Erasmus+ Mobility 2022
Köln
Hajas Eszter
Az elmúlt években több Erasmus+ pályázatban vettem részt, ami mindig hatással volt a későbbi munkámra, remek tapasztalatszerzésnek bizonyultak. A mostani mobilitás során sem volt ez másként. A pályázat legfőbb céljai a mostani esetben a digitális kompetenciáink fejlesztése, új digitális megoldások, jó gyakorlatok megismerése, valamint ezen tudások beépítése és átadása a mindennapi saját iskolai gyakorlatunkba.
Májusban a Covid-helyzet miatti hosszas halasztások és változtatások után végre lehetőségem nyílt egy kollégámmal közösen meglátogatni az Anna-Freud-Schulét Németországban, Kölnben. Az iskola sajátos nevelési igényű tanulókat integráltan oktat, kis létszámú osztályokban. A gyermekek között vannak mozgáskorlátozott, autizmus spektrum zavarral élő, valamint szociális beilleszkedési zavarokkal küzdő gyerekek is.
Kölnbe vasárnap este érkeztünk, ahol már várt minket a kinti kontakt személyünk, Barbara, aki elvitt minket a szállásunkra. A levelezéseink során is tudtuk, hogy nagyon kedves a hölgy, de az első személyes találkozásunkkor ez már teljesen biztossá vált.
Az első reggelen Barbara elkísért minket az iskolába, ahol megismerkedtünk a fogadó intézménnyel, annak alapvető felépítésével, illetve néhány kollégával is. Csodálatos élmény volt belecsöppenni egy számomra ismeretlen oktatási rendszerbe, megismerkedni az ő munkájukkal. Bizonyos tekintetben eltérő a sajátos nevelési igényű gyermekek helyzete egy német iskolában, más típusú megsegítéseket kapnak, mind finanszírozás, mind humánerőforrás szempontjából. Itt a tanulók egyéni segítőt kapnak a sérültségi fokuktól függetlenül, illetve a biztosítás fedezi az adott gyermek igényeire szabott fejlesztéseket, eszközöket.
Az első napon bemutattuk az intézményünket az ott dolgozó kollégáknak és az egyik évfolyamnak, akik nagyon érdeklődőnek bizonyultak.
Az este folyamán el is vittek minket egy kis városnézésre, ahol megismerhettük picit közelebbről, hogy milyen is az élet Kölnben.
A következő napon lehetőségünk nyílt a befogadó iskola által a mindennapokban használt digitális eszközök egy részének megismerésére. Fontos megemlítenem, hogy az összes pedagógus és diák számára biztosított a hozzáférés iPadekhez, melyeket a tanórákon vagy bizonyos esetekben otthon is használhatnak. Az iPadek össze vannak kötve az iTV-vel, illetve a Jamf School rendszeren keresztül kommunikálni is tudnak egymással.
Aznap több osztályban hospitálthattam, ahol megfigyeltem a különböző digitális technikát, melyeket ott alkalmaznak. Az egyik óra, amit kiemelnék egy zene óra volt, mely során a tanulók nem hangszereket használtak, hanem az iPaden dolgoztak fel egy dalt egyénileg és készítettek hozzá zenei aláfestést különböző stílusokban. Ez egy olyan digitális technika, amit úgy gondolom, hogy nálunk is be lehetne hozni a tananyag színesítése, a gyermekek kreativitásának növelése és önkifejezés támogatása érdekében. A tanárok elmondták, hogy a Covid-helyzet náluk is rohamosan meggyorsította a digitális technikák használatát, az állam nagy költségvetésű projektekkel támogatja is ezt.
A harmadik napon szintén órákat látogathattam, amelyek során kiemelném a programozást, mely a tananyag szerves része, de az érdeklődő tanulók számára egyéni foglalkozás keretében is elérhető ez a tevékenység, már egészen fiatal kortól. Nagyon jónak tartom azt a rendszer adta lehetőséget, hogy a tanulók heti pár órában az általuk szabadon választott témával foglalkozhatnak tanórai keretek között. Amit még lényegesnek tartok megemlíteni, hogy szintén ezen a napon az 5.évfolyamosok spontán megkértek minket, hogy mutassuk be nekik kicsit Magyarországot és Budapestet, így jó szolgálatot tettek számunkra is a jelenlévő digitális eszközök, az iPadek és a tévék. Ezen a napon egyéként többször is láthattam használatban, hogy a pedagógusok kivetítik a tankönyveket, aminek az aktuálisan kiemelt részét meg is tudják osztani a diákjaikkal a BBox alkalmazáson keresztül.
