Egy nagyon hangulatos és eredményes versennyel fejezték be az MDSE úszói ezt az évet.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, hagyományainkhoz híven, amikor közeledik a karácsony, ifjú tehetséges úszóink bemutatják “tudományukat” a vízben.

December 5.-én ismét megtelt uszodánk versenyzőkkel! Ezen a napon tartottuk meg a Mozgásjavító Kupa II. fordulóját.

Az MDSE Boccia csapata hét fő versenyzővel vett részt a Slovak Ability Games-en. Négy országból érkeztek atléták: Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország sportolói vettek részt a játékokon. Országunkat  a Mozgásjavító DSE boccia  sportolói képviselték.

Negyed százada, hogy keresi, kutatja, segíti, támogatja, lehetőséget biztosít az utánpótlás korú, különböző fogyatékkal élő diákoknak, hogy országos szinten meghirdetett parasport versenyeken vegyenek részt.

Százszor és ezerszer…szinte filmszerűen peregnek a szemem előtt a filmkockák és nem tudok betelni velük! Feltölt, Erőt ad!

Szeretettel gratulálunk Gigacz Gergő 9.B osztályos tanulónknak, aki elnyerte a “Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2023” díjat.

Gergő nem csak az iskolapadban nyújt lehengerlő teljesítményt, de a Boccia sport egyik ifjú kiválósága is!

(A rendezvényen készült fotók a Nemzeti Sportügynökség oldaláról származnak.)

Vasárnap került megrendezésre a Boccia Országos Bajnokság második és egyben utolsó fordulója.

A pünkösdi hosszú hétvége nyolc MDSE úszónak egy különleges lehetőséggel kezdődött.

Ötven boccia játékos 11 egyesületből versenyzett a hétvégén Kecskeméten a Boccia Országos bajnokság első fordulójában.

Az utolsó, azaz a harmadik napon az előzőekhez képest a könnyebb, sík déli-parti szakasz várt a csapatra, azonban ez bizonyult az eddigi leghosszabb távnak (Balatonmáriafürdő és Balatonakarattya között), a maga 78 km-ével, amit 8 diák és 5 felnőtt kísérő teljesített.

A második napon reggel mindenki az előző napi feladatokat és az esti beszélgetéseket kipihenve kelt fel, majd a reggeli és a gyors eligazítás után újult erővel vágtak neki a napnak.

Az első nap élményeit egy kedves vendégszerzőnk örökítette meg, aki egyenesen a helyszínről közvetít…

Április 25-én elérkeztünk a Mozgásjavító Kupa IV. és egyben az utolsó fordulójához.

2024. május 10 – 12. között közel 30 mozgáskorlátozott fiatal minden erejüket és kitartásukat bevetve arra vállalkozik, hogy kerekesszékekkel, elektromos székekkel és handbikeokkal teljesítse az UltraBalaton 211 km-es távját!

A Normafa Síiskolával együttműködve idén is visszatértünk a sípályára. A szezon első szakkörére 4 lelkes fiatal érkezett, közülük 3 kezdő és 1 haladó igyekezett elsajátítani a síelés rejtelmeit.
A parasít mozgáskorlátozottak (főként kerekesszékes életmódot folytatók) egy speciális beülőben végzik, így nem járóképes diákok egyaránt kipróbálhatják. Álló oktatásra is van lehetőség, ennek végzésére segédeszköz nélkül közlekedő diákoknak van lehetősége.
A szakkört a Normafa Síiskola síoktató munkatársai tartják, mozgásnevelői közreműködéssel.
Időpontja: szerda 16:00-17:00 (utazással 15:00-18:00)
A sportot kipróbálni is van lehetőség hosszútávú elköteleződés nélkül. Jelentkezni Szabó- Zsámboki Enikőnél lehet.

A hétvégi diákolimpián az MDSE csapata 18 éremmel tért haza: 10 arany, 3 ezüst és 5 váltó emlékérem.

“Műveld a csodát, ne magyarázd!”
Szerintem nincs is szebb, nemesebb, mint tiszteletre méltó elődeink, – kik az “alapköveket” letették-, jövőbelátó gondolatait, cselekedeteit továbbvinni, ápolni, élő hagyományt teremteni!

Február 10-én szombaton rendeztük meg a Magyar Tűzoltó Sport Egyesülettel közösen megálmodott jótékonysági versenyt, aminek célja az iskolai konditerem eszközparkjának fejlesztése, bővítése volt.

A január 31. és február 4. között megrendezett csehországi Emil Open Winter Games eredményeként itthon is elindult a para-jégkorong feltételrendszerének kiépítése, sportolók toborzása, parahoki csapat alakítása.

2024. január 31-től február 4-ig 9 főből álló csapatunk képviselte az iskolát a csehországi Winter Emil Open játékokon.

Régi vágyunk teljesült az elmúlt héten: Egy hét alatt két úszóverseny!

2023. december 14-én a BOK csarnokban rendezték meg a Diákolimpiát. Paravívásban Bőhm Sándor Bendegúz, iskolán 10.A osztályos tanulója 2 fegyvernembene, (tőr- és párbajtőrvívásban) aranyérmet szerzett. A helyszínen az osztálya és sok-sok barátja szurkolt neki. A verseny végén Szekeres Pál is gratulált a teljesítményéhez.

Büszkék vagyunk rád Bendegúz!

Barsy Anna
osztályfőnök

A karácsony esti ünnep varázsa elképzelhetetlen a csillagszóró fénye nélkül.

Mert álmok és célok nélkül nem lehet élni és hit nélkül nem megy!
Ez színesíti meg a szürke hétköznapokat, motivál, táplálja, fenntartja azt a belső tüzet, ami szükséges a célok eléréséhez.
Több, mint három és fél évet vártunk erre a napra, de végre elérkezett! Egy igen nehéz időszakon vagyunk túl.
2023. november 17-én három csapat, – a Debreceni Sportcentrum /2 fő/, a GYDSE /9 fő/ és az MDSE /25 fő/ – részvételével megrendeztük a XII. Mozgásjavító Kupa I. fordulóját!
A víz szinte “forrt” a versenyzők kar és lábtempójától. A lelátó megtelt a lelkes szurkoló táborral. Iskolánk uszodája ismét versenyhangulatban “úszott”.
7 egyéni versenyszámban mérhették össze az úszók tudásukat, erejüket. A nap fénypontja, ami soha nem maradhat el a 4x25m-es váltó úszás volt!
Az edzők örömére jobbnál-jobb időeredmények születtek, ami az elmúlt néhány hónap szorgalmas munkáját bizonyítja.
Sok idejük nem marad pihenésre a versenyzőknek, mert december 14-én délután következik a második forduló.
Szeretettel várunk minden versenyzőt, szurkolót, érdeklődőt!

Várunk mindenkit szeretettel, azokat is, akik az első versenyen nem tudtak részt venni!

Stílusosan 13. alkalommal Péntek 13-án rendezte meg a Mozgásjavító EGYMI a mini boccia bajnokságot, mely a hagyományokhoz híven a hivatalos pályánál 2m-rel rövidebb játéktéren zajlott.

Négy résztvevő egyesület volt a Pető SE, Pécs ANK, Székesfehérvár és az MDSE párosai mérkőztek meg egymással.

Külön öröm számunkra, hogy idén először a Székesfehérvár versenyzői is részt vettek a versenyen.

Tíz páros 3 pályán játszott. Hat dobó páros 5 meccset, a 4 rámpás páros pedig 3 meccset játszott. A versenybírók összesen 21 meccset vezettek.

A második forduló 2024. március 8-án kerül megrendezésre.

Minden résztvevőt és szurkolót várunk szeretettel!

 

VERSENYKIÍRÁS

 

 A VERSENY CÉLJA

Megismertetni és megszerettetni a boccia sportágat páros játék formájában a hivatalosnál kisebb méretű pályán, valamint versenyzési lehetőséget biztosítani a 6 és 15 év közötti „Gyermek”, valamint 15-25 éves kor közötti „Junior” korosztályú mozgáskorlátozott fiatalok számára két kategóriában (1. dobó-gurító: BC1-BC2-BC4-BC5, 2. rámpás: BC3). A junior korosztály számára versenyhelyzetben való gyakorlási lehetőség a Magyar ParaBoccia Szövetség versenyrendszerébe való bekerülés reményében.

                                          

A VERSENY NEVE

„MOZGÁSJAVÍTÓ” MINI BOCCIA KUPA (MMBK)

 

A VERSENY RENDEZŐI

Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége

Mozgásjavító EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Kollégium,

Mozgásjavító Diák Sport Egyesület

 

HELYSZÍN

1145 Budapest, Mexikói út 59-60. (bejárat a Korong utca felől)

Belső parkoló korlátozott számban, érkezési sorrend alapján biztosított.

A hétköznapi parkolás a környékbeli utcákon fizetős, parkolási igazolvány használatával ingyenes.

IDŐPONT

  1. forduló: 2023. október 13. (Péntek)
  2. forduló: 2022. március 08. (Péntek)                           

REGISZTRÁCIÓ: az iskola aulájában (Zsibongó)

„Junior” kategória részére:                                        9:30 órakor

„Gyermek és Junior Rámpás versenyzőknek             9:30 órakor

„Gyermek” kategória részére:                                    9:30 órakor

 

BEMELEGÍTÉS és a PÁLYA BEMUTATÁSA

„Junior” (BC1, BC2, BC4) kategóriának:                     10:00 órakor

„Rámpás” (BC3) kategóriának:                                  10:00 órakor

„Gyermek” (BC1, BC2, BC4) kategóriának:                10:00 órakor

 

VERSENY KEZDETE

„Junior” kategóriának:                                               10:30 órakor

„Rámpás” (BC3) kategóriának:                                  10:30 órakor

„Gyermek” kategóriának:                                          10:30 órakor

 

NEVEZÉS

A nevezés díjtalan!
Nevezési határidő: 2023. október 09. 24 óra

A nevezéseket a következő linken várjuk: https://bit.ly/MK202324_boccia1
Amennyiben a link kattintással nem működik, kérjük, másolja be a keresőbe!

 

A VERSENY LEBONYOLÍTÁSA

Kategóriáktól és nemtől függetlenül páros (kettő fő) versenyt rendezünk. Cserejátékos lehet a páros tagja, max. 1 fő

A páratlan gyermekek beállhatnak egy párosba cserejátékosként.

A versenyen egyéni versenyző nem indulhat! Egyéni nevezést nem fogadunk el.

 

A „Rámpás” versenyzők külön csoportban versenyeznek.

A párok a „Gyermek” és „Junior” korosztályban 4 szettes, a „Rámpás” kategóriában 2 szettes mérkőzéseket játszanak. A nevezések alapján a változtatás jogát fenntartjuk!

A mérkőzések lebonyolítása 6 versenypályán történik. A „mini” boccia pálya játéktere a nemzetközi és hivatalosan ismert játéktér hosszától 2 méterrel rövidebb, 6m x 8 m!

Minden versenypályán szabvány boccia labdával kell játszani, ami lehet saját, vagy a verseny rendezői által biztosított labda.

 

Kérjük a versenyzőket, hogy saját rámpájukat, saját labdájukat is hozzák magukkal, mert labdát és rámpát csak kérés esetén és korlátozott számban tudunk biztosítani a versenypályán tartózkodó versenyzőknek.

 

A boccia játék legújabb szabályait a https://www.worldboccia.com/about-boccia/rules/ címen találhatják meg magyarul az interneten.
Versenybírókat biztosítunk.

Minden versenyző egészségi állapotáért az őt benevező személy vagy szervezet vállalja a felelősséget.

 

ÉRTÉKELÉS-DÍJAZÁS

A két verseny összesített eredményei alapján történik az értékelés.
A II. forduló sorsolása az első forduló indulóinak számától függ.
A versenyek mindegyikének végén elektronikus formában versenyjegyzőkönyvet biztosítunk.
A versenyzők és asszisztensük számára az akkreditációs kártyájukra is rögzítjük a verseny eredményét. Minden eredmény az akkreditációs kártyán vezetve lesz, amit a meccs kezdetekor le kell adni a bírónak, utána tovább kell vinni a következő játéktérre.

A verseny értékelése a második versenyt követően, a lebonyolítási rend szerint, a legjobb eredményt elérők alapján történik. Az egyéni pontok értékelése három korcsoportban történik: 6-10 év és 11-15 év közötti korcsoport, valamint 15-25 év közötti junior korcsoport.

A legeredményesebb páros és a legtöbb pontot szerző versenyzők közül, mindhárom korosztályban az 1-3. helyezettet éremmel díjazzuk.
Díjazás csak akkor történik, ha minimum négy páros (csapat) indult a versenyen.
Díjazzuk a céllabdához legközelebb – a céllabda körül 30 cm-es hatósugarú körbe beérkező labdákat – gurító, és egyéni versenyzőket.
A két verseny alapján a versenybíróság dönthet további különdíj odaítéléséről.

 

HÁZIREND, KÜLÖNLEGES SZABÁLYOK

Az öltözőkben és a tornateremben, illetve a színházteremben étkezni szigorúan tilos!
Váltócipő használata kötelező!
Értéktárgyakért felelősséget nem vállalunk.
Az iskola területén TILOS dohányozni, energiaitalt fogyasztani!
A nézők, kísérők a kijelölt helyeken szurkolhatnak a versenyzőknek.

 

EBÉD

A versenyen részt vevők számára ebédet önköltségen tudunk biztosítani: 1400 Ft-os áron, melyet átutalással kell fizetni. Étkezési igényüket a nevezési linken, a nevezési határidőig kell jelezni, a létszám megadásával. A leadott létszám szerint kiállított számlát még a verseny előtt elküldjük Önöknek. A számla kifizetési határideje: 2023. október 11., 12 óra!

A helyszínen nincs lehetőség ebédet igényelni, de az intézmény kávézója a verseny időtartama alatt működik (kávé, üdítő, szendvics, édesség, péksütemény megvásárolható).

Folyadékbevitelről a verseny alatt mindenki maga gondoskodik.

 

EGYÉB INTÉZMÉNYI INFORMÁCIÓ

Belső parkoló korlátozott számban, érkezési sorrend alapján biztosított.
Az iskola épületei, beleértve a tornatermet és a többi közösségi helyiségeket, teljesen akadálymentes.
A nyilvánosságot a szervezők honlapján, közösségi oldalán biztosítjuk. Helyszíni TV felvételeket csak az iskola külön engedélyével lehet készíteni.

Reméljük, minél több versenyző vesz részt rendezvényünkön!
Szeretettel várunk minden résztvevőt!

 

Locsmándi Alajos

intézményvezető

Mozgásjavító EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Kollégium

 

Az alábbi linken lévő nevezési felületre kérjük feltüntetni a versenyen részt vevő párosok számát, nevét, a páros kategóriáját, az egy párost alkotó gyermekek nevét, születési időpontját, a versenyen végig kísérő segítő nevét, és hogy összesen hányan kívánnak étkezni a verseny helyszínén gyermekekkel együtt.

