Tanulmányi kiránduláson a 8.a osztály
Mi minden év elejét kirándulással kezdjük. Nem volt ez másképp idén sem.
Ez a szerkesztő még nem írt biográfiát.
A(z) Hörnyék Franciska felhasználó 534 bejegyzést tett közzé.
Mi minden év elejét kirándulással kezdjük. Nem volt ez másképp idén sem.
Szeptember 15-én – Novák Katalin köztársasági elnök asszony meghívásából-, néhány diákunk részt vehetett az V. Budapesti demográfiai csúcson, ahol Nick Vujicic motivációs tréner is előadást tartott.
Szeptember 13-án néhány Mozgásjavítós diákkal ellátogattunk az V. kerületi Arany János utcába.
Intézményünkben augusztus 24-én egy komplex elméleti és gyakorlati képzésen vehettek részt kollégáink a Bethesda Gyermekkórház jóvoltából.
Szeptember 7-én közel háromszáz mozogni vágyó, mozgáskorlátozott és látássérült diák látogatott el intézményünkbe azért, hogy kipróbálja magát valamennyi parasportágban.
Idén 150 éve jött létre Pest, Buda és Óbuda egyesítésével Magyarország fővárosa, Budapest. A fővárosi ünnepség sorozat egyik rendezvényén a kollégium maroknyi csapata is részt vett.
2023. szeptember 1-jén az általános iskolában és a középiskolában is megtartottuk a tanévnyitó ünnepségünket.
Tisztelt Szülő, Gondviselő!
A 2023/24-es tanév első napja 2023. szeptember 1. (péntek) lesz, és augusztus 31-én 14:00 órától fogadjuk a gyerekeket.
2023 őszén a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Paraktív Alapítvány, a FODISZ és a Mozgásjavító EGYMI ismét megrendezi a nagy sikerű “Ne Parázz!” Tanévnyitó Sportnapot!
Az Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központja 2023. június 29-én délután a Vakok Intézetének Nádor termében zárta le a bázisintézmények hároméves pályázati ciklusát. Elismerő oklevéllel igazolták vissza azt a magas színvonalú szakmai munkát, amellyel a budapesti POK szakmai szolgáltatási kínálatát gazdagította intézményünk.
Idén is felkerekedett a Mozgásjavító VíziVándor csapata, hogy meghódítson egy újabb útvonalat.
2023. július 10-15 között zajlott az idei sporttábor, Verőcén. 22 diák és 9 felnőtt érkezett hétfőn reggel az indulásra.
2023. július 17. és 21. között HighTech-Suli tábort tartottunk az intézményben.
Idén is megrendezésre került tematikus táborunk, ezúttal „Ismeretlen világ” címmel.
Június 26. és 30. között rendeztük meg idén az angol táborunkat, ahol 16 diák és 9 felnőtt kísérő vett részt iskolánkból, továbbá 4 középiskolás külsős önkéntes.
Az MDSE Boccia csapata befejezte a felkészülést a Junior Világbajnokságra.
Budapest OPEN Schulek Ágoston Emlékverseny – Budapest Felnőtt Bajnokság (május 27-28.) első napján Porubszki Patrik 10.A osztályos tanulónk, a VSD paraatlétája kiváló eredménnyel a T37-es kategóriában 3. helyezést ért el 100 méteres síkfutásban.
Az idei évvégi projektnapokon június 13.-án, 14.-én és 15.-én az iskola megalapítására emlékeztünk, ezért az eseményeket egy „szabadkőműves bál” köré szerveztük.
A fóti Károlyi István Gyermekközpont 2023. április 20. napján, „1848-1849 Emlékezete – Fóti Gyermek Tavaszi Hadjárat” címmel, szellemi és ügyességi kalandjátékot szervezett, melyre iskolánk tanulóit is szeretettel várták.
A korábbi hagyományoktól eltérően idén a tanév végére, június 6-ra tűztük ki a GastroMex fesztivál napját.
2023. június 7-én a zöld apartman diákjaival ellátogattunk a versesegyházi Medveotthonba.