Ezen a napon sikerült az intézményvezetővel interjút készítenünk, ahol megerősítette, hogy valóban a Covid járvány alatt és után rohamos tempóban fejlődött az iskola digitális eszközparkja. Ebben a tanévben érkezett például több nagyképernyős televízió, amelyek az iTV-vel vannak kiegészítve. A kollégái egymást tanították bizonyos eszközök, platformok használatára, disszemináltak, videós magyarázatokat készítettek, valamint napi szinten elkezdték használni a Moodle felületét, amin a mai napig megosztják a tananyagot a diákokokkal, kollégákkal.
Az utolsó előtti napunkon felborzolódtak az kedélyek az iskolában, mert sajnos rövid időn belül harmadszorra törtek be az intézménybe és loptak el digitális eszközöket. Most több, az előbb említett, síkképernyős televíziót vittek el az előző éjszaka folyamán. Kiderült a kollégáktól, hogy a rendőrség szerint ez most elég gyakori probléma Németországban, mert sajnos a bűnözők tudják, hogy az iskolák sok digitális eszközt kaptak, de kamera rendszerek a GDPR miatt nem telepíthetőek az intézmények területére. Ez a nap már eleve nem volt könnyű a diákoknak, hiszen aznap volt a nemrégiben elhunyt, szeretett könyvtárosukról szóló megemlékezés. Mindezek ellenére szeretettel vártak minket az osztályokba, bár a leggyakrabban használt eszközük, a nagy kivetítő ellopása miatt, a tanároknak vissza kellett nyúlniuk a régi kor technikáihoz.
A negyedik napon még beszélgethettünk a digitális eszközökért felelős kollégával, aki a tanórái mellett, heti pár órában foglalkozik a rendszer karbantartásával, valamint az adminisztrációval. Elárulta, hogy autodidakta módon kellett rájönniük munkatársával, hogy pontosan mire van szükség, hogyan lehet az informatikai háttérrendszereket használni. Az ő feladatuk közé tartozik többek között az iPadek karbantartása, a leltár, a televíziók és a hozzájuk tartozó AppleTv-k frissitése. Ezen felül a Jamf School program segítségével fel tudnak tenni és le tudnak törölni szükséges applikációkat is az összes iPadre, távoli elérésből. Ő mesélte el picit részletesebben, hogy a kollégák a látottakon kívül milyen applikációkat használnak. Ezeket szinte mi is mindet használjuk.
Az ötödik napon nagyon érdekes dolgokat tudtunk meg az ott dolgozó ergoterapeutáktól, akik a sajátos nevelési igényű tanulók ellátását végzik. Itt beszéltek részletesen arról, hogy milyen módon történik a gyermekek eszközös megsegítése, hogy építik fel egy-egy tanulónál ezeknek a digitális eszközöknek a használatát. Fontos kiemelni, hogy természetesen ezek használata mind-mind egyén függő, a diákok igényeihez van szabva, illetve az is igen lényeges, hogy ezeknek az eszközöknek a finanszírozása a biztosításon keresztül történik és érvényes nem csak hardverekre, hanem szoftverekre is. Bemutattak nekünk speciális diktáló programot (Dragon Dictate), fejegeret (Tobii) valamint egy általuk régebben használt kommunikációs szoftvert is. Ezen kívül láthattunk még különleges billentyűzetet, egeret és egyéb a digitális eszközök használatát megkönnyítő szerkezeteket.
A nap további részében az intézmény pályaorientációjával foglalkozó pedagógusával beszélgettünk, aki elmagyarázta nekünk a nálunk lévő bonyolult, országosan is bevezetésre került pályaválasztási rendszert. Azért tartom lényegesnek ezt is megemlíteni, mert egy nagyon komplex, szabályozott, a tanulók érdeklődésére szabott rendszerről van szó, melynek dokumentációja és mérése digitális úton zajlik és az ebből érkező adatok alapján igyekeznek majd a jövőben a Németországban tanuló diákok igényeihez igazítani a különböző felsőoktatási intézmények alakulását, valamint ezek alapján népszerűsíteni bizonyos szükséges, ám kevésbé populáris szakmákat.
Az ötödik napunk estéjén házigazdáink elvittek minket még egy tipikus kölni Brauhausba, valamint egy esti városnézésre.
Összeségében sok új élménnyel, tapasztalattal lettem gazdagabb. Érdekesek voltak az általuk használt digitális eszközök, a kollégák tanításhoz való hozzáállása, a gyerekek másfajta szemlélete. Azt gondolom, hogy megint sok dolgot „hoztam haza”, a saját munkámba azáltal, hogy betekintést nyerhettem egy másik ország oktatási rendszerének egy apró szegmensébe.
Végül pedig beszéljenek a képek helyettem.
1. Az iskola aulája
2. Lehetőség az autista tanulóknak az elszeparálódásra
3. Speciális egér, Kommunikátor
4. Egy kezes billentyűzet
5. BBox használat közben
6. Búcsúeste