Alsós témahetünk záró programjaihoz érkeztünk el november 17-én, pénteken. Azonban talán e nap jelentette a tanulóknak a legnagyobb kihívást, hisz az osztályok, kapott nemzetiségeiknek megfelelően, nagy izgalommal mutatták be ppt- iket egymásnak. 8 nyelven tanulhattuk meg a nemzeti köszönéseket, valamint megismertük az adott országra jellemző ételeket, állatokat, öltözködést, építészetet, kultúrát. Az országunkban élő nemzetiségek összetartozása […]
Mit tudnak a kis alsósok a velünk élő nemzetiségekről, az összetartozásról, mások kultúrájáról? Ehhez próbál segítséget adni az az „Ezerarcú Magyarország” címmel megrendezett digitális témahét, melynek november 13-án volt a nyitónapja iskolánkban. Gyermekközpontú megközelítéssel filmet néztünk a Föld népeinek közös táncáról, tableten játszottunk, Magyarország térképét benépesítettük színes, nemzetiségi babákkal. Megbeszéltük a gyerekekre váró heti feladatokat, […]
A Mozgásjavító Diák Sportegyesület 4 kategóriában 10 versenyzővel vett részt a VIII. Magyar Kupán, Pécsen. Az MPB, FODISZ, Kecskeméti MSE, Pécsi Egyetem, és a Mercedes-Benz gyár támogatásával került megrendezésre a verseny. Szállásunk a Pécsi Apáczai Csere János Iskola Kollégiumában volt. Az utazásunkat a MI-IT Travel támogatta, a fuvarozó vállalat nagy buszával mentünk, mely speciális emelőszerkezettel […]
„Ezerarcú Magyarország”- témahét zárás

Ezerarcú Magyarország – témahét
Mit tudnak a kis alsósok a velünk élő nemzetiségekről, az összetartozásról, mások kultúrájáról? Ehhez próbál segítséget adni az az „Ezerarcú Magyarország” címmel megrendezett digitális témahét, melynek november 13-án volt a nyitónapja iskolánkban. Gyermekközpontú megközelítéssel filmet néztünk a Föld népeinek közös táncáról, tableten játszottunk, Magyarország térképét benépesítettük színes, nemzetiségi babákkal. Megbeszéltük a gyerekekre váró heti feladatokat, […]
Boccia, VIII.Magyar Kupa, Pécs, 2017. nov. 11-12.