Április 21-én rendezték meg a 12. BIG Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ezen az országos vonzáskörű rövidfilmfesztiválon, melyre 30 éves korig nevezhettek az alkotók, a 12. a osztály Tapasz című kisfilmje 1. díjat kapott. Szintén áprilisban zajlott a VAS-FILM, Vas Megyei Függetlenfilm Fesztivál, ahol ugyanezt a filmet különdíjjal jutalmazták. Szívből gratulálunk az alkotóknak! A fotók […]
A mai napon április 24-én ellátogatott hozzánk Gáti István költő. A közönségtalálkozón alsós és felsős tanulók vettek részt, akik kötődnek a versekhez és sikeresen elő is adják azokat. A költővel – aki nagyon közvetlen, emberi és gyerekközeli – , a költészet napja alkalmából megrendezett Verspikniken találkoztunk. Meghívásunkat iskolánkba örömmel elfogadta. Először Csomós Julka (6.a) szavalta […]
Negyedik közös kiállítását rendezte meg a budapesti Eötvös József Gimnázium és a KórházSuli, ezúttal a téma az IDŐ volt. Az idei tanévben az Eötvös diákjai és az ország különböző kórházaiban gyógyuló gyerekek mellett vendégalkotóként vettünk részt mi, a Mozgásjavító is, a Hogy Vagy Egyesület Mesecsoport programjában résztvevő óvodásokkal, az Amigos a gyerekekért jótékonysági szervezet programjában […]
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00Szily Krisztinahttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngSzily Krisztina2018-04-26 16:10:592018-04-26 16:11:33IDŐ kiállítás az Eötvös Gimnázium és a KórházSuli szervezésében
Harmadik alkalommal került megrendezésre a MA-SNI elnevezésű budapesti komplex tanulmányi verseny az Újpesti Általános Iskola és EGYMI szervezésében. Az április 5-én lezajlott döntőbe 12 tanulónk jutott. Eredményeink, melyekre idén is rendkívül büszkék vagyunk: 1-2. osztályosok: 4. Szemerédi Dávid, 7. Coman János Krisztián, 9. Bódi Dorka. 3-4. osztályosok: 5. Ujpál Dalma, 6. Hajdu Lili, 9. Szuhai […]
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00vinzolhttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngvinzol2018-04-25 08:01:562018-04-25 10:52:51Újabb sikeres szereplés a MA-SNI-n
A hétvégén úszóversenyen voltunk a tehetséges utánpótlással. A FÉBSSZ idén is megrendezte a Nyuszi Kupát, igaz egy kicsit megkésve a tavaszi szünet miatt. Versenyzőink hangulatát ez különösebben nem befolyásolta sem a felkészülésben, sem a versenyen való részvételen. Nyolc lelkes úszónk képviselte iskolánkat és nem is akár hogyan! Már négy úszásnemben – gyors,- mell,- hát és […]
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00vinzolhttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngvinzol2018-04-20 07:52:512018-04-20 07:52:51Gyakorlati óra a Kormányablakban
A fotógalériába újabb fényképek kerültek fel az április 5-i rekreációs napról, melyek ide kattintva elérhetők. Aki pedig az erről született cikket még nem olvasta volna, ide kattintva megteheti.
