárásaként Dávid Sándor a korai fejlesztés területén alkalmazható SmartKids eszközöket mutatta be.
Nagyon sok ismerőst üdvözölhettünk a szakmai napon, akik pedig először jártak intézményünkben, azok intézménylátogatáson vehettek részt – és sokan éltek is a lehetőséggel.
Köszönjük az előadóknak az izgalmas és naprakész információkat, az érdeklődőknek pedig figyelmet és a kérdéseket, amelyekkel az előadások párbeszéddé alakulhattak.

  

 

  

  

  

  

Az “Éjszaka az iskolában” első alkalommal került megrendezésre a Mozgásjavítóban, a diákönkormányzat (DÖK) szervezésében. Harmadik évfolyamtól felfelé vehettek részt rajta a diákok, a kollégium lakói és a bejárósok egyaránt. Nagy volt az érdeklődés, összesen közel 80 diák töltötte az éjszakát az iskolában – és persze nem alvással!
A legkitartóbbak éjjel 2-kor feküdtek le, addig pedig volt bátorságpróba, foci és boccia a sötétben, bújócska, diszkó, társasjáték egész éjjel (még a bújócska idején, a sötétben is fejlámpával), és az este végén egy önszerveződött karaoke a nagyok között. És vagy 60 palacsinta fogyott a büfés néni jóvoltából 🙂
A éjszakáról készült fotós-filmes összeállításunkat itt tekinthetitek meg:

2017.02.02-án a veresegyházi Medveotthonba látogattunk az 1.a-b. osztály csemetéivel. A medve árnyékának megfigyelése Gyertyaszentelő Boldogasszony napján minden évben izgalmas esemény a park életében. Szeretettel, finom mackósütivel, forró teával fogadták a park gondozói az összes kíváncsiskodó ovist és iskolást. Ezután minden gyermek magára öltötte maciálarcát és közös énekléssel köszöntöttük a medvéket és egymást. Majd medvelesre indultunk… Először csak farkasokkal és rénszarvasokkal találkoztunk, de csalogató dalolásunk meghozta eredményét: két barnamedve is kibújt a barlangjából. Finom mézes almával jutalmaztuk őket, amit boldogan el is fogyasztottak.
Jelentjük, a medve kibújt a barlangjából, a hatalmas köd miatt árnyékát nem látta, így hát: KÖZELEDIK A TAVASZ!!!

 

Idén is megrendezzük intézményi nyílt napunkat, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Egyes programjainkon a részvétel regisztrációhoz kötött, melyre ide kattintva nyílik lehetőség.

Megkezdődött úszóink számára az idei tanév versenysorozata. Először az iskolánk által – immár nyolcadik éve – megrendezett Mozgásjavító Kupán vett részt 19 fő. Az elmúlt bő egy hónap szorgalmas munkája elég volt ahhoz, hogy szinte mindenki megúszta az eddig elért legjobb idejét! 🙂

Most szombaton a monori városi uszoda adott helyet a megmérettetésre. Az FMSZ által megrendezett Nyílt Serdülő és Felnőtt Sprint Úszó Bajnokságon 11 versenyző képviselte iskolánkat az MDSE színeiben. Versenyzőink 25m,- 50m,- és 100m-es távokon, négy úszásnemben hozták a legjobb formájukat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy összesen 30 db arany,- 11 db ezüst és 3 db bronz éremmel tértünk haza! 🙂 Egy versenyző 5 számban indulhatott, ennek köszönhető ez a csodálatos elért eredmény.

A csapat tagjai voltak: Száraz Evelin, Tóth Éva, Tar Réka, Payer Kata, Bagi Vilmos, Horváth Hunor, Kőmíves Tamás, Hegedűs Tamás, Maróti Márton, Kiss Bence, Kerekes Dániel.

Gratulálunk és további szorgalmas felkészülést kívánunk a következő versenyekre!

uszoverseny6

2016. október 9. és 16. között táncosaink részt vettek a párizsi Anamesa Fesztiválon. Az esemény célja, hogy kapcsolatokat teremtsen tehetséges előadók, művészek és táncosok között, legyenek bár professzionálisak vagy amatőrök, esetleg mozgássérültek, s egyéb fogyatékossággal élők Párizs belvárosától, külterületeitől Görögországig és Libanonig. Már több alkalommal megszervezték, legutóbb Budapesten. Ezen mi is jelen lehettünk, hála a Gustave Eiffel Francia Iskolának (és különösen az intézmény tanárának, Michel Lévaynak): ekkor hívták meg a rendezők lányainkat a 2016-os programsorozatra.