A Mozgásjavító Kupa nevezés linkje: https://bit.ly/MK202324_boccia1

A jelentkezési lapon feltüntetett személyes adatokat a verseny szervezéséhez használjuk fel, a verseny rendezőin kívül másnak nem továbbítjuk. A versenyző, segítője, edzője nevét, a delegáló szervezet nevét a honlapon, illetve közösségi médiában nyilvánosságra hozzuk.

A Forms kitöltésével hozzájárul a rendezvény során készített fotók, videók megadott módon történő nyilvánosságra hozatalához.

Információ: mdse@mozgasjavito.com

Szeptember 7-én közel háromszáz mozogni vágyó, mozgáskorlátozott és látássérült diák látogatott el intézményünkbe azért, hogy kipróbálja magát valamennyi parasportágban.

2023. július 10-15 között zajlott az idei sporttábor, Verőcén. 22 diák és 9 felnőtt érkezett hétfőn reggel az indulásra.

Az MDSE Boccia csapata befejezte a felkészülést a Junior Világbajnokságra.

BC3 kategóriában Ujpál Dalma, BC4 kategóriában Gigacz Gergő vesz részt a megmérettetésen július 8-13 között zajló versenyen Póvoa de Varsím városában, Portugáliában.

Dalma edzője és segítője Zagyi Emese, Gergő edzője László Anita.

A versenyen a munkánkat aktívan támogatja és segíti Schäffer Orsolya.

A felkészülésben részt vett Lőczi Tímea és Vígh Dóra, akiknek külön szeretnénk megköszönni a munkájukat.

Valamint külön köszönet az edzőtársaknak, akiknek az edzéseken való közreműködése hozzájárult a felkészüléshez, BC3 kategóriában Edelényi Márton felnőtt országos bajnok, és Mészáros Máté BC4 kategória versenyzője.

A Mozgásjavító biztosította a hátteret az edzéseknek, Révész Rita és a Magyar Paralimpiai Bizottság pedig a nevezésben és utazás szervezésben segítette munkánkat.

A versenyen való részvételt és utazást az alábbi cégek támogatják:

2023. június 10. – II. forduló

Kecskeméten került sor május 27-én és június 10-én két fordulóban a Boccia Országos bajnokságra. A KMSE szervezésében a Tóth László sétányon lévő iskola tornatermében zajlottak a mérkőzések. A Mozgásjavító DSE-t négy versenyző, három edző és egy-egy versenybíró képviselte a versenyen. A játékosok szüleinek segítségével gépkocsikkal utaztunk a versenyre, a felszerelést is a szülők hozták.
Elmondható, hogy nagyon sikeres eredménnyel zárult, két országos bajnoki aranyérem, egy második és egy harmadik helyezést hoztak haza versenyzőink.

Eredmények:

BC3 kategória

1. Ujpál Dalma- edző és segítő: Zagyi Emese

2. Edelényi Márton- edző és segítő: László Anita

3. Dó Emese -Pető SC

BC4 kategória

1. Szabó Alexandra- PTE

2. Hegedűs László- SZME

3. Gigacz Gergő- edző: László Anita

Hazai 1(BC5) kategória

1. Gazda László- edző: László Anita

 

Gratulálunk a versenyzőknek!

Köszönjük Vígh Dóra és Weimann Antónia játékvezetését a versenyen! Köszönjük az Edelényi, Gigacz és Ujpál család támogatását!

Az Országos Boccia Bajnokságon az MDSE csapata a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően vehetett részt.

Pályázat azonosító száma: NEAO-KP-1-2023/4-001212

Az MDSE Boccia csapata ( A Boccialád)

Egyesületünk egész évben számos sportágban biztosítja a mozgáskorlátozott diákok számára a sportolás lehetőséget. A tanév során az edzések, illetve versenyzési lehetőségek megteremtése, a nyári időszakban edzőtábor szervezése a feladatunk. Paralimpiai sportágaink, mellyel az utánpótlást támogatjuk: úszás, boccia, kajak-kenu. Jelen pályázat elsősorban a szervezet működésének támogatását célozza, a működéshez szükséges adminisztrációs költségek támogatásával.

A tánccsoport fellépőruháinak, illetve a sportolók egységes mezének tárát kívánjuk bővíteni, ezzel az Egyesület megjelenését biztosítjuk.

A sportszervezetekben való részvétel elengedhetetlen ahhoz, hogy egyesületünk részt vegyen a hazai sportéletben, sokszor a versenyzéshez is szükséges a tagságunk. Ezt a jövőben is biztosítani kívánjuk, lehetőségeinkhez mérten bővíteni szeretnénk a tagságaink körét.

A versenyeken való részvétellel tudjuk biztosítani a sportolóink számára azt a motivációt, amely szükséges a kitartó munkájukhoz. A vesenyekkel tudjuk ezen kívül biztosítani az átmenetet a szabadidősport és versenysport között, perspektívát nyújtva a mozgáskorlátozott gyerekek, fiatalok számára.

A megvalósítási időszak kiemelt programja a sporttábor megszervezése. A tábor szükséges az intenzív felkészülés, de az örömteli együttlét miatt is. A tábor programjának megszervezéséhez szükséges az uszoda vagy sáv bérlése, amely állandó kiadást jelent egyesületünk számára. Az Egyesület nem rendelkezik foglalkoztatottal, ezt a jövőben sem tervezzük. Segítőink körét tudjuk bővíteni, amennyiben biztosítani tudjuk az egyesület működését és meg tudjuk szervezni – a vírushelyzet után ismét – a szokásos versenyeinket.

A projekt időszaka: 2023. április 01. – 2024. március 31.

A projekt a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.

2023. március 3. (Péntek)

A 2022-23-as tanévben 14 páros részvételével zajlott a kétfordulós Boccia Kupa a Mozgásjavítóban. Sály 6 párossal, a Mozgásjavító DSE 6 párossal, a Pető Intézet 2 párossal nevezett a versenyre. A dobóknál összesen 10 páros versenyzett, a rámpás versenyzőknél 4 páros mérte össze tudását.

Mind a három intézmény résztvevői helyezést értek el a gyermek és junior kategóriában egyaránt, valamint az egyéni pontgyűjtésben is jeleskedtek.

Köszönjük a Kollégák és Szülők együttműködő támogatását!

 

2022. november 27-én vasárnap rendezték meg Kecskeméten Az Országos Boccia Bajnokság 2. fordulóját.
Szívből gratulálunk a sportolóknak az elért eredményekhez, különösen az MDSE versenyzőinek kiváló teljesítményéhez!
A versenyzőket segítették: László Anita, Schäffer Orsolya, Vígh Dóra, Weimann Antónia, Zagyi Emese
Köszönjük a Gigacz és Edelényi család támogató munkáját, valamint Króner Andi sofőrnek a kiváló utazást!

Hogyan is ünnepelhetnénk a Márton napot, mint egy szuper Boccia versennyel és ludaskásával!
Nagy izgalommal készültünk november 11-ére, hiszen a FODISZ-szal karöltve megrendezhettük a “Mozgásjavító” Mini Boccia Kupa I. fordulóját. A rendezvény több helyszínen zajlott egyszerre, ahol a Boccia sportág új reménységei mérhették össze erejüket egyéni és páros játék formában.
A Mozgásjavító volt és jelenlegi diákjai mellett labdát ragadtak a sályi Mozgásjavító Általános Iskola és a Pető Intézet növendékei is.

Köszönjük a szervezők és mindazok munkáját, akik segítettek, hogy az esemény zavartalanul valósulhasson meg! A versenyzőknek pedig szívből gratulálunk az elért eredményekhez!

Gigacz Gergő 2. helyezést, Ujpál Dalma 5. helyezést ért el boccia sportágban a Pajulahtiban rendezett Európai Para Ifjúsági Játékokon.

Gergő BC4 kategóriában lett klasszifikálva, majd körmérkőzés formájában, nála öt -hat évvel idősebb ellenfelekkel mérkőzött meg. Először a horvát Ruzic-ot verte 4:2-re, majd az olasz Tosetti-t 5-1-re. A cseh Kaas ellen gyönyörűen játszott az első két szettben, 2:1-re vezetett. Majd sajnos a harmadik szett nem sikerült, 0-6 lett, amit az utolsó fordulóban már nem lehetett behozni, hiába váltott hosszú kezdéssel, 10:2 -re kikapott ellenfelétől, így a második helyen zárta a versenyt. Összességében elmondható, hogy nagyon szép, taktikus, játékot láttunk Gergőtől.

Dalma BC3 kategóriában szintén rutinus, tapasztalt ellenfelekkel játszott. A francia és portugál játékosok komoly ellenfelei voltak. A francia Troude és a portugál Moreira ellen is kikapott, viszont 1-1- pontot tudott szerezni. A szlovén Klemencic betegség miatt nem indult, így Dalma összesítésben az 5. helyen zárta a versenyt.

Dalmának és Gergőnek az EPYG volt az első komoly nemzetközi versenye. Dalma eddig még országos bajnokságon sem tudott indulni, hiszen 2019. végén a hazai klasszifikálása után, elmaradtak a versenyek a világjárvány miatt, azóta pedig nem került sor hazai bajnokságra.

Az EPYG mintegy bevezetésül szolgált a további ifjúsági versenyekre, valamint kiváló tapasztalatszerzés, alapozás és tanulmányút volt az egész csapat számára.

Gratulálunk a versenyzőknek a kiváló eredményekhez!

A versenyen a Gigacz és Ujpál család is szurkolt nekünk, köszönjük a részvételüket és támogatásukat!

Továbbá szeretnénk köszönetet mondani a Paralimpiai Bizottság főtitkárának, Urr Anitának, illetve a FODISZ részéről Ambrus Grétának a szervezésért és koordinálásért a verseny helyszínén!

Sok szeretettel várunk mindenkit a Mozgásjavító kupa: Mini boccia bajnokság 1. fordulójára, mely 2021. november 6-án, a Mozgásjavító EGYMI-ben kerül megrendezésre.
A versennyel kapcsolatos további információkról itt olvashatnak, valamint a rendezvényen való részvételhez szükséges nevezési lap ide kattintva érhető el.

Résztvevők

Abramov Dani és édesanya

Csomós Julka és édesanya

Edelényi Marci és édesanya

Gazda Laci

Gigacz Gergő

Kalános Robi

Ujpál Dalma,  édesanya és édesapa

Bácskai Milán és édesanya

László Anita Mária-edző

Lőczi Tímea-edző

Schäffer Orsolya-edző

Timár-Tóth Noémi-edző

Zagyi Emese-edző

Idén is folytattuk az együttműködésünket a Bátor Tábor Go!  program csapatával. Két hónapos előkészítő szervezés után május 27-én délután 5 órakor egy közös csapatépítő programban vettünk részt. A boccia csapat részéről nemcsak a versenyzők, hanem a szülők és edzők is csatlakoztak a játékhoz. Online formában, Zoom felületen, négy csapatra osztva zajlott a játék. A Bátor tábor csapata egy igazi csillagtúrát szervezett részünkre. Galaxisokon átívelő rejtvényeket kellett megoldanunk, hogy megtaláljuk az elveszett zenedobozt.

Ezzel a játékkal zártuk az egész éves online találkozásainkat, Boccia Kávéház meetingeket, melyeket két hetente tartottunk szeptember óta folyamatosan a Zoom internetes felületen.

A 2021-es évet egy Boccia logó pályázat kiírásával kezdtük.
A boccia versenyzők inspirációként felhasználhatták az iskola logóját, vagy saját fantáziájukat bevethették alkotásuk elkészítésébe.
Egy pályázótól több pályamunka érkezett, végül az alkotók választották ki a végső megmérettetésre szánt művet.
Szavazás során dőlt el, melyik nyerte el legjobban a csapat tetszését.
A későbbiekben tervezzük a logók hasznosítását!!

Gratulálunk a kiváló alkotásokhoz!

A pályázatban részt vettek:

Csomós Julka

Edelényi Marci

Gigacz Gergő

Ujpál Dalma

Bácskai Milán

Az MDSE két BC3-as versenyzője, Csomós Julka (segítő: Schäffer Orsolya) és Abramov Dániel (segítő: Lőczi Tímea Erika) november 14-17 között egy nemzetközi boccia kupán vett részt Csehországban, Plzenben. A versenyen 6 ország képviselte magát BC1, BC2, BC3, BC4 és Open kategóriákban.

A verseny első napján párosban mérettették meg magukat. Két mérkőzést játszottak, melyekben sikerült szettet nyerniük. A játékosok az 5. helyen végeztek.

A bajnokság második napján következtek az egyéni mérkőzések. A versenyzők 2-2 meccset játszottak. Bár a továbbjutás nem sikerült, de szoros meccseket játszottak jóval több nemzetközi meccsrutinnal rendelkező versenyzői k ellen.

Nagyon köszönjük a közreműködést és a segítséget Gyökér Gabriella és Csomós László szülőknek, valamint sofőrünknek, Grósz Ferencnek!

  

Boccia OB. II. forduló, Pécs
Az MDSE boccia csapata Pécsen, a Boccia OB. II fordulóján 9 fő versenyzővel 4 kategóriában vett részt az Országos bajnokság második fordulójában, ahol összetett eredményeket is hirdettek.
Szabó Alexandra BC4 és Edelényi Márton BC3 Országos bajnoki címet szerzett, mindketten kiváló versenyzéssel, taktikus játékkal lettek elsők.
Abramov Dániel BC3, Nagy Vivien BC2, Kalános Róbert Hazai1 2. helyezést,valamint összetett első helyezettek lettek.
Csomós Julka BC3, Majercsik Zoltán BC3, Gazda László Hazai 1 sajnos most nem szerzett érmet, a szép meccseket játszottak.
Gigacz Gergő BC4 versenyző a legjobb versenyzőkkel játszott döntőt, kiválóan versenyzett, 4. helyezett lett.
Összességében 2 arany, 3 ezüst érmet szerzett a csapat.
Az évi összesített verseny alapján pedig 4 első helyezésünk lett.

A BC3 sportolók asszisztensei voltak:Bolgár Tamás,László Anita, Lőczi Tímea, Schaffer Orsolya.
A BC4 és Hazai 1 sportolókat Zagyi Emese segítette a verseny folyamán.

Köszönjük a versenyző szüleinek és a MI-IT travel támogatását!

Budapest, 2019. november 11.

László Anita Maria, boccia edző
BESZÁMOLÓ
BOCCIA OB. II. forduló
Pécs, 2019. 09-10.
BC1-2
1.Laklia Bernadett Pető SE
2.Nagy Vivien MDSE
3.Sáling Hanna Pető SE

BC3
1.Edelényi Márton- László Anita M. MDSE
2.Abramov Dániel- Lőczi Tímea MDSE
3.Marian Márk MÁI SE
5. Majercsik Zoltán MDSE- Bolgár Tamás
7. Csomós Julka MDSE-Schaffer Orsolya

BC4
1.Szabó Alexandra MDSE
2.Hegedűs László-Szeged
3.Berkes Gergő- Pécs
4.Gigacz Gergő- MDSE

Hazai 1
2. Kalános Róbert MDSE
8. Gazda László MDSE

Budapest, 2019. november 11.

László Anita Maria
Boccia edző

A XV. kerületi tanuszodába egy héttel korábban érkezett meg a nyuszi, úszó növendékeink örömére! A FÉBSSZ által hagyományosan megrendezett versenyen 11 úszó képviselte iskolánkat. Fantasztikus hangulat, lelkes szurkoló tábor, egyre jobb időeredmények, sikeres versenyzők – ez jellemezte a szombati napot.
25m-50m-es távokon négy úszásnemben 13 db első, 9 db második ,7 db harmadik helyezést értek el versenyzőink.
Gratulálunk a sikeres csapattagoknak:
Gonda Fruzsina, Hatlaczky Bianka, Bajár Krisztián, Balajti Péter, Beneda Kornél, Brán Balázs, Csiki Péter, Farsang Soma, Máté Milán, Papp Dávid és Rohácsi Kristóf.

Az MDSE boccia csapata ismét nagyszerű teljesítményt ért el az április 13-14-én megrendezett Országos Bajnokságon. 4 nemzetközi kategóriában 3 arany, 2 ezüst és 1 bronzérmet szereztek játékosaink. A BC 2 kategóriában Nagy Vivien, Hazai 1 kategóriában a nemrég Zágrábban BC5 kategóriát kapott játékosunk Kalános Róbert lett a bajnok, Gazda László a nyolcad döntőben szoros küzdelemben sajnos kiesett. A BC3 kategória döntőjét Abramov Dániel és Csomós Julka játszották. Dani győzött, ezzel újra megszerezve a bajnoki címet. Julka nagyon szépen játszott végig a bajnokság alatt. A BC4 kategóriában a legnehezebb a versenyzés, számos kiváló ellenféllel küzdöttek meg játékosaink. Szabó Alexandra második, Lőrincz Gábor a harmadik helyet szerezte meg. Mindkét versenyző tudatosan, kiválóan játszott a verseny egész ideje alatt. Suha Vivien sajnos most nem jutott döntőbe, Gigacz Gergő szép játékkal búcsúzott a nyolcad döntőben. A verseny ideje alatt kollégáink, Bolgár Tamás, Lőczi Tímea, Schaffer Orsolya, Zagyi Emese nemcsak segítőkét, hanem a boccia bíróképzés résztvevőjeként is dolgoztak a versenyen, játékot vezettek, jegyzőkönyvet írtak.

Gratulálunk a játékosoknak és segítőiknek!

Köszönjük az Abramov, Csomós, Gigacz, Majercsik, Nagy család segítségét!

Új nap, új kihívások, új sikerélmények! 🙂 Ebben volt részük szombaton az MDSE színeiben induló 11 úszó növendéknek.
Ismét meghívást kaptunk a FÉBSSZ által szervezett emlékversenyre. Örömmel tettünk eleget a meghívásnak, hiszen ez egy jó lehetőség a tehetséges úszó utánpótláscsapat felkészülési állapotának felmérésére versenyhelyzetben.
Cs.Nagy Kristóf, legfiatalabb úszópalántánk 7éves. Most indult első versenyén és már két bronzérmet szerzett!
Versenyzőink összesen három úszásnemben, 25m,- 50m-es távokon 12 arany, 11 ezüst és 5 bronzéremmel zárták a napot!
A sikeres csapat tagjai voltak: Gonda Fruzsina, Csernátony Tünde, Czenki Panna, Hatlaczky Bianka, Bajár Krisztián, Brán Balázs, Beneda Kornél, Balajti Péter, Cs.Nagy Kristóf, Bölcskei Bence, Szakál Bálint.
Gratulálunk az elért eredményekhez! 🙂


Az alábbiakban olvasható a Mozgásjavító Diák Sport Egyesület meghívója a tisztújító közgyűlésre, amely egyúttal tájékoztat az Elnökség és a Felügyelő Bizottság tagjaira vonatkozó jelölések leadásának módjáról is.

A hétvégén úszóversenyen voltunk a tehetséges utánpótlással. A FÉBSSZ idén is megrendezte a Nyuszi Kupát, igaz egy kicsit megkésve a tavaszi szünet miatt.
Versenyzőink hangulatát ez különösebben nem befolyásolta sem a felkészülésben, sem a versenyen való részvételen. Nyolc lelkes úszónk képviselte iskolánkat és nem is akár hogyan! Már négy úszásnemben – gyors,- mell,- hát és pillangó! – próbálták megjavítani eddigi legjobb időeredményüket.
Összesen 10 arany,- 7 ezüst,- és 4 bronzéremmel zártuk a versenyt!
A csapat tagjai voltak: Balika Karola, Czenki Panna, Gonda Fruzsina, Hatlaczky Bianka, Bajár Krisztián, Beneda Kornél, Farsang Soma, Rohácsi Kristóf.
Gratulálunk a szép eredményekhez! 🙂
Sok idejük nincs a pihenőre, hiszen többen közülük szombaton már ismét csobbannak a Mozgásjavító Kupán!
Minden Szülőt, hozzátartozót, érdeklődőt sok szeretettel várunk szurkolni 21-én, 12 órától az uszodánk lelátóján!

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is megrendezésre került Debrecenben az Országos Úszó Diákolimpia. A FODISZ a sport tehetségprogram keretében hirdette meg a versenyt minden fogyatékkal élő úszó számára. Mozgássérültek, látássérültek, hallássérültek, tanulásban
akadályozottak, értelmileg akadályozottak, Down-szindrómások, autisták és most idén először a szervátültetettek is részt vettek az OB-n. Új rekordot ért el a jelentkezők száma, hiszen több mint 200 versenyző regisztrált! Ennek megfelelően egy kicsit maratonira sikerült a
szombati nap. A hat MDSE versenyző már 9 óra előtt vízbe csobbant, hogy kellően bemelegítsen. 50m és 100m-es távok vártak rájuk mell és gyors úszásban. A nap végére mindenki örülhetett – versenyzők, edzők egyaránt -, hiszen szebbnél – szebb érmek csillogtak a nyakukban. A
késő esti órákban értünk haza és abban is biztos vagyok, hogy aznap este senkit nem kellet elringatni. A csapatot Kiss Péter Pál, Hegedűs Tamás,Szécsi Gábor, Kertész Tamás,
Horváth Hunor, Maróti Márton alkották. Gratulálunk az elért eredményekhez, hiszen a hat versenyző 7 arany és 2 ezüst éremmel zárta a versenyt!
Már csak egy hónap és tehetséges úszóink a hazai pálya előnyeit élvezhetik, hiszen ebben a tanévben már harmadik alkalommal kerül
megrendezésre a Mozgásjavító Kupa III. fordulója!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 🙂

 

A jelentkezési lap ide kattintva letölthető

December 30-án a Tüske Uszodában rendezték a 2017-es év utolsó Olimpiai Ötpróbáját. Csike Boglárka, Bagi Vilmos, Kiss Péter Pál, Horváth Hunor, Kertész Tamás az MDSE színeiben 500 m-t leúszva képviselték iskolánkat. Igaz, hogy már a Vasasban úsznak, de – a víz és a múlt összeköt – Száraz Evelin, Tar Réka és Kiss Bence is teljesítette a távot.

A FODISZ támogatásával a versenyzők és kísérőik a délutáni Vizesgálát is megtekinthették. Olimpiai-, világ- és európa-bajnok sztársportolók részvételével egy magával ragadó, látványos parádéban volt részünk! A vizes sportok különböző területei mutatkoztak be, úgy mint: úszás, búvár- és szinkronúszás, kajak, kajakpóló és szlalom bemutató, sárkányhajók és a végén igazi csemegeként vízilabda-virtuózokat láthattunk. Egy felejthetetlen élménnyel zártuk a 2017-es évet.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a FODISZ segítségét, támogatását!

Bizony mondom Nektek, én ilyenre nem nagyon emlékszem! Már több nap is eltelt azóta, hogy a Mikulás megajándékozott otthon minden gyereket, amikor is…
Hagyományaihoz híven idén is megrendezte a FÉBSSZ a Mikulás Kupa úszóversenyt.
Fiatal, tehetséges úszóink közül nyolcan is jelentkeztek, hogy képviseljék iskolánk színeit. Egy lány és három fiú számára ez volt a beavatás, hiszen most vettek részt először ilyen nagy versenyen. Az elért eredmények alapján nem látszott rajtuk, hogy nagyon megszeppentek volna. A csapat három úszásnemben, 25 és 50 m-en egyéni számokban 12 arany, 4 ezüst és 1 bronz éremmel zárta a napot! Ja, és a váltót is megnyerték úszó növendékeink. A nap fénypontja viszont az volt, hogy a Mikulás itt maradt, hogy személyesen adja át az érmeket a gyerekek örömére.
És akiknek ebben az élményben részük volt: Kalló Sára,Gonda Fruzsina,Hatlaczky Bianka,5 Rohácsi Kristóf,Bebeda Kornél,Farsang Soma,Balajti Péter,Dénes Dombi Ravand.

Gratulálunk a Csapatnak és jó pihenést kívánunk a téli szünetre! Jövőre folytatjuk…


Karácsony közeledtével minden évben megtartjuk alsó tagozatos tanulóink számára a “Csillagszóró” úszóversenyt. Idén, december 13-ra esett a választás. Egész évben nagy-nagy lelkesedéssel készülnek tehetséges úszó palántáink. Hosszú hónapok, évek szorgos munkájának eredményét láthatják ilyenkor a kedves szülők: a kihívás, 11 m leúszása a választott úszásnemben anélkül, hogy letennék a lábukat!
A víz pezsgett a sok gyerektől, a lelátó megtelt a sok szurkolótól. A hangulat a tetőfokára hágott, amikor megkezdődött a verseny. 16 fiatal úszó növendék (9 lány és 7 fiú), 3 úszásnemben mérte össze erejét egymással és az idővel. A fokozatosan javuló stílus és időeredmények bizonyítják a kitartó és rendszeres munka hasznosságát. Csillogó gyerekszemek, fülig érő mosolyok, varázslatos hangulat töltötte be az uszodát! 🙂
Természetesen a végén most sem maradhatott el a kiérdemelt jutalom, amit iskolánk vezetője, Alajos bácsi adott át. Csillag Ági néni kérdésére, hogy “ki szeretné végig úszni a 25 m-t a későbbiekben?”, többen fel tették a kezüket. Úgy legyen és reméljük, hogy nemsokára a Mozgásjavító Kupán folytatják úszó pályafutásukat.
És akik már nagyon várták ezt a délutánt: Petri Kata,Kassai Rea, Szarvasi Kata, Almási Zsófia, Végh Genovéva, Tóth Szilvi, Kovács Bogi, Gonda Fruzsina, Kelényi Szofi, Gigacz Gergő, Morvai Alex, Szuhai Gábor, Gulyás András, Bebeda Kornél, Cs.Nagy Kristóf, Balajti Péter. Gratulálunk nekik!
Ezúton is szeretnénk áldott, békés ünnepeket kívánni iskolánk minden tanulójának és Szeretteiknek

!Jövőre folytatjuk! 🙂

 

A Fogyatékosok Országos Diák, – Verseny és Szabadidősport Szövetsége meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium és a Mozgásjavító Diák Sport Egyesület szervezésében a IX. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA 2. úszóversenyét. Időpont: 2017. december 16.

A nevezési lap ide kattintva letölthető.

 

A Mozgásjavító Diák Sportegyesület 4 kategóriában 10 versenyzővel vett részt a VIII. Magyar Kupán, Pécsen. Az MPB, FODISZ, Kecskeméti MSE, Pécsi Egyetem, és a Mercedes-Benz gyár támogatásával került megrendezésre a verseny. Szállásunk a Pécsi Apáczai Csere János Iskola Kollégiumában volt.
Az utazásunkat a MI-IT Travel támogatta, a fuvarozó vállalat nagy buszával mentünk, mely speciális emelőszerkezettel rendelkezik, kényelmesen elfértünk. Kiváló sofőrt kaptunk, aki támogatta a munkánkat az út során.
A versenyen összesen 6 érmet szereztek versenyzőink 2 arany, 2 ezüst, 2 bronz érmet.
A BC 3 versenyszámban saját versenyzőink játszottak döntő mérkőzést.
A BC2 kategóriában Nagy Vivien lett a Magyar Bajnok, Vivi először szerezte meg ezt a címet, Kalános Róbert a döntő meccsig veretlenül haladt, végül a 3. helyen végzett. Kis Balázs kiegyensúlyozott, szép játékkal haladt végig a döntőig, végül 6. helyen végzett.
A BC3 kategóriában Abramov Dániel( segítő: Lőczi Tímea) végig kiegyensúlyoztt játékkal , nyerte a versenyt. A 2. helyen végzett Edelényi Márton (segítő: László Anita M.) pontaránnyal továbbjutva a verseny második napján szintén szépen, taktikusan versenyzett a „hazai döntőben”.Majercsik Zolinak (segítő: Tóth Ági) végre sikerült érmet szerezni, beérett a sok befektetett munka, 3 helyet szerezte meg. Zoli számára ez az eredmény nagy előrelépést jelent. Murguly Elemérnek (segítő: Szász Zsolt) ez a verseny nem sikerült, pedig nagyon szép taktikus játékot láttunk tőle.
BC4 kategóriában négy induló volt. Szabó Alexandra 2. helyezett lett kiváló játékkal, Suha Vivien 4 helyezett lett. Vivien játékát a bírók és a vezetők együttes döntéssel kiemelkedőnek ítélték, ezért egy kupát kapott a verseny végén. ( segítő: Schönfeld Erika)
A Hazai 1 Gazda Laci indult. Gyönyörűen játszott, az elődöntőben kiesett, de nagy dicséret illeti játékáért.
Az MDSE csapatát Borzán Tünde játékvezető segítette a verseny folyamán. Kiváló bíráskodásával az egész verseny népszerű játékvezetője volt.

Köszönjük az Abramov, Edelényi, Majercsik és Nagy család segítségét!!

Az MDSE BOCCIA CSAPATA

Október 21-én az MDSE úszócsapatának öt tagja Százhalombattára utazott, hogy részt vegyen a FÉBSSZ által megrendezett Angyal Erika úszó bajnokságon. Az elmúlt évekhez hasonlóan, első sorban sprint számokra lehetett jelentkezni. Négy úszásnemben, 25 és 50 m-es távokon küzdöttek meg a versenyzők a jobbnál-jobb helyezésekért. Alig másfél hónapja, hogy elkezdtük a rendszeres edzéseket, de az elért időeredmények igen biztatóak a jövő szempontjából.
És néhány számadat: 5 versenyző, 24 versenyszám, 11 arany, 5 ezüst, 5 bronzérem és 3 negyedik helyezés lett a végeredmény!
A csapat tagjai: Bagi Vilmos, Horváth Hunor, Kertész Tamás, Maróti Márton, Szűcs István
Gratulálunk és további jó felkészülést kívánunk nekik a decemberi MDSE versenyre!
Köszönjük Réka néni segítségét is! 🙂

A Mozgásjavító Sport Egyesület 4 kategóriában 13 versenyzővel vett részt a 21. Országos Bajnokságon, szeptember 23-24-én, Budapesten. A Pető Intézet szervezésében a Folyondár utcai Sporttelepen került megrendezésre a verseny. Szállásunk a Mozgásjavító Kollégumban volt, három edző kolléga maradt az apartmanban a 9 versenyzővel péntek délutántól. A Mozgásjavító kisbuszával mentünk a versenyre.
A versenyen összesen 6 érmet szereztek versenyzőink: 2 arany, 4 ezüst, és három 4. helyezésünk lett.
Két versenyszámban saját versenyzőink játszottak döntő mérkőzést.
A BC2 kategóriában Nagy Vivien lett az Országos Bajnok, ő először szerezte meg a bajnoki címet, Kalános Róbert pedig a döntő meccsig veretlenül haladt, végül a 2. helyen végzett. Kis Balázs kiegyensúlyozott, szép játékkal haladt végig a döntőig, végül 4. helyen végzett.
Kiemelném a BC3 versenyből Murguly Elemért, aki magasan a legjobban felépített, pontos játékkal nyerte a versenyt. Abramov Dani szintén szépen, taktikusan versenyzett, szoros küzdelemben 2. helyen végzett a „hazai döntőben”. Dani az új helyzetben – segítője betegsége ellenére is – tudott váltani, magabiztosan játszani. Majercsik Zoli nagyon igyekezett új ellenfeleivel felvenni a versenyt.
BC4 kategóriában Szabó Alexandra és Suha Vivien rendkívüli játékkal a Béres Dezső – Hegedűs László világranglista 8. helyezett párost hozta elég nehéz helyzetbe az elődöntőben. Elképesztően szép játékkal Szandi legyőzte Hegedűs Lászlót és végül a 2. helyen végzett. Sikerült az elmúlt évekhez képest most egy hellyel előre lépnie. Suha Vivien 4. helyezett lett, ami szintén kiváló teljesítmény ebben a nehéz mezőnyben. Kocsis Viktor Bálint 7. , Lőrincz Gábor sajnos csak a 8. helyen végzett.
A Hazai 2. kategóriában először szereztünk érmet. Lindis Edina 2. helyezése meglepetést okozott mindenkinek. Edina koncentrált játékkal haladt végig a döntőig. Gazda Laci a 7. helyet szerezte meg.

Helyezések:
BC2 Országos Bajnok:
1. Nagy Vivien – MDSE
2. Kalános Róbert – MDSE
3. Oláh Balázs – Pécs
4. Kis Balázs – MDSE

BC3 Országos Bajnok:
1. Murguly Elemér – MDSE
2. Abramov Daniel – MDSE

3. Szőke Ádám – Kecskemét
4. Majercsik Zoltán – MDSE

BC4 Országos Bajnok:
1. Béres Dezső – Szeged
2. Szabó Alexandra – MDSE
3. Hegedűs László – Szeged
4. Suha Vivien – MDSE
7. Kocsis Viktor Bálint – MDSE
8. Lőrincz Gábor – MDSE

Hazai 2 kategória Országos Bajnok:
1. Kovács Katalin – Szeged
2. Lindis Edina – MDSE
3. Kiss András – Humanitás SE
7. Gazda László – MDSE

GRATULÁLUNK A VERSENYZŐKNEK ÉS SEGÍTŐIKNEK!
Segítők: Lőczi Tímea, Mártai Eszter, Schönfeld Erika, Schaffer Orsolya, Szász Zsolt, Tóth Ági, László Anita M.

Köszönjük az Abramov, Edelényi, Majercsik, Nagy család rendkívüli segítségét, mellyel munkánkat a verseny ideje alatt végig támogatták! Köszönjük Cseh László sofőr türelmes munkáját!

László Anita Mária
boccia szakkör felelős

A hétvégén Székesfehérvárra utazott iskolánk megfogyatkozott úszócsapata. A Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége a fehérvári uszodában rendezte meg az idei első Nyílt Serdülő,- Felnőtt és Utánpótlás Úszó Bajnokságát. Négy legény képviselte az MDSE színeit. Gyors,- mell,- hátúszás, 50 m és 100 m-es távokon, 12 nevezés, 12 érem! Ebből 6 arany, 5 ezüst, 1 bronz.Csodaszép tavaszi idő volt odakint, de amilyen remek időket úsztak fiaink, az még csodálatosabb volt!
Örömmel láttuk, hogy a Vasas úszói között már öt volt MDSE-s versenyző folytatja pályafutását! 🙂
Gazdagodik a paletta, szélesedik a kör, egyre gyakoribbak a kihívások, emelkedik a színvonal… Talán ez lehet egy jövőkép úszóink számára is.

Hétfőtől teljes erőbedobással készülünk a május 6-án megrendezésre kerülő Mozgásjavító Kupa IV. és egyben záró versenyére. Hajrá!!

Gratulálunk az elért eredményekhez!

 

 

 


Ismét úszóversenyen vettünk részt!
December 3-án néhány szorgalmas úszónövendékkel ismét útra keltünk, hogy részt vegyünk a Mikulás Kupán! A  FÉBSSZ szervezésében a szokott helyen (Mézeskalács térnél), igen jó hangulatban zajlott a verseny. 25 és 50 m-es távokon négy úszásnemben értek el jobbnál-jobb eredményeket úszóink. Még a Mikulás bácsi is eljött őket megnézni és szurkolni nekik!

5 db arany,- 4 db ezüst- és 2 db bronzérmet gyűjtött be az MDSE öt fős csapata!
Természetesen az érmeket és egy kis jutalom csokit a Mikulás bácsi adta át a gyerekek nagy örömére! 🙂
A “csipet-csapat” tagjai voltak: Fenyvesi Fanni, Hatlaczky Bianka, Csike Boglárka, Bajár Krisztián, Hegedűs Tamás.

Gratulálunk a jó szerepléshez!

Igazán mozgalmas, sport eseményekben gazdag hét elé nézünk. Szombaton iskolánkban kerül megrendezésre a Mozgásjavító Kupa II. fordulója.
14.-én szerdán pedig a “Csillagszóró” úszóversenyre várjuk sok szeretettel a nézőket, hozzátartozókat, szurkolókat!

mikulaskupa5 mikulaskupa4 mikulaskupa2mikulaskupa1_3

A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége versenyrendszerében ebben a tanévben is elindult a Mozgásjavító Kupa sorozatunk, amely keretében szombaton tartottuk a Mini Boccia Bajnokság első fordulóját.
Az országos versenyen Pécs, Sály, és Budapestről – Csillagház, Pető Intézet és a Mozgásjavító versenyzői indultak.
A versenyek során minden évben végzünk fejlesztéseket – idén az időmérés területén -, így már minden versenyző kivetítve láthatja  a versenyzési idejét.
A következő forduló 2017. április 8-án lesz. Jó felkészülést kívánunk!

   

  

Lassan november közepét írunk. Az őszi időjárás igen zord, esős, szeles arcát mutatta a korán ébredőknek.  Úszócsapatunk néhány tagját még ez sem riasztotta el attól, hogy részt vegyen egy újabb megmérettetésen!
25m és 50m-es távokon heten (3 lány, 4 fiú) képviselte iskolánkat a FÉBSSZ által megrendezett úszóversenyen. És nem is akárhogy! 10 arany, 3 ezüst és 1 bronz éremmel gazdagodott a versenyzők gyűjteménye!
A sport lélekre gyakorolt pozitív hatását pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az a néhány kép, ami az eredményhirdetés után készült! 🙂
A lelkes kis csapat tagjai voltak: Hatlaczky Bianka, Fenyvesi Fanni, Csike Boglárka, Bagi Vilmos, Horváth Hunor, Kőmíves Tamás, Kiss Bence.
Gratulálunk az elért eredményekhez!

        

Megkezdődött úszóink számára az idei tanév versenysorozata. Először az iskolánk által – immár nyolcadik éve – megrendezett Mozgásjavító Kupán vett részt 19 fő. Az elmúlt bő egy hónap szorgalmas munkája elég volt ahhoz, hogy szinte mindenki megúszta az eddig elért legjobb idejét! 🙂

Most szombaton a monori városi uszoda adott helyet a megmérettetésre. Az FMSZ által megrendezett Nyílt Serdülő és Felnőtt Sprint Úszó Bajnokságon 11 versenyző képviselte iskolánkat az MDSE színeiben. Versenyzőink 25m,- 50m,- és 100m-es távokon, négy úszásnemben hozták a legjobb formájukat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy összesen 30 db arany,- 11 db ezüst és 3 db bronz éremmel tértünk haza! 🙂 Egy versenyző 5 számban indulhatott, ennek köszönhető ez a csodálatos elért eredmény.

A csapat tagjai voltak: Száraz Evelin, Tóth Éva, Tar Réka, Payer Kata, Bagi Vilmos, Horváth Hunor, Kőmíves Tamás, Hegedűs Tamás, Maróti Márton, Kiss Bence, Kerekes Dániel.

Gratulálunk és további szorgalmas felkészülést kívánunk a következő versenyekre!

uszoverseny6

XXI. Boccia Országos Bajnokság – 2016. 10. 22-23.
Az MDSE Boccia Csapata 3 kategóriában 11 fő versenyzővel vett részt a Felnőtt Országos Bajnokságon. Az első versenynapon a selejtezők folyamán 8 játékos jutott a másnapi selejtezőkbe, valamint 4 versenyzőnk került az elődöntőbe. A BC 3 kategóriában házi döntőre került sor, nagyon szép játékkal, szoros mérkőzés folyamán Edelényi Márton lett a bajnok, második helyezett Abramov Dániel lett, aki az egész verseny folyamán kiegyensúlyozottan versenyzett. Majercsik Zoltán IV. helyezést szerezte meg, ami nagyon szép teljesítmény, hiszen komoly ellenfelekkel került össze a verseny folyamán. Sajnos Murguly Elemér most nem jutott döntőbe.
A BC 4 kategóriában Szabó Alexandra II. helyezést szerzett, a bajnokság mindkét versenynapján kiválóan, taktikusan játszott. Ez egy nagyon nagy teljesítmény, hiszen a világ élvonalába tartozó versenyzőkkel játszott döntő mérkőzést.
Kiemelkedő játékot láttunk Kalános Róbert versenyzőktől a BC2 kategóriában, valamint Suha Vivien, Kocsis Viktor Bálint, mint újoncok szerepeltek a versenyen és az eddig tanultakat nagyszerűen alkalmazták.
Nagy Vivien, Kiss Balázs BC 2, Lőrincz Gábor BC 4 kategóriában a középmezőnyben végzett.
A bajnokság folyamán a minden versenyzőknek aktív segítséget nyújtott a rámpák beállításában, és a dobó játékosok koordinálásában a boccia csapat edzői: Kálmán Dominika, László Anita, Lőczi Tímea, Schönfeld Erika, Szász Zsolt, Tóth Ági.
Az Országos Bajnokságra delegáltunk versenybírót Borzán Tünde személyében, aki kiváló játékvezetéssel képviselte és erősítette a csapatunkat.

Köszönjük a segítséget az Edelényi, Majercsik, Nagy és Abramov családnak, valamint Tornyi Zsolt és Szűcs Ferenc sofőrnek!

Budapest, 2016. október 25.

László Anita Mária
Boccia szakkör felelős

BC 3 kategória: I. Edelényi Márton, II. Abramov Dániel, III. Pulpiter Norbert

BC4 kategória: I. Hegedűs László, II. Szabó Alexandra, III. Béres Dezső

A boccia csapat

Véget ért a RIÓI PARALIMPIA: a 43 magyar versenyző 18 éremmel tért haza, amire mi is nagyon büszkék vagyunk. A Paralimpia alatt végig buzdítottuk a Paralimpikonokat, és most szeretnénk megünnepelni a sikereiket.
Sok szeretettel meghívunk a RIÓI PARALIMPIA iskolai vetélkedőjére!

Helyszín: Színházterem
Időpont: október 4., 16.00 óra
Program:
16.00 – 17.00         Vetélkedő
17.00 – 18.00         Kötetlen beszélgetés – a vendég Paralimpikonok  körbevezetése az intézményben
18.00-tól                Fogadás

A vetélkedőre felső tagozatos, valamint középiskolás diákok jelentkezését várjuk, az alsó tagozatosokat pedig szurkolni hívjuk! Öt fős csapatok nevezhetnek, a vetélkedőn  maximum 9 csapat indulhat.

A Paralimpiai vetélkedőre a Paralimpiai fal segít felkészülni – a falon minden fontos információ megtalálható!
Hasznos információk, amelyeket érdemes felkutatni:

  • a Magyar Paralimpiai Csapat tagjai
  • sportágak és indulók
  • kik voltak a Mozgásjavító diákjai
  • kik az éremszerzők
  • napi események
  • ismerd fel a sportolókat képről
  • érdekességek a RIÓI PARALIMPIÁRÓL
  • a sportolókról – születésnap, eljegyzés, mennyiszer indult Paralimpián, stb
  • Paralimpiákról egy kis történelem

Jelentkezési határidő: 2016. október 3., reggel 9 óra
Jelentkezés módja: a jelentkezési lap elküldése emailben a bartos@mozgasjavito.hu címre.
A jelentkezési lap ide kattintva letölthető.

A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Középiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium és a Mozgásjavító Diák Sport Egyesület szervezésében

a VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA 1. úszóversenyét.

Időpont: 2016. október 15.

A NEVEZÉSI LAP ide kattintva letölthető!

Kedves mozgásjavítós diákok!

2016. október 4-én, 16 órától paralimpiai vetélkedőt szervezünk a Színházteremben. A részletek és a jelentkezés feltételei ide kattintva érhetők el.

Ezen a felületen a 2016. szeptember 7 – 18. között megrendezésre kerülő Riói Paralimpia legfontosabb magyar vonatkozásairól, eredményeiről adunk hírt. Az eseményeket napról napra nyomon követjük és dokumentáljuk.

2016. 09. 17.
Az utolsó magyar versenynap eredményei: Illés Fanni 100 méter gyorsúszás, 10.hely, Kézdi Réka 100 méter gyorsúszás 11.hely. Kálmàn Krisztina atléta zárta a Magyar Paralimpiai Csapat riói szereplését, súlylökésben a 6. helyet érte el. Gratulálunk a sportolóknak!
És ezzel véget ért a versenyzés Rióban: a magyarok egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel zárják a paralimpiát – csodálatos eredmény!
A záróünnepséget vasárnap este – magyar idő szerint hétfőn hajnali 1 órától – rendezik, a magyar zászlót a küldöttség aranyérmese, Tóth Tamás viszi majd.
Illés a 10., Kézdi a 11. női 100 méter gyorson
Hatodik lett az utolsó magyar induló
Tóth Tamás viszi a zászlót a záróünnepségen


2016. 09. 16.
Péntek Rióban:
Megvan az első magyar arany! Tóth Tamás aranyérmet nyert a riói paralimpián a 100 méteres hátúszók versenyében.
Vereczkei Zsolt az S5-ös sérültségi kategóriában bronzérmet szerzett 50 méter háton.
Ezüstérmesként végzett a riói paralimpián a Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva összeállítású magyar kerekesszékes tőrcsapat.
Biacsi Ilona ezüstérmet szerzett a riói paralimpián női 1500 méteres síkfutásban – a T20-as kategóriában.
Így szombat reggelre 18-ra nőtt a magyar medáliák száma, jelen állás szerint egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel büszkélkedhet a magyar paralimpiai csapat Rióban. Gratulálunk!!!
Cikkek az eredményekről:
Megvan az első magyar aranyérem! Tóth Tamás megcsinálta!
Vereczkei Zsolt 7. olimpiáján is érmes
Ezüstérmes a női tőrcsapat
Újabb ezüstérem! Biacsi Ilona fantasztikus futása 1500 méteren


2016. 09. 15.
Újabb ezüstérem: a második helyen végzett Suba Róbert a KL1-es sérültségi kategória 200 méteres parakajak döntőjében.
A Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla alkotta kerekes székes vívócsapatunk bronzérmet szerzett a női párbajtőrcsapatok versenyében.
Ugyancsak bronzérmet szerzett Sors Tamás, valamint a 14 éves Konkoly Zsófia 100 méteres pillangóúszásban.
Úszás: az S10-es sérültségi kategóriában versenyző Pap Bianka ötödik lett 400 méteres gyorsúszásban, Adámi Zsanett pedig 50 méter háton hatodik helyen ért célba.
A vasárnapig tartó paralimpián a magyarok eddig 14 érmet; hat ezüstöt és nyolc bronzot szereztek. Gratulálunk!

Összefoglaló cikk a csütörtöki versenynap magyar vonatkozásairól


2016. 09. 14.
A szerdai nap mérlege:
Osváth Richárd ezüstérmet, Krajnyák Zsuzsanna pedig bronzérmet szerzett a kerekes székes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében. A magyar küldöttség tehát a 10. éremnél jár!
A +107 kg-os kategóriában versenyző erőemelő Sas Sándor az ötödik helyen végzett.
Gratulálunk Mindannyiuknak!
Cikkek a témában:
Osváth Richárd ezüstérmes tőrben!
Krajnyák Zsuzsanna bronzérmes tőrben


2016.09.13.
Újabb magyar érem született: Csonka András ezüstérmet szerzett az asztalitenisz-verseny S8-as kategóriájában! Cikk az eseményről: Csonka András ezüstérmet szerzett
További eredmények keddről:
Major Endre az asztalitenisz verseny S11-es kategóriában negyedikként végzett.
Krajnyák Zsuzsanna a negyedik helyen zárt az A sérültségi kategória párbajtőr egyéni küzdelmében, a kerekesszékes vívók viadalán. Cikk ez eseményről: Krajnyák Zsuzsanna a 4. helyen végzett
Csontos Piroska a hatodik, Keresztesi Erika a hetedik, Biacsi Ilona pedig a nyolcadik helyen ért célba a T20-as kategória női 400 méteres síkfutó számának keddi döntőjében.
Sors Tamás négy századdal lemaradva a harmadik helyezettől negyedikként végzett az S9-es kategóriában 50 méteres gyorsúszásban, míg Tóth Tamás hatodikként csapott célba.


2016. 09. 12.
Az ötödik versenynap magyar eredményei: Tóth Tamás 100 méteres gyorsúszásban bronz, Osváth Richárd a kerekesszékes vívók kard egyéni versenyében ezüst, Pálos Péter asztaliteniszben bronzérmet szerzett! Sors Tamás pedig hatodik helyen ért célba, szintén a 100 méteres gyors távon. Micsoda Nap! Gratulálunk!
Cikkek a hétfői eseményekről:
Pálos Péter Rióból is éremmel tér haza!
Szilágyi Áron is gratulált Osváth Richárdnak
Tóth Tamás bronzérmes lett 100 m gyorson


2016. 09. 11.
Újabb érmek a paralimpián! Az S9-es sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás ezüstérmet szerzett 200 méteres vegyes úszásban, ugyanebben a futamban Tóth Tamás a negyedik helyen végzett. Női 200 méter vegyes úszásban Pap Bianka (S10) bronzérmet szerzett. 100 méteres női mellúszásban az S5-ös sérültségi kategóriában versenyző Illés Fanni az ötödik helyen végzett. A vasárnapi események összefoglalója itt érhető el.


2016. 09. 10.
Az S10-es sérültségi kategóriában versenyző Pap Bianka ezüstérmet szerzett 100 méteres hátúszásban.
Kézdi Réka élete legjobb idejével a 4. helyen végzett 50 m pillangón.
Szabó Nikolett az ötödik helyen végzett a cselgáncsozók 70 kilós súlycsoportjában.
Boronkay Péter a kilencedik helyen ért célba a férfi triatlonosok PT4-es kategóriájának versenyében.
Gratulálunk és köszönjük nekik!

Cikkek, amelyek a szombati eredményekről szólnak:
Pap Bianka ezüstérmes 100 méter háton
Kézdi Réka negyedik lett 50 méter pillangón
Már az indulás is csoda volt, ….
Kilencedik lett Boronkay Péter triatlonista


2016. 09. 09.
Az úszó Konkoly Zsófia 400 gyorson bejutott a döntőbe. A sportlövő Dávid Krisztina ötödik lett légpisztolyban, az erőemelő Sztanó György nyolcadik, a sportlövő Gurisatti Gyula pedig 12. lett a riói paralimpia pénteki versenynapján. Bővebben itt, és itt olvashatnak az eseményekről. Gratulálunk a résztvevőknek!


2016. 09. 08.
Megszületett az első érem: az erőemelő Tunkel Nándor 155 kilós teljesítménnyel bronzérmes lett a 49 kilogrammos súlycsoportban. Gratulálunk!
További információk az eredményről itt olvashatók.


2016. 09. 07.
A Híradó tudósítása a nyitóünnepségről (0:00 – 02:32 min.)
Videó a 43 tagú magyar csapat bevonulásáról a nyitóünnepségen (a felvételt az M5 műsorából Keresztes Krisztina készítette)

A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium és a Mozgásjavító Diák Sport Egyesület
szervezésében a

VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA Ügyességi versenyét

Jelige: „Minden, ami labda „
Időpont: 2016. május 26.

A NEVEZÉSI LAP ide kattintva letölthető.

 

Április 9-én a Fébssz hagyományaihoz híven 4.alkalommal megrendezte a Nyuszi-kupát. Az MDSE-t 4 tagú csapat képviselte, nagyszerűen. Bajár Krisztián, Hegedűs Tamás , Hatlaczky Bianka és Papp Dávid 8arany,2 ezüst és 2 bronzérmet szerzett. Külön említésre méltó, Papp Dávid eredménye, aki élete első versenyén 2 arany és 1 ezüstöt ért el. Gratulálunk a versenyzőknek, és további sikereket kívánunk!!!!!

A hétvégén folytatódott úszóink idei versenysorozata! Utolsó előtti állomásuk Székesfehérváron volt.Az FMSZ szervezésében került sor a 2016. évi Nyílt Serdülő és Felnőtt Országos Úszó Bajnokság megrendezésére. A “maratoni” versenyen – 10h – 16h-ig – összesen 46 futamot indítottak,
ebből a 13 MDSE úszó 20 versenyszámban volt érdekelt
50m,- 100m,- 200m-es távon.
15 arany, 9 ezüst, 3 bronzéremmel zártuk a bajnokságot! 🙂
A sikeres csapat tagjai voltak:Tar Réka,Payer Kata,Tóth Éva,Száraz Evelin,Vécsey Lili,Kerekes Dániel,Maróti Márton,Kertész Tamás,Horváth Roland,Bagi Vilmos,Horváth Hunor,Kőmíves Tamás,Kiss Bence.
Gratulálunk az elért eredményekhez és további jó szereplést kívánunk az április 23.-án megrendezésre kerülő Mozgásjavító Kupa IV. és egyben az idei tanév utolsó versenyén!

Mindenkit szeretettel várunk!

kep1

kep3 kep4

Ebben az évben a májusi EB. és az augusztusi riói olimpiára való
tekintettel igen korán, már április elején megrendezte az M.P.B.
nemzetközi úszóbajnokságát Egerben!
A verseny színvonalát tükrözi : 2 nap alatt 36 versenyszám 5
ország részvételével, egy új világcsúcs beállításával – Edit
néni volt tanítványa, iskolánk volt tanulója, Adámi Zsanett
úszta! 🙂
Az M.D.S.E. 11 versenyzővel képviselte magát. Az első napon 200m-
nél rövidebb távra nem is lehetett nevezni. Úszóink
felkészültségét, állóképességét mi sem bizonyítja jobban, hogy
rendkívül jó időeredményekkel oldották meg ezt a kihívást!
A vasárnap sem volt éppen pihenő nap, hiszen 9h-tól már kezdődött
a bemelegítés.
Ezen a napon 50m- 100m-es számokban kellett hozni a legjobb
formájukat.

Sikerült is!

A feltörekvő utánpótlás, tehetségek számára is tanulságos, nagy
élmény volt látni az olimpiai döntőnek is beillő 200m- es vegyes
úszás futamát, Sors Tamás és Tóth Tamás “igazi párharcát”!
Összesen 17 arany, 9 ezüst, és 6 bronzéremmel zártuk a versenyt!
A paralimpiai válogatott tagjai számára is fontos mérföldkő volt
ez a bajnokság, hiszen a szintidő megúszásával nagy eséllyel
megválthatták repülőjegyüket az EB.- re és az olimpiára is!
Csapatunk tagjai voltak: Tar Réka,Payer Kata,Tóth Éva,Kerekes
Dániel,Maróti Márton,Kiss Bence,Bagi Vilmos,Kőmíves Tamás,Horváth
Hunor,Korencsy Albert!
Gratulálunk az igen színvonalas teljesítményhez!

kep1

A hónap elején immár V. alkalommal került megrendezésre a Rekreációs és Sportnap. Ezen keresztül is minden dolgozó számára
nyitott lehetőséget szerettünk volna biztosítani a kikapcsolódásra, szórakozásra, sportolásra, feltöltődésre. A szervezők nem titkolt vágya a különböző megrendezésre került rendezvényeken keresztül a figyelem felkeltése a prevencióra, a szabadidő hasznos, aktív, egészséges eltöltésére, az egymásra találásra és hosszabb távon a csapatépítésre! Iskolánk által nyújtott lehetőségek felfedezése, még jobb kihasználása.
Idén a 14 választható programra 133 jelentkezés érkezett! A legnagyobb érdeklődés a jóga,”túlélő túra”, kreatív
foglalkozás, röplabda, masszázs iránt voltak. A következő tanévben ismét szeretnénk megrendezni még nagyobb
létszámmal, még nagyobb lelkesedéssel és még több megvalósítható ötlettel!

kep1 kep2 kep3 kep4

A VII. Mozgásjavító Kupa 3. úszóversenyén 42 versenyző vett részt. A versenyzők : Bajáról, Zalaegerszegről, Szentendréről, Ceglédről, Budaörsről és Budapestről -a Gyengénlátók Diák Sport Egyesületéből és a Mozgásjavítóból- érkeztek. Összesen 26 futamot tartottunk 100m szabad, 25 m mell, 50 m szabad, 25 m szabad 50 m mell, 25 m hát és 50 m hát úszásnemekben. Volt 4x 50 m szabadváltó, 4×25 m vegyes és szabadváltó is. A mai versenyen 5-új versenyző állt a rajthoz, akik eddig még nem vettek részt versenyen. Az utolsó forduló 2016. április 23-án lesz, ahol az eredmény hirdetéssel fog zárulni a 2015/16-os tanév Mozgásjavító Kupa versenysorozata, úszás sportágban.

kep1

Szombaton megkezdődött úszóink idei versenysorozata. Az első
állomás helyszíne Győr volt, ahová szikrázó tavaszi napsütésben
érkezett meg az MDSE 13 fős csapata. Az FMSZ rendezésében,több
kategóriában, mintegy 100 versenyző vágott neki nagy lelkesedéssel a
kiválasztott versenyszámnak. Választék volt bőven, hiszen
25m, 50m, 100m és 200m-en 4 úszásnemben lehetett
nevezni. Versenyzőink – 5 lány és 8 fiú – amelyik számban
elindultak,dobogós helyezést értek el! 🙂
Összesen 13 arany,- 8 ezüst,- 4 bronzéremmel gazdagodott eddigi
gyűjteményük.
Szakmai szempontból talán még fontosabb, hogy csodálatos egyéni
időeredményekkel érték el ezeket a helyezéseket!
Az elkövetkező hónapokban egy kicsit felpörögnek az események
úszóink számára.
Két hét múlva irány Debrecen, ahol a Diákolimpián folytathatják a
mieink a sikeres bemutatkozásukat!
A csapat tagjai voltak: Tar Réka, Payer Kata, Száraz Evelin, Vécsei
Lili, Tóth Éva, Maróti Márton, Horváth Roland, Kertész Tamás, Sas
Csanád, Kerekes Dániel, Bagi Vilmos, Kőmíves Tamás, Korencsy Albert.
Mindenkinek gratulálunk az elért eredményekhez és jó
felkészülést kívánunk a további versenyekhez!
kep1kep2
kep3

December 16.-án, hagyományainkhoz híven ismét megrendeztük a Csillagszóró úszóversenyt. Alsó tagozatos tanulóink ilyenkor mutathatják meg szüleiknek, hozzátartozóiknak, hogy mennyit tanultak, fejlődtek az elmúlt pár hónap alatt a különböző úszásnemekben! Számukra a cél most is az volt, hogy leállás nélkül teljesítsék a 11 m-es távot. A lendületes versenyhangulat magával ragadta a lelátóról szurkoló közönséget is. Az utolsó futam egy 25m-es szabad úszás volt, ahol nagyon szép időeredmények születtek. Természetesen a végén, mindenki örömére most sem maradhatott el a jól megérdemelt jutalom. És akik ezt az élményt nyújtották számunkra: Szarvasi Kata, Madaras Dorottya, Tóth Szilvia, Czenki Panni, Horváth Anna, Csiki Péter, Morvai Alex, Papp Dávid, Szuhai Gábor, Balajti Péter, Brán Balázs, Nagy Milán, Váczi József
kep1 kep2

Ez a hétvége a sportokról szólt, elindult a VII. Mozgásjavító Kupa. Az úszóverseny első fordulóján 30 versenyző nevezett, indult. A versenyszámok: 25 m mell, szabad úszás és hát, valamint 50 m mell, szabd és hátúszás és 4 x 25 m és 4 x 50 m szabad váltók voltak.
A megnyitó versenyen Dr Sós Csaba a Magyar Úszószövetség alelnöke, a Magyar Paralimpiai Bizottság úszó válogatottjának szakvezetője is részt vett, annak reményében hogy ifjú tehetségeket fedezhet fel a versenyzők között. A VII. Mozgásjavító Kupát Horváthné Pálfi Judit az MDSE elnöke nyitotta meg. A Mozgásjavító Kupa versenysorozat ebben az évben is a FODISZ diákolimpiai rendszerében valósul meg.
Jó felkészülést kívánunk a következő fordulóhoz!

kep1 kep2
kep4kep3

 

Iskolánk idén is részt vett a SPAR futóversenyen. A FODISZ – Esélyegyenlőségi futásán, mely a SPAR Maraton keretében került megrendezésre 43-an képviseltük az iskolát, valamint részt vettünk a 2700 méteres távon 10-en.  Az Esélyegyenlőségi futamon szülőkkel, integrációban tanuló diákokkal és szüleikkel, valamint iskolánk diákjaival és munkatársaival együtt alkottunk csapatot. A csapatunkat vendégül látta a FODISZ a Kürtöskalács Fesztiválon a futam után.

Mindnyájan derekasan helytálltunk és jól éreztük magunkat.

kep1 kep2

kep3 kep4

A Fodisz szervezésében meghívást kaptunk egy nagyszerű rendezvényre, így 2015. október 3-án részt vettünk tíz diákkal és szüleikkel a Futafok futóversenyen.
A futamunkban együtt indulhattunk híres sportolókkal, para sportolókkal, ami nagy élmény volt. A futam után meglátogattuk a Tropicariumot és a Csodák Palotáját.

kep1 kep2

kep3 kep4

Beszámoló a boccia tábor programjáról 2015. június 21-26:

Résztvevők: Edzők/segítők
1. Abramov Dániel 1. László Anita
2. Lőrincz Gábor 2. Kálmán Dominika
3. Murguly Elemér 3. Markó Mónika
4. Majercsik Zoltán 4. Schoenfeld Erika
5. Kalános Róbert 5. Lőczi Tímea
6. Gazda László 6. Horváth Szilvia
7. Csikós Enikő 7. Szász Zsolt
9. Szabó Alexandra 8. Turkovics Tímea
10. Kocsis Viktor Bálint
11. Barta Titanilla
12. Gángoly Zsófia
13. Suha Vivien
14. Nagy Vivien
15. Lindis Edina

Június 20. mentős szállítás a Mozgásjavítóba:
1. SUHA VIVIEN
2. SZABÓ SZANDI
3. LINDIS EDINA
4. KOCSIS VIKTOR BÁLINT
5. CSIKÓS ENIKŐ

Tábor Helyszín: Zánka, Erzsébet tábor,
Szállás: Főépület 6. emelet
Edzés helyszíne: Sportcsarnok

1.nap 2015. június 21. Vasárnap
Reggel 7 órakor készülődés az apartmanban maradó gyermekeknek az induláshoz
7.30. Gyülekezés a Korong utcai portán a Zsibongóban, minden gyerektől a szülői hozzájárulást bekértem, teljes létszámmal, és adminisztrációval rendelkeztünk.
7.30-8.00 Bepakolás a buszokba és az utánfutóba.
8.00 Indulás a Mozgásjavítóból 3 kisbusszal
10. 15 érkezés az Erzsébet táborba, check in, szállást még nem kaptunk, mivel a 8 ágyas szobák helyett kértünk más lehetőséget.
11.30 Átpakoltunk az egyik kisbuszba, ami a tábor helyszínén maradt, 2 másik busz elindult vissza a Mozgásjavítóba.
A gyerekekkel elindultunk felfedezni a tábort, megnéztük a sportcsarnokot.
12.50 Ebéd a Kék ebédlőben (gulyásleves, túrósbukta)
13. 30-15.00 szállás elfoglalása, a főépület 6. emeletén 2 lifttel egyenként minden gyereket külön-külön felvittünk. Szobák kiválasztása- csomagok felpakolása.
15.00 Tábori megbeszélés résztvevő: Markó Mónika-László Anita Maria
16.00 Újabb adminisztrációs lapok kitöltése- kísérőnek és gyermeknek egyaránt.
17.00-18.30 Az egész csapat- csapat lesétált a Balatonhoz, megnéztük a kikötőt.
19.30 Vacsora (Tejszínes-gombás ragu- tésztával-alma- müzli szelet)
20.00 Részt vettünk a tábor megnyitóján, zászlófelvonás- Balogh Zoltán miniszter beszéde
20.30 Felmentünk a főépületbe- minden gyermekünk nagyon fáradt volt már
21.00 Fürdetés- közben ellenőrzés történt. Suha Vivinek a Taj kártyája nem érkezett meg a betegszobáról, a szülő pedig rossz számot adott meg. Többszöri ellenőrzésen estünk át.
22.00 Takarodó.

Összességében a mai nap túlnyomórészt a tábor megismerésével, szállás elfoglalásával, liftezéssel, és nagyon sok adminisztrációs munkával telt el.

2. nap Június 22. Hétfő
7.00 Ébresztő, öltözködés, liftezés
8.15 Reggeli (Kalács, kakaó, vaj, méz, dzsem)
9.00 Sportcsarnokban pályaragasztás, 3 szabályos boccia pályát tudtunk felragasztani egymással párhuzamosan. Egy a rámpásoknak, két pálya a dobóknak.
Először a dobók BC4, BC2, Hazai kategóriások kezdtek edzeni, mert össze kellett szerelni Szász Zsolt, Kálmán Dominika, Lőczi Tímea vezetésével az új Szlovák rámpákat, amit június 20-án vehettünk át.
Edzés: László Anita Mária és Turkovics Tímea a dobók BC4-BC2 egyik csapatával- Szabó Alexandra, Lőrincz Gábor, Nagy Vivien, Kalános Róbert, Suha Vivien, Lindis Edina edzett és irányította a másik csapat munkáját is
Horváth Szilvia a dobók másik csapatát koordinálta – Sipos Krisztina, Gángoly Zsófia, Barta Titanilla, Kocsis Viktor Bálint, Gazda László
Szász Zsolt a rámpások BC3 versenyzők munkáját koordinálta, segítette:
Segítők a rámpásoknál:
Markó Mónika- Csikós Enikő
Lőczi Tímea- Murguly Elemér
Kálmán Dominika- Abramov Dániel
Schonfeld Erika- Majercsik Zoltán
09.00-11.00 Bemelegítés, labdák begyúrása:
1.Sorozatgurítások 3 db színes labdával közelre egymás mellé, meghatározott vonalra
2. Sorozatgurítások 3 db színes labdával, szórás meghatározott vonalra, közelre, 3m-re.
3. 3-4 méter közötti távolságra szórás, 4m re szórás 3 db labdával.
4. Céllabda kigurítása 3 m-re 3 db labdával sáncképzés
5. Céllabdára gurítás
Cél: labdák és a pálya közelre való bejátszása, labdák bemelegítése,
Játékosok ráhangolása az edzésre.
11.00-11.45 Pihenő, tízórai (alma, keksz, víz)+ mosdó uzsonna szünet. gyümölcs, pihenés az udvaron
11.45-12.45 1.Rámpások és a dobók párokban 3-3 labdával 4 szettes mini meccseket játszottak 1-2.pályán
2. Petősökkel bocciaztunk labdafalóztunk a 3. pályán
12.50 Ebéd (gyümölcsleves, sült hús burgonyapüré, párolt káposzta, csokis keksz)
13.50 Vásárlás, mosdó
15.00- 18.30 Indulás strandolni. Kálmán Dominika, Markó Móni bevitték a gyerekeket hullámfürdőzni, 7 gyerek fürdött a Balatonban, a többiek napoztak, pihentek a parton
18.30 Összepakolás, indulás vacsorázni kb. 20-25 perces séta feljutni az ebédlőhöz.
18.50 Vacsora (sült hal, kukoricás rizs)
19.30-21.00 Szabad program a tábor területén
21.00 Fürdetés
22.00 Takarodó
22.00-23.00 Segítők megbeszélése: a Keddi nap programjának megtervezése

3. nap 2015. június 23. Kedd
7.15. Ébresztő, öltözködés, liftezés
8.15. reggeli (Felvágott, zsemle, tea)
A csapat két részre oszlott Sipos Kriszta, Csikós Enikő, Suha Vivien, Gazda László, Kocsis Viktor Bálint a tábor által szervezett ügyességi versenyen vett részt, Horváth Szilvia és Turkovics Tímea vezetésével.
9.30-12.30 edzés a sportcsarnokban 10 fővel, 3 szabályos boccia pályán. Külön a rámpások hárman, valamint 2 másik pályán a dobók 3+4
1. Bemelegítés
2. 1m ként elhelyezett vonalakra egymás mellé helyezni 6 labdát, 3mtől, 4,5,6 méterig ismétlésszám kb. 10x
3. céllabdára 3 színes labdával sáncképzés 3-6 méter távolságra
4. céllabdára sáncképzés színes labdával, majd az ellenfél sáncának a lés legalább 10x
11.00-11.30 pihenő uzsonna szünet. gyümölcs, pihenés az udvaron
11.30-12.30 5. Céllabdára gurítás 10x mindenki egyszerre – pontszámítással
6. Egyéni játék 6 labdával 4 szettre.
12. 50 Ebéd
14.00-16.00 csendes pihenő vagy szabad program közül lehetett választani. A csapat egy része felfedező útra indult, a többség azonban a délelőtti edzésen nagyon elfáradt és pihent, olvasott, zenét hallgatott szobájában.
16.30- 18.00 Közös mozizás a Főépület Társalgójában. Kértünk egy projektort Lőrincz Gábor otthon letöltött filmjeiből válogattunk. Gábor a csapat „informatikusa”, ő volt a felelős a mozizásért.
18.15 Vacsora (tarhonyás hús)
19.30- 21.15 Közös mozizás vagy szabad program közül lehetett választani
21.30-22.00 Fürdetés
22.00 Takarodó
A mai nap folyamán nagyon kellemetlen időjárás volt. Kisebb megszakításokkal egész nap esett az eső, felhőszakadással tarkítva a napot.
A levegő is nagyon lehűlt. A gyerekeken is érződött a front hatása, többen gyengén, fáradtan érezték maguk. A szabad program alatt többen az esőkabát ellenére is eláztak.
Az edzés viszont kiválóan sikerült. Főleg a rámpásoknak, új rámpával gyakoroltak, nagyon jól alakul a játékuk.

4. nap Június 24. szerda
7.15 Ébresztő, reggeli. Majd öltözködés, mosdó
8.15 Reggeli
9.30-11.30 Edzés
1. sáncépítés színes labdákkal-3-3 színes labdával
2. 10x céllabdára gurítás
3. 4 szettes játék 6 labdával, ellenfelek váltakozva
Nagyon fáradtak voltak a gyerekek, és mi a segítők is. Ezért az edzés kevésbé mondható hatásosnak, hamarabb abbahagytuk, mivel nem volt értelmes tovább folytatni.
11.30-12.30 szabad program
12.50 Ebéd
14.30-18.10 Kirándulás gyalog Balatonakaliba, végig a hetes út melletti kerékpárúton. Kb. 45 perc alatt értünk át. A vonatállomás felé mentünk, ahol közvetlenül a partra jutottunk ki, ahol a Balaton halait bemutató tanösvényen haladtunk, egészen a strandig. A strandon kiültünk a sétányra és beszélgettünk, kagylót gyűjtöttünk, kavicsot dobáltak, játék, lángos evés, szabad program. A strand rendkívülien szépen gondozott, tiszta, gyönyörű kilátással, nagyon tetszett a gyerekeknek.
17.30 Visszaindulás Zánkára és 18.10-re értünk vissza.
18.20 Vacsora
19.00-21.00 Szabad foglalkozás mindenki számára.
21- 22.30 Fürdetés, majd egy kis összejövetel alakult ki a folyosón, gyerekek és tanárok egyaránt együtt beszélgettünk, teáztunk.
22.30 Takarodó.
A gyerekek számára nagy élmény volt Balatonakali, hogy egy rövid időre kitekintettünk a táborból, a kirándulást sokan emlegették. Az elektromos kerekes székesek nagyon sokat segítettek az emelkedőkön társaiknak.

5. nap június 25. csütörtök
Ébresztő reggel 7.15-kor, öltözés, liftezés
8.15. Reggeli (virsli, tea)
9.30- 12.30 Edzés
9.30-11.00 A Duna TV meglátogatta a tábort, interjút készített Abramov Dániel, Lőrincz Gábor, László Anita versenyzőkkel és edzőkkel, az egész csapat egyen pólóba öltözött az interjúhoz.
Bemelegítés színes labdákkal
1.Feladat: 3-3 színes labdával céllabdára gurítás, sáncolás gyakorlása, az egész játéktér bejátszása ismétlésszám: 20x
Cél: Pontos célzás, sáncolás
2. Céllabdára gurítás 10x
3. Lepattanó labdáról céllabda eltalálása.
4. Ejtéssel, céllabdát színes labdák szórásából kiütni
11.00-11.30 Uzsonna szünet. gyümölcs, pihenés az udvaron
11.30-12.30. 4 szettes egyéni játék szabad ellenfél választás
12.30- 13.00 Pályabontás, a pálya szegély felszedése, rámpák összepakolása, labdák összegyűjtése, bepakolás a kisbuszba
13.00-13.30 Ebéd (gombaleves, tavaszi rizses hús)
13.30-14.30 Szabad program (László Anita és Kálmán Dominika tortát és műanyag evőeszközt vásárol az esti partihoz Balatonakaliban)
15.00 Indulás a strandra
15.30-17.30 Strandolás 8 gyereket, a strand emelőjével vízbe tudtunk engedni. László Anita bement a gyerekekkel a vízbe,
17.30 Indulás a vissza
18.00-19.00 Vacsora
19.00-20.00 Szabad program
20.00 Táborzáró közös program
21.00-22.00 Boccia táborzáró
Közös szülinapi ünneplés, az egész csapat köszöntötte Majercsik Zoltánt (17) és Abramov Dánielt(20) Együtt ünnepeltünk, tortát ettünk, amit Balatonakaliban vettünk
22.00-23.00 Egy óra alatt sikerült feljuttatni a gyerekeket a szállásra, mert elromlott a lift. Egyenként kellett fél emeletre felcipelni őket a működő másik lifthez.
23.00 Fürdés, Takarodó
23.00-24.00 Lift javításának intézése: Szász Zsolt telefonált ez ügyben, hogy reggelre megjavítsák, Siófokról küldtek szerelőket, reggelre újra működött a lift

6. nap június 26. Péntek
Reggelre megjavították a liftet, a gyerekek földszinten hagyott elektromos kerekes székeit felszállítása a szállásra
7.00 Ébresztő, öltözés, pakolás, ágyhúzás
8.15 Reggeli
9.00-10.30 A csomagok lepakolása a szállásról az udvarra, majd a kisbuszokba
10.30 Indulás Zánkáról
12.30 Érkezés a Mozgásjavítóba
12.30-14.00 Gyerekek átadása szülőknek, Boccia felszerelés elpakolása

Június 27. mentős szállítás a Mozgásjavítóból:
1. SUHA VIVIEN
2. SZABÓ SZANDI
3. LINDIS EDINA
4. KOCSIS VIKTOR BÁLINT
5. CSIKÓS ENIKŐ

Tábori Összesítő:

Elmondható, hogy egy nagyon sikeres tábort zártunk, aminek elsődleges célja az új rámpák és fejpálcák kipróbálása, valamint felkészülés a nemzetközi versenyre. Sikerült az új rámpákat összeszerelni, edzésen kipróbálni, beállítani. Még további pontosításra lesz szükségünk, de az új segédeszközökkel, jelentős előnyre fogunk szert tenni hazai szinten, valamint egyenrangú helyzetbe kerülünk a külföldi versenyzőkkel. Az új fehér és színes labdák is jól illeszkedtek a már meglévő szettekbe.
A napi beosztásban elsődleges helyen a mindennapos délelőtti edzések voltak, a gyerekek lelkesen részt vettek a munkában, kitartóan edzettek, nagyon lelkesek voltak. A szerdai nap volt kivétel, valószínű a hidegfront megviselte a csapatot, ezen a napon ezért korábban abbahagytuk az edzést.
A tábor kínálta ügyességi versenyen is részt vettünk, a csapat egy részével. A gyerekek nagyon élvezték a kalandparkot, valamint ügyességi versenyt és a sárkányhajózást a Balatonban. Nagy élmény volt a kirándulás Balatonakaliba.
Igyekeztünk a lehetőséghez képest a legtöbb szabad órát biztosítani a gyerekeknek, amikor önállóan felfedezhették a tábort, barátkozhattak a tábor más résztvevőivel, szabadon olvashattak, pihenhettek.
Köszönöm a kollégáim önzetlen és maximálisan együttműködő munkáját!
Igazi csapatként működtünk, nagyon sokat segítettek, a gyerekeket maximálisan ellátták.
Valamint köszönjük a tábor vezetőinek a sok-sok segítségét, amivel jelentősen megkönnyítették munkánkat.