A tőlünk megszokott magas színvonalon vettünk részt a VERSPIKNIKEN. 2018. április 14-én szombaton 4. alkalommal rendezte meg a Zuglói Önkormányzat és a Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft. a költészet napi VERSPIKNIKET az iskolánk előtti területen a Korong utcában. Turczi István megnyitója után ő maga és Garai Kára, a Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft. igazgatója koszorút […]
2018.április 12- én a 2.a-b osztályokkal ellátogattunk a Center Színházba, Az állatok nyelvén tudó juhász című darabra. Rengeteget nevettünk a humoros előadáson, aminek mi magunk is aktív szereplői lehettünk. Jövőre ide is visszatérünk! 🙂
Idén hetedik alkalommal rendeztük meg közösen munkatársaink számára a rekreációs napot. 15 programból lehetett választani és összesen 147-en küldtétek el a jelentkezéseteket! 🙂 Természetesen többen voltatok, akik több lehetőséget is bejelöltetek. A legnépszerűbbek közé tartozott az élménytúra, jóga, asztalitenisz… Az újdonságok közül kiemelném a kerekesszékes kosárlabda, a kontakt tánc, az identity önismereti társasjáték és a […]
A Mozgásjavítós versmondóink sikert sikerre halmoznak. Alig lett vége az országos KI MIT TUD döntőjének, máris egy újabb versenyen vettünk részt. Minden évben a Széchenyi István Általános Iskola rendezi meg a költészet napi vers- és prózamondó versenyt a kerületünkben. Ezúttal is itt jártunk. Ebben az évben Licsicsányi Boglárka Csenge 8.b osztályos tanuló képviselte az iskolát, […]
2018. április 11-én az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szervezésében, az ELTE ALUMNI Szervezet tagozati támogatásának segítségével szakmai könyvbemutatóra került sor, melyen a Kar oktatói, illetve hallgatói által a közelmúltban írt könyveket ismertették: Benczúr Miklósné – Az adaptált testkultúra és sport fogyatékosságspecifikus alapismeretei Breznyán Alíz, Pogány Johanna, Tóth Patrícia, Huszti Dorka (ELTE BGGyK hallgatói) – […]
A TINTA Kiadó 2018. februárjában meghirdette a Lőricze Lajos könyvtári állománygyarapítási pályázatot. Iskolánk sikerrel pályázott, így lehetőségünk nyílt beszerezni 18 db igen hasznos kézikönyvet 50 %-os kedvezményes pályázati áron. Tematikájuk főleg a magyar nyelv- és irodalom szakos, ill. az angol tanároknak hasznos. Geoseva Szilvia, könyvtáros
A mai napon intézményünkbe látogattak Gál Fruzsina és Fodor Balázs, a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnázium 10. f osztályának képviselői. Iskolájukban hagyomány, hogy a Valentin-nap alkalmából gyűjtést szerveznek, melynek összegét felajánlják valamely más intézmény vagy szervezet javára. A kedvezményezettre javaslatot minden évben másik osztály tehet, az idei évben ők választották ki intézményünket. A Zsótér Pál Alapítványnak […]
Hajdú Leventére emlékezünk: a Magyar Paralimpiai Érdemérem tulajdonosa, a Halassy Olivér Sport Club alapító tagja és második elnöke (1972-1979), középiskolai tanár. Élt: 1942.11.29 – 2018.03.29. 1942.11.29 – 2018.03.29. A Magyar Paralimpiai Érdemérem tulajdonosa, a Halassy Olivér Sport Club alapító tagja és második elnöke (1972-1979), középiskolai tanár 14 éves koráig focizott. A Heine-Medin vírus akkor őt is megtámadta. […]
Április 9-én Kancsó Péter és Suhajda tanár úr a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében jártak, ahol egy vaskos Kazinczy-kötet bemutatóját tekintették meg. 12. osztályos diákunk igen jól bírta a másfél órányi szakmai összejövetelt.
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00vinzolhttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngvinzol2018-04-10 15:48:572018-04-11 09:48:10Kazinczy-kötet bemutató a Magyar Tudományos Akadémián
Gyógypedagógiai szerepvállalás, partneri együttműködés Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete 2018. március 26-án szakmai konferenciát szervezett melynek a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium adott helyet. Csomós Julka, iskolánk 6. osztályos tanulójának szavalatát követően Locsmándi Alajos, a Mozgásjavító intézményvezetője megnyitotta a konferenciát. Dr. Benczéné Csorba Margit, az EGYMI-k […]
MOZGÁS – JÁTÉK – ÉLMÉNY, Szomatopedagógia az óvodában címmel rendeztünk szakmai napot a Mozgásjavító Intézményben 2018. április 6-án. Nagy volt az érdeklődés a téma iránt, a résztvevők – vidéki és budapesti intézményekből érkezett szakemberek – megtöltötték a színháztermet. Locsmándi Alajos intézményvezető megnyitó beszédét követően Schubertné Lázárovics Izabella: Gyere, most mást játsszunk! című előadását hallgathattuk meg […]
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00vinzolhttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngvinzol2018-04-10 08:02:392018-04-10 09:26:29Szakmai nap a Mozgásjavítóban
Április 13-án SZAKMÁK ÉJSZAKÁJA, amikor is az ország számos intézményében lehetőséget kapnak a diákok, hogy szakmákat próbálhassanak ki, interaktív programokon, előadásokon, üzemlátogatásokon, bemutatókon vegyenek részt. A részletes helyszín és program lista ide kattintva érhető el.