Egy Párizs melletti iskolából indult a kezdeményezés, ahol Sophie Bulbulyan (tanárnő, koreográfus, művészeti vezető) és lelkes társai tánccsoportot szerveztek a helyi diákokból, leginkább bevándorlók gyermekeiből, megmentve őket az elkallódástól. A kísérlet idővel hatalmas vállalkozássá terebélyesedett, a DK-BEL csoport világszerte ismertté vált. Sok-sok nemzetközi projektben részt vettek már, legutóbb a víz alatt táncoltak… S ők azok, Sophie-val az élen, akik megálmodtak egy olyan többnapos összejövetelt, amelyen tehetséges emberek együtt szórakoznak, bemutatják egymásnak (és minden érdeklődőnek) tánctudományukat, s közös produkciókat hoznak létre. Az egyhetes programon találkoztunk franciákkal, görögökkel, libanoniakkal, portugálokkal – mindenféle résztvevőkkel. Ám nem mindenki értett angolul (vagy franciául) – s a lényeg éppen az, hogy e hiány nem jelentett (nem jelenthetett) problémát, s főleg nem akadályt, hiszen az egyes csapatok tagjai (iskolák diákjai, tánccsoportok stb.) egy különleges közös nyelven beszéltek – a tánc és művészet nyelvén.

A fesztivál egy hete alatt intézményről intézményre jártunk. Párizs belvárosának egyik kerületi művelődési központjában megtekinthettük a DK-BEL táncosainak előadását, mozgássérült fiatalok bevonásával: a kerekesszékek pörögtek, hatalmas utakat tettek meg a színpadon, míg a profi táncosok közöttük mozogtak, felkapaszkodtak a székekre, együtt forogtak stb. Láttunk egyéb táncprodukciókat is, nehéz volna mindet felsorolni. Nézelődhettünk a filharmonikusok posztmodern épületében (lényegében az ottani Művészetek Palotájában). Néhány előadást csodálattal szemléltünk (vagy éppen elgondolkodtattak), ám olyanok is akadtak, amelyek kisebb vitát váltottak ki a közönségből.
A Mexdance szerdán lépett fel – egy nagyon igényesen kialakított művészeti központban (még saját öltözőnk is volt!). A lányok minden táncot előadhattak (s ez azért fontos kijelentés, mert félő volt, hogy egyet “le kell vágni” a végéről, idő híján). Köszönjük szépen Tajthy Kati néninek a koreográfiát, a tanítást és felkészítést! Sajnáltuk, hogy nem lehetett jelen, ám ahogy kikeveredtünk az előtérbe, azonnal felhívtuk őt, beszámolva a sikert jelző tapsviharról – amely őt is megilleti!!!

Volt még táncfoglalkozás, műhelymunka (természetesen a DK-BEL táncosai kísérték végig, koordinálták tevékenységeinket), sok-sok utazás, bulizás egy koncerten, s végül egy nagy, közös diszkó – záróakkordként.
Ami pedig nem maradhatott el, az Anamesa Fesztiválok elengedhetetlen happeningje: a “parade”… Aki szerencsés, Budapesten is megtapasztalhatta, amint a résztvevők összegyűlnek egy parkban (mint kiderült, ezúttal nem is Párizsban, hanem egy, a főváros melletti városkában, Pantinban), ott előadják, amit tanultak a workshopokon, s eljátsszák (mit eljátsszák, megélik…) az Anamesa “himnuszát” – többször is, nagyjából egy-másfél órán keresztül dobolva, kiabálva, énekelve, táncolva, élvezve az életet, a párizsi napos őszt.
Az időjárás sem volt túlzottan kegyetlen, lényegében akkor esett csupán, amikor várost szerettünk volna nézni. A “parade” idején gyönyörűen sütött a nap, ám amikor az első napon hajókáztunk a Szajnán, végigéltük az összes évszakot. Elindulván, a hajó fedélzetén, le kellett vennünk a kabátokat, annyira meleg volt, viszont amikor megérkeztünk, zuhogott az eső, és kevés volt a téli kabát, sál és sapka… Azért hatalmas élmény volt… Igaz, az Eiffel-tornyot, a Louvre épületét (a piramissal), továbbá a Notre-Dame-ot csak buszból láthattuk (mint mondottam, szakadt…), de így legalább lesz indokunk visszatérni a kultúra és divat (valamint a tánc) fővárosába.     – Suhajda Péter –

A fellépésről készült felvétel ide kattintva megnézhető.

Táncosok: Ádám Bianka, Hatta Mariann, Herman Réka Rita, Hörnyék Bianka, Hörnyék Franciska, Suha Vivien

Koreográfus: Tajthy Katalin

Kísérők: Kálmán Dominika, Nagy Katalin, Szemerédi Katalin, Suhajda Péter

Zsótér Pál Gyermek Érdemérem

2016. év
Kőmíves Tamás

2014. év
Turcsán Tamás

2013. év
Schöffler Ádám István

2012. év
Güth Dániel
Horváth Roland

2011. év
Kriszt György
Kazsimér Alexandra
Tanos Balázs
Hörnyék Franciska
Gyenes Bálint

2010. év
Majszin Tamás
Nyirati Róbert

2009. év
Buzdogán Gyula
Korbely Anna

2008. év
Sinkó Tamás
Kocsis Szilvia
Hluhov Roland

2007. év
Tóth Miklós Bálint

2006. év
Gürtler Nikolett
Ondrej Fruzsina

2002. év
Piri Zoltán

2001. év
Almási Dániel
Urbán Dániel
Horváth Krisztina

Zsótér Pál Életműdíj

 

2017. év
Majsainé Hartyáni Júlia

2015. év
Vásárhelyi Gyöngyi

2014. év
Nádas Pál

Zsótér Pál Gyermek Ösztöndíj

2018. év
Boros Attila
Hajdu Lili
Száraz Evelin
Payer Kata

2017. év
Kancsó Péter
Horváth Hunor
Bogovics Attila
Pusoma Klaudia

2016. év
Gazda László
Fésűs Máté
Kovács Levente
Nagy Vivien

2015. év
Csomós Júlia (3.a)
Tanos Balázs (11 NYEK)
Kerekes Dániel (Álmos Vezér Gimnázium)

2014. év
Sápi Szabina (Neumann)
Honti Laura
Dobi Bence
Rácz Vivien

2013. év
Bagi Vilmos Gyula
Csikós Alexandra
Tóth Bernadett
Vámos Anna

2012. év
Lakatos Dóra
Turcsán Tamás
Kancsó Péter
Farkas Mónika
Baji Bence
Hörnyék Franciska
Tóth Miklós Bálint

2011. év
Barta Titanilla
Schöffler Ádám
Maróti Dorottya
Vay Ábel
Marót Orsolya Éva
Buzdogán Gyula
Kovács Dániel

2010. év
Horváth Krisztina
Hörnyék Franciska
Zólyomi Viktor
Kecseti Noémi
Tóth Adrienn

2009. év
Viski Rajmund
Rácz Vivien
Pregun Alex
Molnár Annamária

2008. év
Majszin Tamás
Gyöngyösi Krisztián

2007. év
Kapás Sándor
Korbely Anna
Hankó László

2006. év
Fehér Roland
Németh István

2005. év
Czinczár Judit
Ondrej Fruzsina
Katkó Kitti

2004. év
Figler Adrienn
Gürtler Nikolett
Kiss Attila

2003. év
Vászin István
Kis Réka
Elekes Szabolcs
Szöllősi Beatrix
Máté Gergely
Mazán Csaba
Tóth Miklós Bálint

2002. év
Koleszár László
Tóth Miklós Bálint
Dalkó Péter
Lakatos Attila

2001. év
Kis Réka
Zana Anita
Soltész Erika

2000. év
Gürtler Nikolett
Urbán Dániel
Nagy Ferenc

1999. év
Maczó Szilvia
Piri Zoltán
Fakan Júlia

1998. év
Wagner Pál
Májer Norbert
Balla Viktória
Ivanics Tamás
Kovács Attila

1997. év
Kozma Zoltán
Kocsis Mihály
Szántó Anikó

1996. év
Mádi Gábor
Szutor Dávid
Belső Anita
Bartalos Brigitta
Ács Balázs

1995. év
Szabó Péter
Szabó Tamás

1994. év
Katona Krisztina
Kiss Lázár
Lukács Mariann
Lakatos Magdolna

 

 

 

