A komlói I. Hét Domb Filmfesztivál gyermekfilm szekciójában, dokumentumfilm kategóriában Bogdán Dániel: A boccia című filmje 3. helyezést ért el.
A zsűribe olyan pedagógusokat kértek fel, akiknek a filmes, fotós szakterület a mindennapjaikat körülöleli: Dr. Gyenes Zsoltot, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának docensét, Kis-Marics Tamást, a Komlói Gagarin Ált. Isk. pedagógus – igazgató helyettesét és Odrobina Tamás képzőművész tanárt, fotográfust.

A díjátadóra ünnepélyes keretek között került sor a hétvégén, melyről az alábbi fotók tudósítanak. A fesztivál honlapján is beszámolnak az eredményekről, ide kattintva olvasható a cikk.

Szívből gratulálunk Daninak!





Szeptember 15-én voltunk a Sport Házában, ahol ünnepélyes keretek között jutalmazták az elmúlt tanévben kiemelkedő eredményeket elérő versenyzőket és az őket felkészítő edzőket, tanárokat.
Ezzel hivatalosan is elkezdődött a 2017-18-as szabadidő és versenysport tanév.

Intézményünk alapítványa indult a Magyar Nemzeti Bank támogatási pályázatán, és el is nyert 9 millió Ft-ot egy kisbusz megvásárlására és kerekesszékes szállításra alkalmassá tevő átalakítására. A 9 fős – 6 kerekesszék rögzítésére alkalmas – kisbusz ünnepélyes átadására szeptember 15-én került sor, Nánási Tamás, a Magyar Nemzeti Bank vezető kommunikációs szakértője jelenlétében. A diákok rögtön ki is próbálták az új közlekedési eszközt, ami mostantól jelentősen megkönnyíti a részvételt az iskolán kívüli programokon, kirándulásokon.

Nagyon köszönjük a Magyar Nemzeti Banknak és a Zsótér Pál Alapítványnak!

            

Az idei első ovis kirándulás alkalmával egy gyümölcsös kertbe látogattunk el Kistarcsára. Rendhagyó módon 2 csoport, a piros és a kék csoport együtt kelt útra. Nagyon izgalmas volt, hogy ennyien voltunk, igazi életvidám, hangos és mozgalmas délelőttünk volt együtt.
A kertben a lehető legmagasabbra nyújtózva szedtük le a körtéket és almákat. A szőlőfürtöket könnyen elérték a gyerekek, a diót pedig mindenki nagy örömére kúszva, mászva gyűjtöttük a kosarainkba. A szüretelés után következett a jól megérdemelt piknik. Mindenki kedvére kóstolgathatta az őszi gyümölcsöket. A körtét több formában, aszalva és süteménybe sütve is megkóstoltuk. A délelőttöt énekekkel, közös játékokkal zártuk, majd elfáradva, teli hassal indultunk vissza az óvodába.

 

 

 

 

Tisztelt Szülők!
2017. szeptember 15-én, pénteken 13.00 órai kezdettel szülői értekezletet tartunk a Színházteremben.
Ezt követően, 13.30 -tól kerül sor iskolánk új buszának ünnepélyes átadására. A 9 fős kisbusz megvásárlását és – kerekesszékes szállításra alkalmassá tevő – átalakítását a Magyar Nemzeti Bank pályázatán elnyert 9 millió Ft-os támogatás tette lehetővé.
13:45-től a szülői értekezlet az osztályfőnökökkel a saját osztályokban folytatódik.
Megjelenésükre feltétlenül számítunk!

2017. szeptember 30. szombat, 10.00 – 20.00
1,8 millió ember már „kritikus tömeg”?

Arra biztatunk mindenkit, vegyen részt a 4. Rehab Critical Mass felvonuláson és a hozzá kapcsolódó zenei és sportprogramokon. A fogyatékosság ügye közvetve vagy közvetlenül 1,8 millió embert érint – építsük tovább a hidakat a társadalom és a döntéshozók felé!

Program:
10.00 – 16.30 CSALÁDI NAP zenei és sportprogramokkal a Szent István téren
A FODISZ szervezésében: Kerekesszékes kosárlabda; Boccia; Ülőröplabda; Akadálymentes fitness; Integrált Zumba; Vakboksz; Kerekesszékes akadálypálya; Vaklabirintus
Közben a színpadon a Makkelos Fesztivál résztvevői (6 különböző országból érkező, fogyatékossággal élő előadókból álló művészeti csoportok) zenélnek.