Újabb filmes sikerek!
Április 21-én rendezték meg a 12. BIG Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ezen az országos vonzáskörű rövidfilmfesztiválon, melyre 30 éves korig nevezhettek az alkotók, a 12. a osztály Tapasz című kisfilmje 1. díjat kapott. Szintén áprilisban zajlott a VAS-FILM, Vas Megyei Függetlenfilm Fesztivál, ahol ugyanezt a filmet különdíjjal jutalmazták. Szívből gratulálunk az alkotóknak! A fotók […]
Meghívó
Közönségtalálkozó GÁTI ISTVÁN költővel
A mai napon április 24-én ellátogatott hozzánk Gáti István költő. A közönségtalálkozón alsós és felsős tanulók vettek részt, akik kötődnek a versekhez és sikeresen elő is adják azokat. A költővel – aki nagyon közvetlen, emberi és gyerekközeli – , a költészet napja alkalmából megrendezett Verspikniken találkoztunk. Meghívásunkat iskolánkba örömmel elfogadta. Először Csomós Julka (6.a) szavalta […]
IDŐ kiállítás az Eötvös Gimnázium és a KórházSuli szervezésében
Negyedik közös kiállítását rendezte meg a budapesti Eötvös József Gimnázium és a KórházSuli, ezúttal a téma az IDŐ volt. Az idei tanévben az Eötvös diákjai és az ország különböző kórházaiban gyógyuló gyerekek mellett vendégalkotóként vettünk részt mi, a Mozgásjavító is, a Hogy Vagy Egyesület Mesecsoport programjában résztvevő óvodásokkal, az Amigos a gyerekekért jótékonysági szervezet programjában […]
Újabb sikeres szereplés a MA-SNI-n
Harmadik alkalommal került megrendezésre a MA-SNI elnevezésű budapesti komplex tanulmányi verseny az Újpesti Általános Iskola és EGYMI szervezésében. Az április 5-én lezajlott döntőbe 12 tanulónk jutott. Eredményeink, melyekre idén is rendkívül büszkék vagyunk: 1-2. osztályosok: 4. Szemerédi Dávid, 7. Coman János Krisztián, 9. Bódi Dorka. 3-4. osztályosok: 5. Ujpál Dalma, 6. Hajdu Lili, 9. Szuhai […]
Nyuszi kupa – 2018
A hétvégén úszóversenyen voltunk a tehetséges utánpótlással. A FÉBSSZ idén is megrendezte a Nyuszi Kupát, igaz egy kicsit megkésve a tavaszi szünet miatt. Versenyzőink hangulatát ez különösebben nem befolyásolta sem a felkészülésben, sem a versenyen való részvételen. Nyolc lelkes úszónk képviselte iskolánkat és nem is akár hogyan! Már négy úszásnemben – gyors,- mell,- hát és […]
Gyakorlati óra a Kormányablakban
A gazdasági és pénzügyi kultúra tantárgy gyakorlati óráján a Pétervárad utcai Kormányablakban jártunk a 10.a osztállyal.
Újabb fotók a rekreációs napról
A fotógalériába újabb fényképek kerültek fel az április 5-i rekreációs napról, melyek ide kattintva elérhetők. Aki pedig az erről született cikket még nem olvasta volna, ide kattintva megteheti.
Ott voltunk a Verspikniken
A tőlünk megszokott magas színvonalon vettünk részt a VERSPIKNIKEN. 2018. április 14-én szombaton 4. alkalommal rendezte meg a Zuglói Önkormányzat és a Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft. a költészet napi VERSPIKNIKET az iskolánk előtti területen a Korong utcában. Turczi István megnyitója után ő maga és Garai Kára, a Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft. igazgatója koszorút […]
Másodikosok a Centerben
2018.április 12- én a 2.a-b osztályokkal ellátogattunk a Center Színházba, Az állatok nyelvén tudó juhász című darabra. Rengeteget nevettünk a humoros előadáson, aminek mi magunk is aktív szereplői lehettünk. Jövőre ide is visszatérünk! 🙂
Rekreációs nap – 2018
Idén hetedik alkalommal rendeztük meg közösen munkatársaink számára a rekreációs napot. 15 programból lehetett választani és összesen 147-en küldtétek el a jelentkezéseteket! 🙂 Természetesen többen voltatok, akik több lehetőséget is bejelöltetek. A legnépszerűbbek közé tartozott az élménytúra, jóga, asztalitenisz… Az újdonságok közül kiemelném a kerekesszékes kosárlabda, a kontakt tánc, az identity önismereti társasjáték és a […]
Újabb versmondó győzelem!