Zsótér Pál Emlékérem

2018. év
Gasparicsné Csillag Ágnes

2017. év
Ursu Zsuzsa
Bartos Adél

2016. év
Kiss Bakos Zsuzsa
Kiss Bakos Zoltán
Schell Lívia

2015. év
Ágoston Gabriella
Varga András

2014. év
Sárközi Judit

2013. év
Berényi Pálné
Boross Margit
Szabó Béla

2012. év
Révész Rita
Bíró Lajosné
Zólyomi-Takács Ildikó
Kaszás Villő Zita

2011. év
Patyi-Bodnár Tünde
Markó Mónika Márta
Dr. Kotsis Domokos

2010. év
Vincze Zoltán
Pintér Márta

2009. év
Czijáky Istvánné
Dr. Szegedi Mártonné

2008. év
Bán Éva
Mód Gáborné dr. Hollós Mária
Dr. Pantó Tamás

2007. év
Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
Borsodi Sándor
Jeszenkovics Tiborné
Kollár Katalin

2006. év
Blahovits Györgyi
Kovácsné Szűcs Klára
Látrányi Gáborné
Vidákovics Ilona, Júlia, Zsófia

2005. év
Nemlaha Katalin
Csongorné Rézsó Eszter

2004. év
Majsainé Hartyáni Júlia
Zelinkáné Dr. Simor Ágnes
Kékesiné Jánó Rozália
Okányi Andrea
Csilla Hohendorf

2003. év
Gyimesiné Wieland Alexandra
Dr. Malatinszky Gyula
Schumeth Judit
Lions Club Buda

2002. év
Berki Erzsébet

2001. év
Horváth Oriána
Gyökér Ferenc
Dr. Jack Conway
Fodor Eszter

2000. év
Pécsi Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikája
Dr. Bernolák Béláné

1999. év
Kis Erika
Gáll Zoltán
Hadtörténeti Intézet és Múzeum

1998. év
Kőpatakiné Mészáros Mária
Dékány Lajosné
Kertesi Józsefné

1997. év
Zsoldos János

1996. év
Dr. Szegeczky Dezsőné
Bellán Erzsébet
Vásárhelyi Gyöngyi

1995. év
Gyalay Gáspárné
Dr. Benczúr Miklósné

1994. év
Dombainé Esztergomi Anna
Csizmadia Istvánné
Dr. Antall József

A 8. b osztály a jászberényi álltakertbe kirándult szeptember 20-án.

A reggeli időjárás nem volt túl barátságos: felhős volt az ég és hűvös volt, de mi felszerelkeztünk az élelmen kívül meleg ruhákkal is, és bátran nekivágtunk az útnak. Mire odaértünk, gyönyörű, ideális „állatkert-látogató idő” lett.

A napnál jobban csak az állatkert dolgozóinak kedvessége melegített minket. Mindent megtettek azért, hogy felejthetetlen élményekkel térhessünk haza: simogathattunk kecskéket, egészen közelről láthattunk pingvin, medve, oroszlán, mosómedve etetést, mi is etethettük a vidrákat, a szarvasokat, a holló is megmutatta miért tartják az egyik legokosabb madárnak. És amint a képek is bizonyítják: bemehettünk a gyűrűsfarkú makik kifutójába.

Az éjszakai házban pedig tényleg sötét volt. 🙂

Vannak még nagy füves területek, tűzrakó hely, erdészeti tanösvény, játszótér. Az állatkert szinte teljesen akadálymentes, az állatok szép, tágas, barátságos kifutókban laknak. A gondozók szívesen mesélnek, válaszolnak minden kérdésre.

Mindenkinek ajánljuk, hogy látogasson el oda, ha teheti.

b-b-118-b-228-b-33

Játsszon és nyerjen családjának és a Mozgásjavító Óvodának!
A Koronás Cukor termékek csomagolásainak beküldői között vásárlási utalványokat és ajándékokat sorsolnak ki, és a megnevezett óvodák között is értékes nyeremények találnak gazdára. A játék részletei a www.koronascukorovi.hu oldalon is megtalálhatók.
Azoktól, akik szívesen támogatnák az óvodánkat, de nem szeretnének a postára menni, összegyűjtjük a kivágott címkéket a Zsibongó faliújságán elhelyezett borítékban. A nyereményjáték november 4-én zárul.
Mindenkinek a támogatását nagyon köszönjük!

A részletes pályázati kiírás olvasható:

BEMUTATKOZÁS

[otw_is sidebar=otw-sidebar-12]

kitüntetés2

Intézményünk, munkatársaink és diákjaink állami kitüntetései, eredményei

Az intézmény kitüntetései:
Csillagház tagozat: Budapestért díj (1995)
Mexikói úti tagozat: Pro Scholis Urbis (2001)
Mozgásjavító Általános Iskola:
Oktatási Miniszter Elismerő Oklevele (2003)
A Média Építészeti Díja, Közönségdíj (2010)
tervezők: Guntner Zsolt, Csillag Katalin, Anthony Gall
A Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumbarát Iskola díja (2011)
Előminősített Referencia Intézmény Oklevél (2011)
A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Díszoklevele (2012)
A Tempus Közalapítvány Nemzetközi Együttműködési Kultúráért Nívódíja;
A szülők partnerek – Parents are Partners (2013)

Munkatársaink kitüntetései:
Balogh Ferencné mozgásnevelő – Kiváló Munkáért (1981)
Baróthy Sándorné tanár – Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1985)
Bartók Péterné tanár – Kiváló Munkáért (1987), Miniszteri Dicséret (1980)
Bellán Erzsébet tanár – Kiváló Munkáért (1987), Miniszteri Dicséret (1980), Pedagógus Szolgálati Emlékérem (2008)
Berényi Oszkárné mozgásnevelő – Miniszteri Dicséret (1987)
Berki Erzsébet tanár – Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (1994)
Biczó Imréné technikai dolgozó – Miniszteri Dicséret (1989)
Chikányné Szedres Rita tanár – Miniszteri Dicséret (1986)
Csizmadia Istvánné tanár – Arany Katedra (1994)
Dombainé Esztergomi Anna igazgatóhelyettes – Kiváló Munkáért (1988), Éltes Mátyás Díj (2002)
Fodor Eszter tanár – Miniszteri Dicséret (1989)
Gyalai Gáspárné tanár – Kiváló Tanár (1975), Földes Ferenc Díj (1988), Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1991)
Hoffmann László igazgatóhelyettes – Kiváló Munkáért (1989)
Horváth Oriána igazgatóhelyettes – Miniszteri Dicséret (1990)
Kékesiné Járó Rozália tanár – Kiváló Munkáért (1985)
Kovács Márta tanár – Miniszteri Dicséret (1988)
Kovácsné Szűcs Klára tanár – Miniszteri Dicséret (1989), Fővárosi Dicséret (2003)
Kulcsár Gyuláné gyermekfelügyelő – Miniszteri Dicséret (1990)
Lalik Veronika Szakértői Bizottság – Miniszteri Dicséret (1983), Kiváló Munkáért (1989)
Látrányi Gáborné tanár – Miniszteri Dicséret (1981), Fővárosi Dicséret (2003)
Majsainé Hartyáni Júlia tanár – Miniszteri Dicséret (1981), Kiváló Munkáért (1988)
dr.Malatinszky Gyula tanár – Miniszteri Dicséret (1990)
Molnárné Lányi Ágnes Szakértői Bizottság vezető – Kiváló Munkáért (1988)
Nádas Pál címzetes igazgató – Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntető jelvény (1981), Kiváló Munkáért kitüntető jelvény (1984), Éltes Mátyás–díj (1993, Művelődési és Közoktatási Miniszter), Pro Caritate emlékérem (1993, Népjóléti Miniszter) Esterházy Miksa Emlékérem (1993, Belügyminisztérium), A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1994. Göncz Árpád elnök), „Az egyesületi munkáért” (1994, Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete), Budapestért (1996, Budapest Főpolgármestere), A Köztársaság Elnökének Érdemérme (2004. dr. Mádl Ferenc elnök), Emléklap (2005, Főváros Oktatási Bizottsága), a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2007), Pannon Példakép Díj (2007), Bárczy István Díj (2010, Budapest Főváros Önkormányzata), a Magyar Paralimpiai Bizottság Életműdíja (2013), Zsótér Pál Életmű-Díj (2014), Fair Play Trófea “A sport szolgálatában” (2016, NOB)
Nagyné Fatalin Andrea intézményegység-vezető – Szent Gergely Díj “Az év pedagógusa – gyógypedagógia” kategóriában (2014)
Nemlaha Katalin mozgásnevelő – Miniszteri Dicséret (1991), Pedagógus Szolgálati Emlékérem (2008)
Okányi Andrea igazgatóhelyettes – Miniszteri Dicséret (1991)
Oriskó Istvánné tanár – Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1984), Arany Katedra Emlékplakett (1994)
dr. Pásztor Jenőné tanár – Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1991)
Péró Sára igazgatóhelyettes – Miniszteri Dicséret (1990)
Sebők Zsuzsanna mozgásnevelő – Fővárosi Dicséret (2003)
Szabó Mária tanár – Kiváló Munkáért (1982), Pedagógusi Szolgálati Emlékérem (1989)
Tóth József tanár – Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (1994)
Varjasné dr. Kovács Edit mozgásnevelő – A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1972), Miniszteri Elismerő Oklevél (2003), Magyar Arany Érdemkereszt (2014)
Vásárhelyi Gyöngyi tanár – Kiváló Pedagógus (1988), Fővárosi Oktatásért (1993), Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (1994), A Magyar Nemzeti Múzeum „Múzeumbarát Pedagógus” díja (2011)

Diákjaink kitüntetései, eredményei
Turcsán Tamás – Élen a tanulásban, élen a sportban (2012)
Ráczkó Gitta – XIII. Paralimpiai Játékok, Peking (2008), 100 m mell, bronzérem
Vereczkei Zsolt – XIII.Paralimpiai Játékok, Peking (2008), 50 m hát, bronzérem
Vereczkei Zsolt – Eindhoveni úszó-világbajnokság (2010), 50 m hát, ezüstérem

BEMUTATKOZÁS

[otw_is sidebar=otw-sidebar-12]

Az_intézményrőlTöbb mint egy évszázad a mozgáskorlátozott gyermekek szolgálatában

A „város peremén”, közvetlenül József Attila valamikori lakhelye mellett Zuglóban, a Városliget szomszédságában, bő 100 éve tanulnak, játszanak, sportolnak, készülnek az „ÉLETRE”, a társadalmi integrációra a mozgáskorlátozott gyermekek. Magyarországon először itt létesült ilyen jellegű intézmény, amelyet a Deák Ferenc Szabadkőműves Páholy tagságának jótékony cselekedete nyomán, 1903. december 24-én a Nyomorék Gyermekek Menhelye és Egylete néven alapítottak meg.→Ide kattintva tovább olvashat iskolánk történetéről.

Az intézményben több mint 200 mozgáskorlátozott gyermekoktatása, nevelése, mozgásfejlesztése, egészségügyi ellátása és gondozása, szakképzése és sérülés specifikus ellátása történik már 3 éves kortól. Szakmai tevékenységeink az óvoda, általános iskola, középiskola intézményegységek munkája által egyrészt egymásra épül, másrészt a kollégiumi ellátás valamennyi korcsoport számára elérhető, mint ahogyan az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény által támogatott együttnevelés is.

Az intézmény a kezdetektől elkötelezett a komplex fejlesztés iránt. A cél: biztosítani a legkorszerűbb sérülés specifikus nevelést-oktatást, a különböző terápiákat, az egész napos mozgásnevelést, gondozást, egészségügyi és kollégiumi ellátást óvodás kortól a középiskola befejezéséig. Pedagógiai céljaink közé tartozik, hogy megteremtsük az esélyegyenlőség alapjait azért, hogy az iskolai tanulmányok adott pontján az integrációra és az önálló életvitelre felkészültek legyenek tanulóink.

A 2010-ben lezárult rekonstrukciót követően a régi és új épületek együttesen alkotják azt a környezetet, amely a teljes körű akadálymentesítés révén valódi XXI. századi körülményeket teremt a mozgáskorlátozott gyermekek neveléséhez, oktatásához és gondozásához. A három, egymással összekapcsolt épületből álló intézmény szaktantermekkel, tornatermekkel és tornaszobákkal, egy 25 méteres, versenyek rendezésére is alkalmas uszodával, tanmedencével és egyéb hidroterápiás egységekkel, színházteremmel, ebédlővel, közösségi térként is funkcionáló kis és nagy „zsibongóval”, tágas belső udvarokkal, valamint 10, egyenként 12 fő fogadására alkalmas apartmannal várja a mozgáskorlátozott tanulókat.

Ezzel megteremtődött a lehetősége annak, hogy az intézmény újabb évtizedekre nyújtson korszerű fejlődési és fejlesztési lehetőséget a mozgáskorlátozott gyermekek és fiatalok számára.

MINDENNAPOK
esely MTV1 – Esély
Készült: 2011
Időtartam: 10:06
Rendező: Hollós János
Kreatív producer: Manyik-Szabó Viktória
Produkciós vezető: Bakos Katalin
Főszerkesztő: Papp Dániel
szinmuveszeti_tabor Színművészeti tábor
Készült: 2011
Időtartam: 01:49
mti20110316 Az MTI honlapján voltunk
Készült: 2011
Időtartam: 03:09
Szerkesztő: Ballai András
Operatőr: Nagy Géza
Vágó: Adányi Mihály
millenaris2010

Boldog lelkek tánca 2010 – Millenáris
Készült: 2010
Időtartam: 24:46
Gyártó: Ponyiczky László

melanzs D1 Tv – Melanzs magazin
Készült: 2010
Időtartam: 20:18
Szerkesztő: Matuz Ildikó
Operatőr: Mayer Tamás, Szeleczky Roland
Vágó: Fehér Zsuzsa,Nagy Tibor
segits_magadon

ISKOLÁNK EGY NAPJA 2010 Segíts magadon…TV2-Egészségügyi Magazin
Készült: 2010
Időtartam: 24:41
Szerkesztő: Sz. Tóth Viktória
Műsorvezető: Árvai Zoltán
Vágó: Bartos Bence

felepult Felépült végül a házunk
Készült: 2007-2009
Időtartam: 17:37
Rendező – Operatőr: Nádas Pál
Fotó: Tapa Gergely
Vágó: Koncz Gabriella
Eletke

ÉLETKE 1
Készült: 2003
Időtartam: 2 x 52 perc
Rendezte: Felvidéki Judit
Operatőr: Kovács Zoltán
Gyártó: Centrál Filmstúdió

Eletke

ÉLETKE 2
Készült: 2003
Időtartam: 2 x 52 perc
Rendezte: Felvidéki Judit
Operatőr: Kovács Zoltán
Gyártó: Centrál Filmstúdió

Csillaghaz-magye A CSILLAGHÁZA HÁZ
Készült: 1999
Időtartam: 20,16 perc
Szerkesztette és készítette: Nádas Pál és Széll Péter
Gyártó: Mozgó Videó Stúdió

PIPACSOK
Készült: 1997-1998
Időtartam: 1 óra 22 perc
Rendezte: Tölgyesi Ágnes
Operatőr: Mohi Sándor

A HÁZ
Készült: 1997-1998
Időtartam: 17 perc
Készítette: Mozgó Videó Stúdió
Szerkesztette: Nádas Pál
Mozdulatok

MOZDULATOK
Készült: 1997
Időtartam: 17.39 perc
Készítette: Mozgóképek a Humánusabb Életért Alapítvány
Gyártó: Krako Stúdió

res_raby_1995 Riportfilm a Ráby utcai tagozatról (“Rés” – MTV)
Készült: 1995
Időtartam: 14:32
Készítette: Hancsics Antal, Kecskeméti Anikó, Oláh Károly, Salánki Péter
Rendezte: M. Topits Judit
jatek_hatarok_nelkul_1995

Játék Határok Nélkül 1995. Budapest
Készült: 1995
Időtartam: 41:42
Felelős szerkesztő: Rapai Nándor
Szerkesztő: Flamm János

art89 ART 89 GYERMEKRAJZ KIÁLLÍTÁS MEGNYÍTÓJA
Készült: 1989
Időtartam: 19 perc
Operetőr-rendező: Tormássy Béla
Harmoniak

HARMÓNIA
Készült: 1987
Időtartam: 6,58 perc
Rendezte: Mánfai Miklós
Fényképezte: Moldoványi Ferenc

meosz_regi Minden ötszázadik (dokumentumfilm részlet) – www.meosz.hu
Készült: 1968
Időtartam: 01:14
Rendező, operatőr: Knoll István
Vágó: Kovács Ilona
1926

AZ ELSŐ MOZGÓKÉPEK
Készült: 1926
Időtartam: 01.29 perc
Készítette:Magyar Híradó

BEMUTATKOZÁS

[otw_is sidebar=otw-sidebar-12]

Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola,
Gimnázium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium

1145 Budapest, Mexikói út 59-60.
(bejárat a Korong utca felől)
Tel: 06 1 251-6900
E-mail: mozgasjavito@mozgasjavito.hu


P
ARTNEREK

[otw_is sidebar=otw-sidebar-6]

._TEK6631