A boldogság világnapját (március 20.) a kollégiumban négy napos, úgynevezett boldogsághét keretében ünnepeltük meg 2023. március 20-23 között.
Az elmúlt hét rendezvényei során, az iskola alapítóinak tisztelegve a diákok egy része az 1900-as évek eleje stílusában ékszereket tervezett.
A Mozgásjavító jubileumi rendezvénysorozatának egyik állomása egy rendhagyó, interaktív kiállításnak is helyet adott, melyet Dr. Piláth Károly, a Trefort Gimnázium ikonikus tanára nyitott meg.
A tegnapi nap a búcsúzásról szólt. Néha könnyes szemmel, néha mosolyogva figyeltük az évzáró ünnepséget színesítő produkciókat, és elköszöntünk a nyolcadikosainktól is.
2023. június 14-én nagy izgatottsággal vártuk a Mozgásjavító egykori kollégáit és tanulóit a jubileumi szellemben megrendezett Tanár-Diák Találkozóra, amit még az időjárás is napsütéssel ajándékozott meg.
Június 5. és 9. között került megrendezésre a negyedik osztályos tanulók számára az erdei iskola. A hét fő témája a népmese volt, a programok ehhez kapcsolódtak.
A tanév elején arra kértük a Mozgásjavító jelenlegi “lakóit”, hogy fotók segítségével mutassák meg, hogy mit jelent nekik az intézmény, mely idén 120 éves.
Június 8-án délután a Bézs és Bíbor apartman diákjai az Ünnepi Könyvhét megnyitóján vettek részt a Vörösmarty téren. Sétáltunk a Duna korzón és nagyon érdekes könyveket vásároltunk.
A 2022/23-as tanév második felére a kosárlabda szakkörre szorgosan járó diákok olyan sokat ügyesedtek és fejlődtek, hogy a jelenlegi kisméretű kosárpalánkok már nem jelentettek kihívást számukra az edzések és meccsek során.
Kedves Ex-Mexes Diákok és Kollégák!
Nagyon örülünk, hogy ennyien jelentkeztetek a június 14-ei Tanár-Diák Találkozóra!
Szeretettel tájékoztatunk mindenkit, hogy a regisztrációk beérkeztek és nagyon várunk mindenkit holnap 14:00 órakor.
Kecskeméten került sor május 27-én és június 10-én két fordulóban a Boccia Országos bajnokságra.
Megjelent a Mex Magazin 3. száma!
Benne: popzene, sakk, vers, nyári bakancslista és könyvajánló!
A Zsótér Pál Alapítvány idén is meghirdette hagyományos “Úton az önálló élet felé” programját, melynek keretében 7-8. osztályos és középiskolás mozgáskorlátozott diákok vehették birtokba az alapítvány tulajdonában lévő Kövér Lajos utcai tréninglakást.
Májusban két újabb elismerést kaptak filmező diákjaink:
A pestszentlőrinci Országos Diákfilmszemlén a “Vírusírtók” című film első helyezést ért el vígjáték-tragikomédia kategóriában, míg a II. Dunántúli Speciális Filmfesztiválon a “Kettő egy témára” című film különdíjban részesült.
Nagy büszkeségünkre tegnap délután nem csak egy kiállításmegnyitón vehettünk részt, hanem együtt örülhettünk Ujpál Dalmával, aki a 2021/2022. tanévben elért kimagasló tanulmányi- és sportteljesítményéért elnyerte a “Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2022” címet.
Június 6-án egy “nosztalgia” fotókiállítást szerveztünk a Lajta-Lejtő folyosói galérián, melynek témája a februárban megrendezésre került Játék Iskolahatárok Nélkül sportvetélkedő volt.
Last week, 3 teachers from our school were on a study trip to the Herbert Masingu School in Tartu, Estonia, as part of an Erasmus+ project.
Az elmúlt héten iskolánk 3 tanára Erasmus+ együttműködés keretében az észtországi Tartu városában a Herbert Masingu iskolában volt tanulmányi kiránduláson.
Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe a High-Tech Suli videóját, melyet a Digitális Témahetünkön készítettek a gyerekekről, a pedagógusokról, azokról a fantasztikus módszerekről, eszközökről, amikkel nap mint nap dolgoznak és a diákok elképesztő alkotásairól!
A 9.A osztály május utolsó napján egy tanulságos és tartalmas kirándulás keretében látogatta meg a Fiumei úti sírkeretet, amely a Nemzeti Örökség Intézetének is otthont ad.
2023.05.23-án a két 8. osztály ellátogatott Tihanyba. Gyönyörű időt fogtunk ki, a Balaton türkizben pompázott.
LEP programon vettek részt a hatodikosok május 25-én a színházteremben. A Násfa népzenei együttes tagjai varázsoltak táncházi hangulatot ezen a napfényes délelőttön éneklésükkel és hangszereikkel.
2023. június 4-én 10:00 és 12:00 óra között Integrált családi vasárnapot szervez a Millennium Háza és a Mozgásjavító EGYMI.
A májusi Fagyosszentek, hagyományukhoz hűen esőt, szelet, lehűlést hoztak.
De ez abszolút nem nyomta rá a bélyegét a május 16-án megrendezett “Százszorszép” úszó bemutatónkra. Forró hangulat, izgatott, zsizsegő úszó növendékek a vízben és a lelátón egy lelkes szurkoló tábor gyűlt össze kedden délután!
Május elején a Mozgásjavító EGYMI, a “Tégy egy lépést!” Alapítvány és az EGYMI Egyesület közös szervezésében, “Ki segít a segítőn?” címmel valósult meg a 2023-as Dimenziók szakmai konferencia.
A Szemlő-hegyi-barlangban kirándultak a Barna apartmanos srácaink.
Május 10-én az alsós gyerekekkel ismét a Madarak és fák napját ünnepeltük.
Az integrációban tanuló általános iskolás diákjainkkal az AlaCool-túra program keretein belül eredetileg egy állatotthont szerettünk volna meglátogatni, de mivel az időjárás nagyon szeszélyes és nem volt túl ideális a kinti programra, ezért a Mozgásjavítóban ismerkedtünk az állatmentéssel és a felelős állattartással.
Május elején a Bíbor és a Bézs apartman lányai felkerekedtek, hogy megnézzék a híres cseresznyefák virágzását a Tóth Árpád sétányon.
A Fenntarthatósági témahét kapcsán a kollégiumból 11 diák és kísérőik látogattak el a XV. kerületi Szemléletformáló és Újrahasználati Központba, ahol nagyon sok új dolgot megtanultunk a hulladékfeldolgozással kapcsolatban.
A kollégiumi tehetséggondozás keretében a Hebe Kft. által szervezett angol levelező versenyen Szatmári Luca és Hajdu Lili 20. helyezést ért el, valamint a téli olvasóversenyen Horváth Xénia és Kisházi Vivien megszerezték az 5. helyet. Szatmári Luca részt vett a Nagy magyar királyok levelező versenyen is, ahol a 8. helyen végzett.
Szívből gratulálunk Porubszki Patrik 10. osztályos tanulónknak, aki a Városi Sportegyesület Dunakeszi VSD atlétikai szakosztályának tagjaként vett részt az első szabadtéri versenyén 400 méteres síkfutásban Vácon, a Dr. Vanyek Béla Emlékversenyen, és I. helyezést ért el. Az eredeti hír az alábbi linken érhető el: paraatletika.syssport.hu
2023. május 16-án (kedden) a középiskolának tanítás nélküli munkanapja lesz. Ekkor kerül megrendezésre az úgynevezett Science Day, amelyet idén a Természettudományi, a Digitális és a Humán tanári munkaközösségek szerveznek együttesen.
Április 25-én zajlott iskolánkban az alsósok hagyományos tavaszi versenye, a játékos matematikai logikai verseny.
Az idei Fenntarthatósági Témahéten igazán érdekes témákkal foglalkoztunk.
A Hebe Kft. téli olvasó versenyén Sinku Máté és Partos Nimród óvodás kategóriában országos 5. helyezést értek el.
Idén, a pandémia miatti kétéves kihagyás után immár 6. alkalommal hirdette meg az Újpesti EGYMI a MA-SNI budapesti komplex tanulmányi versenyt.
A Mozgásjavító idei tanéve sem zárulhat le a hagyományosan minden tanévben megtartott Pályaorientációs Nap nélkül.
On 25th April our Estonian partners provided an internal training for the teachers of Tartu Herbert Masingu School within the framework of “Having Fun in Learning: Gamification!” project.
A múzeum eddig nem szerepelt az 5. f kedvenc helyeinek listáján, május 3-án mégis olyan élményben volt részük a Néprajzi Múzeum Mozaiktúráján, amely emlékezetes marad számukra.
Ópusztaszerre indult tegnap a 3.a harcos kis csapata. Árpád vezér segítségével megtekintettük a Feszty-körképet, a zene, s a régi tárgyak vonzásában hosszasan elidőztünk e monumentális festményt csodálva.
A Csizmazia Alapítvány a jövő ígéretes gyermekeiért 11. alkalommal rendezte meg a Fedorka – SoseVolt Versnap Országos Találkozót 2023. április 29-én Szekszárdon a Babits Mihály Kulturális Központ és Művészetek Házában.
A tavaszi CoolTúra program keretein belül egy kvíz estre hívtuk az integrációban tanuló diákjainkat, illetve az őszi program sikere után csatlakozott az eseményünkhöz néhány Mozgásjavítós diák is.
Kedves Volt Diákjaink és Kollégáink!
Hihetetlen, hogy repül az idő… A jövő héten már beköszönt a május, aztán kettőt pislantunk és június 14-én találjuk magunkat!
Ha még nem jelentkeztetek a Mozgásjavító 120. “születésnapja” alkalmából szervezett tanár-diák találkozóra, de szeretnétek részt venni rajta, kattintsatok a megfelelő linkre és regisztráljatok.
Nagy izgalommal adunk hírt arról, hogy intézményünk fennállásának 120. évfordulója alkalmából elindítottuk Podcast sorozatunkat, melyekre olyan vendégeket várunk, akik meghatározó szerepet töltöttek be az intézmény életében.
Újabb versmondói sikert tudhatunk magunkénak.
Alsó tagozatos diákjaink idén már második alkalommal vettek részt a XIV. kerületi rajzversenyen. Az előző évihez hasonlóan zajlott le a program március 22-én. A gyerekek azonos időben versenyeztek, 90 percük volt az alkotásra, mindenki a saját iskolájában, osztályában dolgozhatott.
Nagy örömünkre és egyik lelkes kollégánknak, Hományi Péternek köszönhetően újraindult az iskolaújság!
Múlt héten szombaton a Veresegyházi Medveotthonban járt a Barna apartman apraja és nagyja.
Egyesületünk egész évben számos sportágban biztosítja a mozgáskorlátozott diákok számára a sportolás lehetőséget. A tanév során az edzések, illetve versenyzési lehetőségek megteremtése, a nyári időszakban edzőtábor szervezése a feladatunk.
Egyértelműen itt a tavasz, kibújtak a tavaszi hagymások.
Gratulálunk Szuhai Gábor 8. osztályos diákunknak, aki a Biblia – a világ legolvasottabb könyve országos projektversenyén 7-12. osztályos korcsoportban 1. helyezést ért el.
Iskolánk a tavaszi szünet előtti héten már 7. alkalommal vett részt a Digitális Témahét eseményein.
Örömmel adunk hírt arról, hogy az Oktatási Hivatal által kiírt az “Oktatási Hivatal Bázisintézménye” felhívásra beérkezett rendkívül magas színvonalú pályaművek közül, a Pedagógiai Oktatási Központ és a Bíráló Bizottság javaslatai alapján az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese érdemesnek ítélte a Mozgásjavító EGYMI-t az “Oktatási Hivatal Bázisintézménye” cím viselésére.
Teachers from different European Countries (Estonia, Hundary, Romania and The Netherlands) decided to combine fun with usefulness by participating in a five-day gamification training course in Amsterdam, the capital of the Netherlands.