A Mozgásjavítós versmondóink sikert sikerre halmoznak. Alig lett vége az országos KI MIT TUD döntőjének, máris egy újabb versenyen vettünk részt. Minden évben a Széchenyi István Általános Iskola rendezi meg a költészet napi vers- és prózamondó versenyt a kerületünkben. Ezúttal is itt jártunk. Ebben az évben Licsicsányi Boglárka Csenge 8.b osztályos tanuló képviselte az iskolát, […]
Könyvbemutató
2018. április 11-én az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szervezésében, az ELTE ALUMNI Szervezet tagozati támogatásának segítségével szakmai könyvbemutatóra került sor, melyen a Kar oktatói, illetve hallgatói által a közelmúltban írt könyveket ismertették: Benczúr Miklósné – Az adaptált testkultúra és sport fogyatékosságspecifikus alapismeretei Breznyán Alíz, Pogány Johanna, Tóth Patrícia, Huszti Dorka (ELTE BGGyK hallgatói) – […]
Könyvtári pályázat
A TINTA Kiadó 2018. februárjában meghirdette a Lőricze Lajos könyvtári állománygyarapítási pályázatot. Iskolánk sikerrel pályázott, így lehetőségünk nyílt beszerezni 18 db igen hasznos kézikönyvet 50 %-os kedvezményes pályázati áron. Tematikájuk főleg a magyar nyelv- és irodalom szakos, ill. az angol tanároknak hasznos. Geoseva Szilvia, könyvtáros
Hunfalvy szakgimnazisták adomány
A mai napon intézményünkbe látogattak Gál Fruzsina és Fodor Balázs, a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnázium 10. f osztályának képviselői. Iskolájukban hagyomány, hogy a Valentin-nap alkalmából gyűjtést szerveznek, melynek összegét felajánlják valamely más intézmény vagy szervezet javára. A kedvezményezettre javaslatot minden évben másik osztály tehet, az idei évben ők választották ki intézményünket. A Zsótér Pál Alapítványnak […]
In memoriam Hajdú Levente
Hajdú Leventére emlékezünk: a Magyar Paralimpiai Érdemérem tulajdonosa, a Halassy Olivér Sport Club alapító tagja és második elnöke (1972-1979), középiskolai tanár. Élt: 1942.11.29 – 2018.03.29. 1942.11.29 – 2018.03.29. A Magyar Paralimpiai Érdemérem tulajdonosa, a Halassy Olivér Sport Club alapító tagja és második elnöke (1972-1979), középiskolai tanár 14 éves koráig focizott. A Heine-Medin vírus akkor őt is megtámadta. […]
Kazinczy-kötet bemutató a Magyar Tudományos Akadémián
Április 9-én Kancsó Péter és Suhajda tanár úr a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében jártak, ahol egy vaskos Kazinczy-kötet bemutatóját tekintették meg. 12. osztályos diákunk igen jól bírta a másfél órányi szakmai összejövetelt.
Dimenziók 2018
Gyógypedagógiai szerepvállalás, partneri együttműködés Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete 2018. március 26-án szakmai konferenciát szervezett melynek a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium adott helyet. Csomós Julka, iskolánk 6. osztályos tanulójának szavalatát követően Locsmándi Alajos, a Mozgásjavító intézményvezetője megnyitotta a konferenciát. Dr. Benczéné Csorba Margit, az EGYMI-k […]
Szakmai nap a Mozgásjavítóban
MOZGÁS – JÁTÉK – ÉLMÉNY, Szomatopedagógia az óvodában címmel rendeztünk szakmai napot a Mozgásjavító Intézményben 2018. április 6-án. Nagy volt az érdeklődés a téma iránt, a résztvevők – vidéki és budapesti intézményekből érkezett szakemberek – megtöltötték a színháztermet. Locsmándi Alajos intézményvezető megnyitó beszédét követően Schubertné Lázárovics Izabella: Gyere, most mást játsszunk! című előadását hallgathattuk meg […]
Szakmák éjszakája