Budapest, 2015. június 26. László Anita Maria
boccia tábor felelős

kep1kep2

kep3 kep4

TÁTRA KUPA BESZÁMOLÓ 2015. Június 06-08, Liptovsky Jan

Az először megrendezésre kerülő, Tatra Kupa Nemzetközi Boccia versenyen a Mozgásjavító DSE hat fő versenyzővel és 5 fő segítővel vett részt, Szlovákiában, Liptovsky Janban, az Alacsony Tátrában. Összesen hat ország 40 boccia játékosa képviseltette magát a versenyen: szlovák, cseh, szlovén, lengyel, angol és magyar csapatok indultak a versenyen. A verseny első napján a szlovák nemzeti bajnokságba nyertünk bepillantást, majd a második napon már versenyeztünk, az utolsó napon pedig elemeztük a legjobbak játékát a döntők alkalmával.
A verseny helyszíne egy völgyben elhelyezkedő szálloda tornacsarnokában volt, kiváló feltételekkel megrendezve, nemcsak maga a helyszín, hanem a technikai felszerelés és a versenybíróság felkészültsége is kiváló volt.
Az MDSE részéről Kalános Róbert, Nagy Vivien BC3, Abramov Dániel, Majercsik Zoltán, Murguly Elemér BC4, Szabó Alexandra BC4 kategóriában indult. Szabó Szandi egy csoportba került a későbbi döntőbe jutott versenyzőkkel. Játékosainknak ez volt az első nemzetközi versenye bár a selejtezőkből sajnos nem jutottunk tovább, nagyon szép, okos játékkal versenyeztek. A verseny utolsó napján izgalmas döntőket láthattunk, különösen a BC3 és BC4 kategória versenyzőitől.
A BC3 kategóriában nagy hátrányt jelentett a felszerelésünk. A boccia labdáink minősége az élmezőnnyel egyenrangú, viszont a rámpák minősége elmarad a világversenyeken használttól.
Szerencsére a verseny rendezője nemcsak a Handi Life boccia labdákat forgalmaz, hanem rámpákat is készít, ezeket a rámpákat a verseny alkalmával is láthattuk. Az MDSE versenyzői 3 darabot meg is rendeltek ebből, valamint a hiányzó labdakészletünket is kiegészítettük 5 versenylabdával, és egy mini boccia labda készlettel, ami nagyban elősegíti a taktikai megbeszéléseket a felkészülésünk folyamán. A soron következő júniusi edzőtáborban már az új rámpákkal fogunk edzeni, és az elkövetkező nemzetközi versenyen, 2015. Július 16-19-én Varasdon ár ezzel indulnak játékosaink.
A résztvevő országok edzőivel sikerült beszélni a boccia rámpákról, segédeszközökről, valamint a saját versenyrendszerükről, edzőtáborokról, valamint felkészülési tervről, ami szintén segítséget jelent a további munkánkban, felkészülésben. Hiszen ez volt az első alkalom, hogy a kitekintetünk a hazai versenyrendszerből.
Elmondható, hogy agyon sok tapasztalatot szereztünk, tanultunk, kapcsolatokat építettünk a résztvevő országok versenyzőivel, valamint fejleszteni tudtuk a technikai felszerelésünket, ami alapvető a boccia játékunk pontosításához, fejlődéshez.

Köszönjük, hogy lehetővé tették a versenyen való részvételünket.

Tisztelettel,
László Anita Maria
Boccia szakkör felelős
MDSE
Budapest, 2015. június 11.

kep1 kep2 kep3

Hagyományainkhoz híven idén már V. alkalommal rendeztük meg 14 gyermek (5 lány,- 9 fiú) részvételével a “SZÁZSZORSZÉP” úszóversenyt. Iskolánk “Kék gyöngyszeme” gyorsan átalakult alsó tagozatos úszónövendékeink kedvenc színhelyéül. A cél most is az többségük számára, hogy keresztbe/11m/ átússzák a
nagymedencét anélkül, hogy letennék a lábukat. 7-en mellúszásban, 6-an hát,- 6-an pedig gyorsúszásban vették fel a versenyt egymással. Igazi versenyhangulat alakult ki a szoros időeredmények hatására, amit a szurkolótábor hangos buzdítása fokozott.Az utolsó futamban 3 felső tagozatos tanulónk mérhette össze erejét 25m hát,- és gyorsúszásban. Egy kicsit megszeppenve,egy kicsit elfáradva, de annál nagyobb örömmel vették át a jól
megérdemelt jutalmukat a verseny végén. Kíváncsian kísérjük
figyelemmel további fejlődésüket és bízunk benne, hogy minél
több úszónövendékkel találkozunk a következő tanévben a Mozgásjavító Kupán!

Akiknek gratulálunk: Madaras Dorottya, Szarvasi Kata, Csike
Boglárka, Horváth Anna, Suha Vivien, Papp Dávid, Márton Péter,
Boross Nándor, Georg Adrián, Csiki Péter, Horváth Balázs, Nagy
Milán, Gulyás András, Váczi József.

Ebben az évben egy kicsit korábban, már május közepén megrendezték Egerben, több ország részvételével, a Nemzetközi Paraúszó Bajnokságot. A 13 főből (6 lány, 7 fiú) álló csapatunk minden tagja megérkezésünk után nemsokkal az 50m – es szabad úszásban indult. Versenyzőink közül többen is voltak akik most
vettek részt életükben először ilyen nagy versenyen. A délutáni uszodai programok után elfoglaltuk a változatlanul magas színvonalú szálláshelyünket. A változatos vacsoramenüből mindenki tudott választani valami finomat,ízlésének megfelelőt! Este korán volt a “takarodó”, reggel korán volt az ébresztő, hiszen
8-tól már megkezdődött a bemelegítés! Vasárnap 50,- 100m-es hát,- mell,- gyorsúszásban voltunk érdekeltek. Jó volt látni azt a versenyszellemet, azt a küzdeni akarást, amit úszóink produkáltak a kitűzött cél érdekében! Sorba sikerült megjavítani eddigi legjobb idejüket és ezzel minél jobb eredményt elérni kategóriájukban! A versenyt egy közösen elfogyasztott ebéddel zártuk, azután egy kicsit elpilledve, de indultunk haza!

Csapatunk tagjai:Hatta Mariann,Gángoly Zsófia,Payer Kata,Tar Réka,Tóth Éva,Vécsei Lili,Horváth Roland,Bagi Vilmos,Horváth Hunor,Kőmíves Tamás,Kerekes Dániel,Turcsán Tamás,Kiss Bence

Gratulálunk a jó szerepléshez!

December 6-a minden gyermek számára egy nevezetes, várva várt nap,hiszen ilyenkor jön a Mikulás! Idén éppen szombatra esett ez a
nap. Utánpótlás úszócsapatunk erre a napra kapott meghívást a FÉBSSZ által már több éve hagyományosan megrendezett
Mikulás-Kupa úszóversenyre. 7 lány és 8 fiú képviselte iskolánkat az MDSE színeiben. 4 úszásnemben, 25m- és 50m-es távon
mérték össze erejüket versenyzőink. Összesen 12 arany, 10 ezüst és 8 bronzéremmel gyarapították éremgyűjteményeiket úszó
növendékeink! Csapatunk tagjai voltak: Fenyvesi Fanni,Száraz Evelin,Pintér Zsuzsa,Hatlaczky Bianka,Payer Kata,Tarr Réka,Tóth
Éva,Bajár Krisztián,Hegedűs Tamás,Bagi Vilmos,Horváth Hunor,Kőmíves Tamás,Dancs Gergő,Maróti Márton,Sas Csanád.
Gratulálunk az elért eredményekhez!

kep1 kep2

„VI. MOZGÁSJAVÍTÓ”
KUPA
Ügyességi verseny
A
Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége
meghirdeti
a
Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium
és a
Mozgásjavító Diák Sport Egyesület
szervezésében
a
VI.
MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA
Ügyességi versenyét
„Sportolj Velünk! „
A játékok, az utolsó MMS által szervezett
„Sportolj Velünk”, alapján kerültek összeállításra!

Időpont: 2015. május 28.

Szervező Bizottság

VI. „MOZGÁSJAVÍTÓ” KUPA
2014-2015.
VERSENYKIÍRÁS

A VERSENY CÉLJA:
Csapatban ügyességi feladatok elvégzése, miközben az idő is számít!

A VERSENY RENDEZŐJE:

Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, EGYMI és Kollégium

A VERSENY SZERVEZÉSÉBEN RÉSZT VESZ:

Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége
és
a
Mozgásjavító Diák Sport Egyesület

HELYSZÍN: 1145 Budapest Mexikói út 59-60. (bejárat a Korong utca felől)
Belső parkoló korlátozott számban, érkezési sorrend alapján biztosított!

IDŐPONT: 2015. május 28. csütörtök

Nevezési határidő: 2015. május 21.

ÉRKEZÉS: 9.00 és 10.00 óra között, majd regisztráció (nevezések pontosítása és egyeztetése). Minden csapat részére akkreditációs kártyát biztosítunk (a regisztráció helyszíne a Zsibongó).

A VERSENY KEZDETE: 10.00 óra

VERSENY HELYSZÍNE: az intézmény egész épülete, kertje.

NEVEZÉS: Nevezési határidő: 2015. május 21.
Nevezni az alábbi nevezési lapon, a kitöltött nevezési lap bartos@mozgasjavito.hu e-mail címre való visszaküldésével lehet.

Az alábbi nevezési lapra kérjük feltüntetni a versenyen részt vevő csapat nevét, a 8 sportoló nevét, osztályfokát, valamint résztvevőnként a közlekedés módját, a csapatkapitány nevét (gyermek), a csapatvezető nevét (felnőtt), a csapatkísérők nevét (felnőtt). A 8 fős csapatokban indulhat 5 fő mozgáskorlátozott és 3 fő egyéb fogyatékkal élő, vagy ép versenyző.
Figyelem! Csapatonként minimum egy főnek kerekesszékkel kell közlekednie!
Kérjük továbbá feltüntetni a gyermekeket kísérő felnőttek nevét, összlétszámát, hogy összesen hányan kívánnak étkezni a verseny helyszínén, a gyermekekkel együtt. Az étkezés ingyenes.
Az alsó és felső tagozatos csapatokat külön nevezési lapon kérjük jelezni.
A nevezési lapot elektronikusan kérjük kitölteni.
Amennyiben bármilyen kérdés, kérés van a csapatösszetételt, létszámot tekintve, kérjük, azt jelezzétek!
A cél, hogy minél többen legyünk, így vegyes összetételű csapatok is lehetnek (pl. Budapest- Kiskőrös).

VERSENYSZÁMOK:

1. Darts

Célzás felfüggesztett lufikra 3 próbadobás, vagy fújás után (mely során egyénileg meghatározza a játékvezető a dobás távolságát, a testhelyzetet, a dobás módját, annak érdekében, hogy egyenlő eséllyel induljanak a különböző sérülésű gyermekek a játékban). A próbák után minden csapattagnak 3 lehetősége (dobás, fújás) van.
Az értékelés részleteit a verseny napján a szabályok ismertetésénél megtudjátok
2. Ragadd meg!

A játékban egyszerre 2 csapat vesz részt 1-1 játékossal.
A két csapat egymással szemben, a csapattagok egymás mellett foglalnak helyet a rajtvonal mögött (elektromos kerekesszékben, vagy gurulózsámolyon ülve vagy hasalva), egyenlő távolságra a pálya közepén lévő babzsáktól
A játékosok a babzsáktól 4 méterre helyezkednek el. A babzsákot talajra vagy zsámolyra helyezzük attól függően, hogy kerekesszékes, vagy gurulózsámolyt használó gyermek játszik-e. Megadott jelre indul a csapatok 1-1 játékosa.
Feladat: Minél gyorsabban eljutni a babzsákhoz, elvenni és visszavinni a csapathoz. Az a játékos, akinek nem jut babzsák, az nem szerez pontot a játékban. A következő csapattársa folytatja a játékot. Az a csapat nyer, amelyik a legtöbb pontot szerzi.
Értékelés: A beérkezés sorrendjében 1. játékos/menet: 3 pont,
2. játékos/menet 0 pont
3. Szabadulj a labdától!

A pálya mérete: 2*1 tornapad terület. 1 csapat térfele 1*1 tornapad méret. A két térfelet két zsámolyra helyezett tornapad választja el egymástól.
Játékidő: 4*1 perc
Játékosok száma csapatonként 4 fő.
Szabály: Mindkét térfélen 12 labdát helyezünk el. A játékosok a saját térfelükön helyezkednek el, ülve, térdelésben vagy négykézláb helyzetben. A játék kezdetét sípszó jelzi. A játékidőn belül meg kell szabadulni a térfélen levő labdáktól úgy, hogy a két térfelet elválasztó pad alatt át kell juttatni a labdát az ellenfél térfelére. A labdát gurítani és ütni szabad, dobni tilos. Ha van a játékidő alatt olyan pillanat, amikor az egyik térfélen nincs labda, az a csapat nyert. Ha ilyen nincs, akkor a játékidő letelte után a térfélen található labdák száma dönti el az eredményt. Az a csapat kap pontot, amelyik térfelén kevesebb labda van a játék lefújásának pillanatában.
Győzelem: 4 játszma után a nyert játszmák száma dönti el a végeredményt. Döntetlen állás esetén 1 döntő játszmára kerül sor.
Megjegyzés: segítő beülhet a nagyon súlyos mozgásállapotú gyermek mögé, labdát adhat a kezébe. További segítés kizárással jár.
Csak csapateredményt hirdetünk.

4. Pontgyűjtő:

A játékban egyszerre 2 csapat játszik. A játékosok egymástól 4 méterre helyezkednek el, szemben egymással. A játékosok előtt félpályán egymás mellett egy vonalban helyezkednek el a labdák. Piros, zöld, kék, fehér, fehér, kék, zöld, piros sorrendben.
(piros=4, zöld=3, kék=2, fehér= 1 pontot érnek.)
A kisorsolt csapat kezd. Sorban gurítanak a csapattagok elhelyezkedési sorrendben. A játék célja: minél több pontot szerezzen egy-egy játékos. Játékidő: a játék addig tart ameddig mindkét csapat összes tagja gurított. 2 menetet játszanak a csapatok (egyszer az egyik, másodszor a másik csapat kezdi a játékot), a megszerzett labdák összesített értéke dönt. Nyert menet esetén +5 pontot kap a csapat.
Megjegyzés: Cső használata engedélyezett. Lehet gurítani, dobni, csővel gurítani.

5. Fújás:

Egy asztalon gyertya, buborékfújó, vatta, ping-pong labda és bójában lufi található. Ezeket kell megadott idő alatt elfújni. Az eredményt az idő alapján döntjük el. A gyertyát el kell fújni, a buborékfújóval legalább 3 buborékot kell fújni, a vattát és a ping-pong labdát célba kell befújni, a bójából alulról felfelé kell kifújni a lufit.

6. Akadálypálya:
A csapat minden tagja részt vesz a játékban. A kerekesszékeseknek ügyességi feladatok lesznek, a mozgó gyerekeknek kúszva, mászva, gurulva, járva… kell teljesíteni az ügyességi feladatokat.
Feladattípusok: Gurulás, kúszás, mászás akadályokon, célzás (dobással illetve gurítással) labdaterelés, gyűjtögetés.

7. Bója forgató

2 csapat versenyez egyszerre. A pályán le és felfordított egyenlő számú jelölő bója található. (földön, zsámolyon, asztalon) Az egyik csapaté a felfordított bóják, a másiké a lefordított bóják. A feladat célja hogy minél több bóját átfordítsanak a játékosok ellenkező irányba (saját irányukba). Az a csapat nyer, amelyik egy perc alatt a legtöbb bóját tudja átfordítani. Játékidő 4x 1 perc.
Minden győztes menetért a csapat +5 pontot kap.

8.Bombázás

Nevezés: csapatonként 6 – 6 fő, ebből 1 – 1 fő csapatkapitány (a csapatkapitány lehetőleg önállóan járóképes legyen, mert ő a labdaszedő).
Pályaméret: 3 m x 6 m tornapad által határolt terület, középen felezővonallal jelölve.
Játékeszköz: 1 db kosárlabda, csapatonként 6 – 6 felfújt gumilabda.
A játék menete: a csapatok sípjelre a felfújt labdákkal a középvonalra helyezett kosárlabdát az ellenfél vonala mögé bombázzák.
Játékidő: 2 x 2 perc.
Győz az a csapat, amelyiknek több gólja van. Gólnak az számít, ha a kosárlabda az alapvonalat jelölő tornapadot érinti.
Játékszabályok:
 a játékosok testhelyzete tetszőleges (állni nem lehet!)
 a felezővonalaknak a saját játéktér felőli oldalán megállt labdát a csapatkapitány guríthatja vagy dobhatja vissza a saját csapatának.
 dobóvonal (pad) mögé gurult labdákat csak a kijelölt labdaszedők adhatják vissza saját térfeli játékosoknak. A dobóvonal mögött kb. 2 m-es sávban csak a labdaszedők (csapatonként 1 fő) és a játékosok tartózkodhatnak.
 Mozgó labdát a vonal (pad) elé kinyúlva elfogni nem szabad. A labdát csak a megállás után, vagy a paddal való érintkezés után lehet a játékosoknak vagy a csapatkapitánynak megfogni.

9. Buzogány döntő

Létszám: csapatonként 8-8 fő. Játékeszköz: csapatonként 8-8 db kislabda és 8-8 eltérő színű buzogány.
A játék menete a két csapat kb. 5 m távolságban helyezkedik el egymással szemben a felállított buzogánysor mögött (buzogányok egymástól való távolsága kb. 50 cm). Az a csapat győz, amelyik hamarabb dönti le az ellenfél bábúit. A játék két nyert játszmáig megy.
A Játék boccia rámpával játszható

A játék szabályai:
 a játékosok testhelyzete tetszőleges, de állva nem lehet játszani
 a rajt után folyamatosan lehet bombázni az ellenfél bábuit
 mozgó labdát a buzogánysor elé nyúlva elfogni nem lehet, csak akkor, ha a labda megállt. Amennyiben mozgó labdát fog el a játékos, büntetésül egy saját bábut le kell dönteni.
 labdát dobni nem lehet, csak gurítani
 véletlenül eldőlt buzogányt nem lehet felállítani
 a dobóvonal mögé elgurult labdákat csak a kijelölt labdaszedő (csapatonként 1 fő) vagy az azonos oldali játékos hozhatja vissza
 a játéktérben leállt labdákért csak a felezővonalig lehet bemenni (belső labdaszedő)
 felnőtt segítő- labdaadogatónak bevonható a csővel gurítók segítésére

10. Célba gurítás

A játékban egyszerre egy csapat vesz részt.
A kör középpontjától 4 m-re lévő vonal mögül minden csapattag 2 gurítást hajthat végre boccia labdákkal. Ha a labda vonalat érint, a felső érték számít. A gurításhoz segédeszköz is használható, de ez nem lóghat túl a vonalon. A belső körbe juttatott labda 10 pontot ér, a középső kör 6 pont, a külső kör 4 pont. A gurítások után a labdákat a körből ki kell venni. Rámpával játszható!
Testhelyzet: tetszőleges
Értékelés: a gurítások során szerzett pontok alapján a csapattagok pontjainak összeszámítása.

A sikeres játékhoz szükséges, hogy 8 fős csapatot alkossatok.

A csapaton belül szükségetek lesz:
– csapatkapitányra
– együttműködési készségre

ÉRTÉKELÉS-DÍJAZÁS:
A csapatokat a különböző állomásokon gyűjtött pontszámaik alapján értékeljük, külön alsós és külön felsős korosztályban. Egyéni nevezés nincs. A csapatokat játékonként is díjazzuk a bírók egyéni értékelése alapján.

FELSZERELÉS, SZABÁLYOK:
Az iskola házirendjét minden résztvevőnek be kell tartania.
A versenyre mindenki megfelelő öltözetben érkezzen, amely a szabad mozgás és játék lehetőségét biztosítja és az adott időjárásnak is megfelel!
Az uszodában zárható öltözőszekrényt biztosítani tudunk, de az értéktárgyakért felelősséget nem vállalunk.
Az iskola területén TILOS dohányozni.

EBÉD:
A verseny során étkezést biztosítunk, ingyenesen, a csapattagoknak és a csapatvezető kísérőknek. Egyéb kísérők számára térítés ellenében, 580 Ft-os áron tudunk ebédet biztosítani. Igényüket a nevezési lapon jelezzék! A helyszínen nincs lehetőség ebédet igényelni.
Ebédlemondási határidő: 2015. május 26. 16.00 óra
Az ezt követő lemondások esetén az ebédet ki kell fizetni!

EGYÉB INTÉZMÉNYI INFORMÁCIÓ:

– Belső parkoló korlátozott számban, érkezési sorrend alapján biztosított
– Az iskola új épülete, beleértve a tornatermet és a többi közösségi helyiségeket, teljesen akadálymentes.
– Igény szerint zárható öltözőszekrényt tudunk biztosítani.
– Folyadékbevitelről a verseny alatt mindenki maga gondoskodik.
– A nyilvánosságot a www.mozgasjavito.hu iskolai honlapon biztosítjuk. Itt is megjelentetjük a versenykiírást és a nevezési lapot.
– A nevezési lap kitöltésével hozzájárul, hogy az általunk készített fotók, videók a honlapunkon, facebook oldalunkon és egyéb sajtóanyagokban megjelenhessenek.
– A mások által készített fotókért, videókért és azok megjelenítéséért felelősséget nem vállalunk!

Helyszíni TV felvételeket csak az iskola külön engedélyével lehet készíteni!

Reméljük, minél több gyermek vesz részt rendezvényünkön!
Szeretettel várunk minden résztvevőt!

Locsmándi Alajos
intézményvezető
Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola,
Szakközépiskola, EGYMI
és Kollégium

Kérjük, a csapatokat az életkori kategóriának megfelelő nevezési lapon nevezzétek! Egy intézmény több csapatot is nevezhet, külön-külön nevezési lapon.

A nevezési lap kitöltésével hozzájárul, hogy az általunk készített fotók, videók a honlapunkon, facebook oldalunkon és egyéb sajtóanyagokban megjelenhessenek.
A mások által készített fotókért, videókért és azok megjelenítéséért felelősséget nem vállalunk!

A teljes csapatra vonatkozó adatok

Ebédigénylés

– ingyenesen étkező (versenyző, edző és asszisztencia) (fő): ____

– egyéb kísérők részére, térítés ellenében (580 Ft/fő): ____
Az ebéd lemondási határideje: 2015. május 26. 16.00 óra; az ezt követő lemondások esetén az ebédet ki kell fizetni!

Igényelt öltözőszekrények száma: ____-__

Az edzők és a segítők név szerinti felsorolása:

Rendszám:

Felsős nevezési lap

Csapatnév:
Csapatkapitány:
Csapatvezető:
Csapattagok: Diagnózis Közlekedés segédeszköze Osztályfok
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.

A csapatkapitányt a 8 fős csapatból kell kiválasztani, tehát a csapatkapitány nem növeli a csapat létszámát!
Csapatot kíséri:

Alsós nevezési lap

Csapatnév:
Csapatkapitány:
Csapatvezető:
Csapattagok: Diagnózis Közlekedés segédeszköze Osztályfok
1.
2.
3.
4.
5.
6
7.
8.

A csapatkapitányt a 8 fős csapatból kell kiválasztani, tehát a csapatkapitány nem növeli a csapat létszámá

2014. december 11-én a Fényszóró Kulturális Alapítvány szervezésében jótékonysági előadáson lépett fel MexDance tánccsoportunk. Két számot adtak elő, amivel fergeteges sikert arattak. Izgalmas és újszerű élmény volt a cirkusz porondján szerepelni, ahol eddig csak nézőként járhattak. A jótékonysági előadás után a fellépők és még iskolánk 10 tanulója nézőként megtekinthette a Zero Gravitáció cirkuszi előadást. Nagy élményt jelentettek gyerekek és felnőttek számára a légtornászok lélegzetelállító mutatványai. Együtt kacagtunk a bohóc ügyetlenkedésein. Egykerekű biciklivel ügyeskedtek kínai lányok. Köszönjük szépen a Fényszóró Alapítványnak a felejthetetlen élmény!

kep1

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendeztük a “Csillagszóró” úszóversenyt alsó tagozatos tanulóink számára. Ebben az évben rendhagyó módon kibővítettük a versenyen résztvevők létszámát. Olyan tanulók is elindulhattak akik már felső tagozatosak, de a 25 méteres táv leúszása nagy erőpróba,kihívás számukra! A verseny első része hagyományos módon zajlott. A táv: keresztben a medence 11 métere, a cél: mindezt leállás nélkül tegye meg az úszópalánta. Ismét gyors,- hát,- és mellúszásban jeleskedtek nebulóink. Ezt követte egy gyors átalakítás és már indulhattak is a 25 méteres távra jelentkezők. Zengett a “hajrá”, a lelkes szurkolótábor buzdításától volt hangos az uszi. Jó volt látni a néhány új úszócsillag arcán, szemén a sikerrel teli boldogságot!
Akik a megérdemelt ajándékokat kapták:
Szarvasi Kata, Csike Boglárka,Polgár Kitti, Bojtor Fanni,Horváth
Anna,Horváth Balázs,Nagy Milán,Papp Dávid, Boross Nándor,Pócs
Botond,Kocsis Viktor,Horváth Sándor
Gratulálunk a jó szerepléshez és mindenkinek boldog Karácsonyt
kívánunk!

kep1kep3

kep2 kep4

 

Ezt az évet egy kis közös ünnepléssel zártuk. Az év paraedzője: Pruzsina István, aki ár évek óta edzi, tanítja diákjainkat a kajak- kenu sportra, valamint Rozbora András volt diákunk, az év para kenusa, világbajnok sportoló együtt adta át a Magyar Kajak Kenu Szövetség ajándékait a kajak- kenu sport szakkör tagjainak. Külön köszönetünket fejezzük ki Őry Nikolett, Józsa Dániel és Halász Barbara kollégáinknak, akik hétről, hétre, segítik az edzések megvalósulását! Gratulálunk a sportolóknak kitartásukért és további sok szép vízen töltött percet kívánunk!

Jövő évben ugyanilyen lendülettel dolgozunk tovább!

Rekord létszámú résztvevővel tartottuk meg az idei év Mini Boccia Bajnokság első fordulóját.
Összesen 60 diák versenyzett 3 kategóriában. 10 csapat gyermek korosztályban 4 szettes mérkőzéseket játszott 5 csapat rámpás kategóriában 3 szettet, valamint junior korcsoportban 30 versenyző játszott 2 szettes mérkőzéseket.
A csapatok Pécsről, Békéscsabáról, Sályból, és Budapestről három helyszínről-a Pető Intézetből, a Mozgásjavítóból és a Csillagházból érkeztek.

kep1 kep2 kep3 kep4

Megkezdődött úszóink idei versenyszezonja. Szombaton reggel szikrázó napsütésre ébredtünk, a hőmérséklet a nyarat idézte. Ilyen időben élvezet a hűs vízbe csobbanni.Így voltak ezzel iskolánk úszói is. Jó kedvvel és vidáman,de ugyanakkor nagy várakozással vetették bele magukat a hűs habok közé. A legtöbb sportoló számára a már ismerős, “megszokott” XV. ker. tanuszodában rendezték meg a FÉBSSZ által szervezett “Angyal Erika Emlékversenyt” .A gyerekek 25m,- és 50m-es távokon, három úszásnemben /gyors,- mell,- hátúszás/ vették fel a versenyt egymással, illetve az idővel! Az MDSE színeiben 7 lány és 9 fiú “állt fel a rajtkőre”. A lelkesítő szurkolótábor most sem hiányzott,hiszen sok szülő,testvér,hozzátartozó kísérte el a versenyzőket. Összesítésben 12 arany, 12 ezüst és 7 bronzéremmel és sok-sok mosolygó arcú gyermekkel zártuk a versenyt!
Ezeket a sikereket elérték: Fenyvesi Fanni,Száraz Evelin,Payer Kata,Tar Réka,Hatlaczky Bianka,Tóth Éva,Pintér Zsuzsa,Kőmíves Tamás,Horváth Hunor,Bagi Vilmos,Bajár Krisztián,Karsai Zsombor,Kiss Bence,Kovács Benedek,Dancs Gergő,Maróti Márton.

kep1 kep2