Az Erasmus+ pályázatnak köszönhetően a Mozgásjavító EGYMI tanárai közül hárman vehettek részt módszertani továbbképzésen Amszterdamban.
Az idei tanévben újra megrendezésre került az “Aranytoll” anyanyelvi-helyesírási verseny a múlt héten.
Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete, valamint a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége, a Mozgásjavító EGYMI közreműködésével szakmai konferenciát szervezett 2023. március 23-án, „Lehetőségek a sportban – Fogyatékosság és sport” címmel.
Kedves Ex-Mexes Munkatársunk, Diákunk!
Szeretettel várunk a Mozgásjavító EGYMI 120. évfordulója alkalmából szervezett tanár-diák találkozóra, mely 2023. június 14-én (szerda) 14:00 és 18:00 óra között kerül megrendezésre.
Vásárhelyi Gyöngyi nénitől volt diákjai nevében egy szívetmelengető verssel búcsúzik Kiss Orsolya.
Vásárhelyi Gyöngyike (Marosvásárhely, 1946 – Budapest, 2023) gyógypedagógus, történelem szakos tanár volt a Mozgásjavító iskolában, aki ötvenhárom éven keresztül a mozgáskorlátozott gyermekeket és fiatalokat szolgálta.
A 2022-23-as tanévben 14 páros részvételével zajlott a kétfordulós Boccia Kupa a Mozgásjavítóban.
2023. március 14-én a Történelmi Lovastúra Egyesület két tagja, Fodor Szabolcs huszárkapitány és Florovits Krisztián lóháton vette be a Medgyes ház udvarát, hogy együtt emlékezzünk meg az 1848-as forradalom kezdetéről.
2023. március 11-én a második résszel, vagyis a gimnáziumi korosztállyal folytatódott a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Köznevelésért Felelős Államtitkárság támogatásával megrendezett Országos Versmondó Verseny, mely csatlakozott a Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulójára rendezett eseménysorozathoz, valamint a „Himnusz éve” megemlékezésekhez, illetve a „Petőfi” bicentenáriumhoz.
Március 8-án rendeztük meg a kollégiumban a Pénz7 keretein belül a hagyományos pénzügyi vetélkedőnket, amit felső tagozatos diákoknak hirdettünk meg.
2023-ban rendhagyó módon két alkalommal is megemlékezünk 1848. március 15-ről.
Megérkezett a Játék Iskolahatárok Nélkül sportnap első kisfilmje, amit nem más, mint Németh Vince, intézményünk volt tanulója készített.
Iskolánkban idén tartottuk meg a 4. Mozgásjavító Filmbiennálét, ahol az elmúlt két év diákfilmjeiből láthattunk válogatást. Mint mindig, most is nagyon jól szórakoztunk és köszönjük a zsűrinek
a biztató szavakat.
2023.02.23-án alkonytájt a Barack és Mályva apartmanok karöltve útnak indultak, hogy bebarangolják a margitszigeti Palatinus fürdő területén létrehozott Lumina Parkot.
A Mozgásjavító által szervezett parasport napon kívül az utazótanári munkaközösség február 24-én egy szemléletformáló programot tartott a törökbálinti Zimándy Ignác Általános Iskolában az egész felső évfolyam 10 osztálya számára, szintén a Magyar Parasport Napja kapcsán.
Február 16-án délután megnéztük a János vitéz című előadást a Nemzeti Színházban.
Kedves játszani vágyó Diákok, Szülők és Munkatársak!
Március 6-án, 15:30-16:30 között ismét kitárja kapuit a Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző!
2023. február 25-én lezajlott a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium és a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Köznevelésért Felelős Államtitkárság támogatásával megrendezett Országos Versmondó Verseny a felsős korosztály számára.
2023. február 22-én, a Magyar Parasport Napján megrendeztük a “Játék Iskolahatárok Nélkül” országos ügyességi vetélkedőt, amivel szimbolikusan le is vágtuk a második szeletet intézményünk 120. évfordulójának ünnepi tortájából.
Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Kollégium
OM azonosító: 038425