Július 9-13. között ismét megrendeztük az integrációban tanuló tanítványaink számára bejárós táborunkat. Az öt nap során számtalan közös kalandban volt részünk: minden nap uszodai foglalkozáson vettek részt a gyerekek, a tornateremben kipróbálhatták magukat számtalan sportban, legyőzhették az akadálypályákat, kézműveskedtünk, alkottunk és meglátogattuk a Budakeszi Vadasparkot is. Nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük a “Tégy egy lépést!” […]
A tavalyi év után ismételten megrendezésre került az ergoterápiás – „Barangoló” tábor, melynek legfőbb célja idén is a diákok mindennapos önellátási tevékenységeinek játékos formában történő gyakorlása volt. Az idei évben emellett a balesetmegelőzés / balesetvédelem területe is fontos szerepet kapott. A hét során a diákok forgó rendszerben napi felelős szerepeket láttak el (limonádéfelelős, szobarend-felelős, tízórai […]
Hosszú évek hagyományát követve, idén is megrendezésre került az alsós tábor, melynek címe Fedezd fel a világot! – alkotótábor volt. A hét során a gyermekek megismerkedhettek különböző művészeti formákkal, készítettek ékszert, finommotorikát fejlesztő eszközöket, festettek pólót, kísérleteztek. Ezeken felül természetesen a strandolás, a kürtős kalács evés, a Dunába láblógatás, a sportolás és a diszkó sem […]
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00vinzolhttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngvinzol2018-07-11 08:16:522018-11-08 11:54:03Fedezd fel a világot! – alsós alkotótábor
Integrációs – bejárós tábor
Július 9-13. között ismét megrendeztük az integrációban tanuló tanítványaink számára bejárós táborunkat. Az öt nap során számtalan közös kalandban volt részünk: minden nap uszodai foglalkozáson vettek részt a gyerekek, a tornateremben kipróbálhatták magukat számtalan sportban, legyőzhették az akadálypályákat, kézműveskedtünk, alkottunk és meglátogattuk a Budakeszi Vadasparkot is. Nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük a “Tégy egy lépést!” […]
„Barangoló” ergoterápiás tábor
A tavalyi év után ismételten megrendezésre került az ergoterápiás – „Barangoló” tábor, melynek legfőbb célja idén is a diákok mindennapos önellátási tevékenységeinek játékos formában történő gyakorlása volt. Az idei évben emellett a balesetmegelőzés / balesetvédelem területe is fontos szerepet kapott. A hét során a diákok forgó rendszerben napi felelős szerepeket láttak el (limonádéfelelős, szobarend-felelős, tízórai […]
Fedezd fel a világot! – alsós alkotótábor