15.00 óra: Gyülekezés a Clarck Ádám téren a Lánchíd budai hídfőjénél a „0” km kőnél.

16.00 óra: A menet elindul a Szent István térre

16.35 óra: Érkezés a Szent István térre

16.35 -20.00 óra: Szent István tér (a Bazilika előtt) – színes zenei- és kulturális programok, közösségi zenélés, Nemadomfel Együttes stb. 

18.00-19.00 óra: Bazilika – Böjte Csaba gondolatai

Mi fogyatékossággal élő férfiak és nők tudjuk és hirdetjük: JOBB VELÜNK A VILÁG!!!

Étkezés befizetési időpontok és a pénztár nyitvatartási rendje a 2017–18-as tanévre

Intézményünk 6 filmet küldött be az idei Országos Filmszemlére (Hon-Foglalás, Boccia, Summa cum, Akta, Top-ten, Vissza a jövőből), és a filmek alkotógárdájának ítélték a 100 ezer forinttal honorált FŐDÍJAT!
Nagy-nagy gratuláció minden közreműködőnek!



Az alábbiakban megtalálhatók a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, illetve az intézmény tájékoztató levele. A nyomtatványok elektronikus kitöltése esetén a word (docx) formátum, kinyomtatás és kézzel kitöltés esetén pedig a pdf formátum kiválasztását és letöltését javasoljuk.

word: beiratkozasi_csomag_2017-18
word: IGENYLOLAP_2017_2018_ALAP
word: IGENYLOLAP_2017_2018_kedvezmenyes_vagy_ingyenes
word: IGENYLOLAP_2017_2018_ovoda
word: IGENYLOLAP_DIETAS
word: Nyilatkozat_ingyenes_nevelesbe vett_ug_ellatott_2017_2018

pdf: beiratkozasi_csomag_2017-18
pdf: IGENYLOLAP_2017_2018_ALAP
pdf: IGENYLOLAP_2017_2018_kedvezmenyes_vagy_ingyenes
pdf: IGENYLOLAP_2017_2018_ovoda
pdf: IGENYLOLAP_DIETAS
pdf: Nyilatkozat_ingyenes_nevelesbe vett_ug_ellatott_2017_2018

Kedves Kollégák!
A 2017/2018. tanév alakuló értekezletére 2017. augusztus 24-én 9.00 órától kerül sor. A csütörtöki munkanap tervezett munkarendje (kötelező benntartózkodás): 8.45 és 14.00 óra között. Kérünk mindenkit, hogy időben érkezzen (8.45-ig), hogy az értekezlet pontosan elkezdődhessen!
Mindenkinek jó pihenést kívánunk a nyári szünet utolsó napjaira!

Június 26. és 30. között 10 alsó tagozatos kisdiák kipróbálhatta, illetve gyarapíthatta főző tudását a KONYHAFŐNÖK TÁBORBAN. Az érdekes, változatos programok során megismerkedhettek hagyományos és speciális konyhai eszközökkel, készítettek költségvetést, vásároltak a Bosnyák téri piacon, sütöttek, főztek, új ízeket kóstoltak, saját főző kötényt festettek és gazdagabbak lettek egy saját szakácskönyvvel is. Bízunk benne, hogy a táborban megismert egészséges ételeket otthon is elkészítik majd családi körben.

2017. július 3. és július 7. között zajlott iskolánk Játéktábora. A résztvevő gyerekek a hét során megismerték egy-egy történelmi kor legjellegzetesebb gyermekjátékait.

Jelmezekbe bújva, a helyszíneket, szituációkat közösen megteremtve képzeltük el, milyen lehetett akkoriban élni. A tömérdek napi élményen túl, sok, számukra nagyon fontos saját készítésű játékkal (talizmánkövek, agyag edények, koronák, pörgettyűk, bábok, babák) gazdagodtak a lurkók.

Mindenkinek további „játékos” nyarat kívánunk: Angi, Zsuzsa, és minden táborlakó

Intézményünkben a nyári szünetben az alábbi napokon tartunk vezetői ügyeletet, 9.00 és 13.00 óra között: