Előadások a Zsótér Pál Alapítvány szervezésében
2024. május 3-án Radó Péter oktatáskutató, majd május 6-án Pál Feri atya is előadást tartott intézményünkben.
Ez a szerkesztő még nem írt biográfiát.
A(z) Hörnyék Franciska felhasználó 534 bejegyzést tett közzé.
2024. május 3-án Radó Péter oktatáskutató, majd május 6-án Pál Feri atya is előadást tartott intézményünkben.
2016 óta minden évben megrendezésre kerül a Fenntarthatósági Témahét, melynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között.
A Közép-Pesti Tankerületi Központ pályázatot hirdet a Mozgásjavító EGYMI-ben található iskolai büfé üzemeltetésére.
Intézményünk belső pályázatokat hirdet magasabb vezetői feladatokra.
Április 25-én elérkeztünk a Mozgásjavító Kupa IV. és egyben az utolsó fordulójához.
10 bátor alsós kisdiák részvételével zajlott április 16-án délután a hagyományos Matematikai logikai verseny, melyen nem elsősorban a számolni tudás, hanem sokkal inkább a logikus gondolkodás, egy-egy jó ötlet, a megfigyelőképesség, a kombinatorikában való jártasság segítette a résztvevőket a versenyfeladatok megoldásában.
Versmondóink töretlenül gyűjtik be a megérdemelt elismerést elsősorban maguknak és általuk iskolánknak.
Április 19-én rendezte meg az Újpesti Óvoda, Általános Iskola, EGYMI 8. alkalommal a MA-SNI Budapesti Komplex Tanulmányi Verseny döntőjét 4 korcsoportban.
2024. április 24-én az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete, a Mozgásjavító EGYMI és a „Tégy egy lépést!” Alapítvány jelenléti szakmai konferenciát és egyesületi közgyűlést szervezett.
A fenntarthatósági témahét jegyében április 18-án a kollégium diákjaival ellátogattunk a rákospalotai Szemléletformáló és Újrahasználati Központba.
2024. május 10 – 12. között közel 30 mozgáskorlátozott fiatal minden erejüket és kitartásukat bevetve arra vállalkozik, hogy kerekesszékekkel, elektromos székekkel és handbikeokkal teljesítse az UltraBalaton 211 km-es távját!
Április 8-12. között az alsó tagozaton témahetet tartottunk az Olimpia jegyében.
A 8.b osztály április 17-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban járt.
2024. március 20-án a kollégiumban megünnepeltük a boldogság világnapját.
A tegnapi disszeminációs napunk keretében a KórházSuli egy 60 perces workshopot tartott az intézmény pedagógusainak “Tabuk nélkül a fiatalkori mentális zavarokról” címmel.
A franciaországi Nizzából érkeztek hozzánk kisgyermeknevelő hallgatók és tanáraik.
A tegnapi napon, 2024. április 16-án a Zuglói Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, EGYMI-ben megrendezett versmondó versenyen szerepeltek tanulóink.
Átadtuk köszönőtáblánkat Takács Péternek, aki a Hashtag Bárban jótékonysági estet szervezett iskolánk javára.
Nemcsak gyönyörű idő volt 2024. április 13-án Szekszárdon, de iskolánk versmondói még ragyogóbbá tették ezt a napot csodálatos eredményükkel, melyet A Csizmazia Alapítvány a Jövő Ígéretes Gyermekeiért alapítvány 12. alkalommal megrendezett Fedorka – SoseVolt Versnap Országos Találkozón értek el.
Kedden a felsős versmondók versenyezetek a Színházteremben!
Március végén nem minden napi helyre jutott el iskolánk tanára, Barsy Anna.
Bár már a suli diákjai a tavaszi szünet pihenését élvezték, március 28.-án a Mozgásjavító STE(A)M és tárgyalkotó projektjei meghívást kaptak a Mammut Kollabjába egy MiniMaker kiállításra és versenyre.
Március 23-án került sor a gimnazisták projektnapjára, ahol a szuperhősöké volt a főszerep.
Büszkén osztjuk meg a hírt: a Zsótér Pál Alapítvány munkáját Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete CIVIL MUNKÁÉRT DÍJ-ban részesítette.
Az idei tanévben is megrendezésre került az “Aranytoll” anyanyelvi-helyesírási verseny a másodikos, a harmadikos és a negyedikes kisdiákok körében.
Az idei esztendőben rendhagyó irodalomórával gondolhattunk a márciusi forradalomra, valamint annak korai és kései ha(j)tásaira: (dal)költészetünk csodás remekeire.
Budapest Főváros Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a Fővárosi Önkormányzat Ösztöndíjprogramjáról szóló 33/2023. (XII. 21.) önkormányzati rendelete alapján a valamely tantárgyból, illetve területen tehetséges, Budapesten bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező Budapest Főváros Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodás alapján a programban résztvevő, állami fenntartású köznevelési és szakképző intézmény 10., 11., illetve az utolsó évfolyamot megelőző évfolyamos, összesen 250 tanulója számára.
Diákunk, Takács Lilla édesapja, Péter, jótékonysági eseményt szervezett iskolánk javára a Dohány utcai Hashtag karaoke bárban.
A Normafa Síiskolával együttműködve idén is visszatértünk a sípályára.
Ma a 8.b osztállyal az Eiffel Műhelyházban jártunk, és az Operakaland keretében megnéztük Henry Purcell: Dido & Aeneas című operáját.
A pénzügyi tudatosság fejlesztésével érdemes foglalkozni.
Intézményünkben az iskolában és a kollégiumban 8 különböző foglalkozás keretében ismerkedhettek az általános iskolás (3-8. évfolyam) és gimnazista tanulóink a megtakarítás, a hitelfelvétel különböző élethelyzeteivel.
Az 5.b osztály a Mátyás templomban járt.
A kollégium hat középiskolás diákja február 28-án este a Szeget szeggel című előadást tekintette meg a Vígszínházban.
Az SHF tagozat 4 tanulója részt vett 2024. február 23- án a Mozgásélmény Sportnapon, mely a Magyar Speciális Olimpia Szövetség keretein belül került megrendezésre Martonvásáron.
A hétvégi diákolimpián az MDSE csapata 18 éremmel tért haza: 10 arany, 3 ezüst és 5 váltó emlékérem.
Iskolánkba látogattak az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints) képviseletében Christopher Waddell püspök és felesége, és velük tartott a szervezet több nemzetközi és hazai vezetője.
A Budapesten működő gyógypedagógiai intézmények vezetői tanácskozást, szakmai napot tartottak február 19-én a Mozgásjavító EGYMI-ben az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesületének szervezésében.
A Hebe Kft. földrajz és természetismereti projektversenyeket hirdet a 2023/2024-es tanévben.
“Műveld a csodát, ne magyarázd!”
Szerintem nincs is szebb, nemesebb, mint tiszteletre méltó elődeink, – kik az “alapköveket” letették-, jövőbelátó gondolatait, cselekedeteit továbbvinni, ápolni, élő hagyományt teremteni!
Február 13-án Mátyás országába utaztunk, barangoltunk a palotájában, bekukkantottunk a könyvtárába, rácsodálkoztunk a 8-10 kg-os csodás corvinákra.
Elmúlt farsang, itt hagyott, de nekünk sok-sok vidám emléket adott!
2024. február 9-én került megrendezésre a Zsótér Pál Alapítvány 8. Jótékonysági Estje, amin közel 180-an vettünk részt.
Február 10-én szombaton rendeztük meg a Magyar Tűzoltó Sport Egyesülettel közösen megálmodott jótékonysági versenyt, aminek célja az iskolai konditerem eszközparkjának fejlesztése, bővítése volt.
A január 31. és február 4. között megrendezett csehországi Emil Open Winter Games eredményeként itthon is elindult a para-jégkorong feltételrendszerének kiépítése, sportolók toborzása, parahoki csapat alakítása.
2024. január 31-től február 4-ig 9 főből álló csapatunk képviselte az iskolát a csehországi Winter Emil Open játékokon.
Nem mindennapi látogatásra jutottak el a Tudóskörbe járó gimis diákok 2024. január 23-án.
Jól kezdődött a 2024-es év a Tudóskörösöknek, mert január 16.-án egy fiatal kutató, Vavrik Márton (Energiatudományi Kutatóközpont), egy érdekes kísérletet hozott el iskolánkba.
A Hebe Kft. országos történelmi projektversenyeket hirdet a 2023/2024-es tanévben.
2024. január 10-én megrendezésre került az idei év első megmérettetése, az Alsós Szépíró verseny.
A Hebe Kft. angol és német nyelvi országos projektversenyeket hirdet a 2023/2024-es tanévben.
A Zsótér Pál Alapítvány három év kihagyás után 2024. február 9-én rendezi meg a 8. Jótékonysági Estjét, melyre sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, adakozni és szórakozni vágyót!
A kollégiumban is megünnepeltük a karácsonyt, méghozzá nem is akárhogyan!
A nagylányok a Bazilikánál, az Európában harmadszor is legszebbnek választott karácsonyi vásárban jártak.
December 19-én beköszöntött a karácsony a Mozgásjavítóba.
A Mozgásjavító legfiatalabbjai családtagjaikkal együtt készülődtek a közelgő ünnepre óvodai családi napunkon.
Régi vágyunk teljesült az elmúlt héten: Egy hét alatt két úszóverseny!
December 12-én tartottuk az alsó tagozatos gyerekek számára a már hagyománnyá vált karácsonyi kézműves délutánt.
Iskolánk lassan 2 éve tagja a HightechSulinak. Az elmúlt hónapokban jobbnál jobb projektek, 3D tárgyak, lézervágott és gravírozott dolgok, digitális órák garmada jelzi, hogy jó helyre kerültek az eszközök, amit a pályázat keretében kaptunk.
2023. december 14-én a BOK csarnokban rendezték meg a Diákolimpiát.
A tegnapi napon iskolánk könyvtárában megnyílt Fige Florentina 7. osztályos tanulónk Évszakok c. kiállítása.
A gyerekek számára nem a csillagászati időpont jelenti a tél kezdetét, hanem a Mikulás érkezése, így december 6-án az óvodába is ellátogatott piros kabátjában, nagy ajándékokkal teli puttonyával a kedves öreg Télapó.
A karácsony esti ünnep varázsa elképzelhetetlen a csillagszóró fénye nélkül.
Ebben az évben sem hagyta ki a kollégiumot kedves úticéljai közül a Mikulás.
Szerdán iskolánk diákjai zenével, tanárai pedig a Mikulás csengettyűje c. rövid előadással kedveskedtek az alsós és ovis gyerekeknek!
Jöjjön és ünnepeljen a Mozgásjavító Óvodával!
Az idén 120 éves Mozgásjavító 2023. december 3-án, a Fogyatékos Emberek Világnapján ünnepelte születésnapját az Operaház Eiffel Műhelyházában.
Az integrációban tanuló általános iskolás diákjainkkal, folytatva az állatos témakört, a Természettudományi Múzeumot látogattuk meg idén ősszel.
Az integrációban tanuló középiskolás diákjainknak és a kollégiumból csatlakozó néhány diáknak egy casino estet szerveztünk, aminek a Premier Kultcafé adott helyet.
Múlthét szerdán egy fergeteges színházi előadáson vehettek részt 4.osztályosaink.
2023 novemberében a Zsótér Pál Alapítvány két hétvégére ismét meghirdette Tréninglakás programját, melynek során egy kétfős és egy háromfős fiúcsapat vehette bírtokba az oktatólakást.
Mert álmok és célok nélkül nem lehet élni és hit nélkül nem megy!
Gyönyörű eredménnyel zárult a november 22-ei fővárosi szavalóverseny, amit a gyógypedagógiai intézmények diákjai számára rendezett a budapesti III. kerületi Szent Miklós Óvoda, Általános Iskola EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon.
2023. november 8-án, szerdán, volt szerencsénk látni Csehov Sirály című drámájának feldolgozását a Vígszínházban.
Várunk mindenkit szeretettel, azokat is, akik az első versenyen nem tudtak részt venni!
2023. november 15-én ismét megrendezésre került az MVM Élménynap, melyre 40 kisdiákunkat várták.
2023. november 10-én a Mozgásjavító projektjeit egy nemzetközi konferencián is megmutathattuk.
A KB35 Színházi Nevelési Társulat a diákok fontos élethelyzeteire reagáló, pedagógiai céllal rendelkező interaktív színházi előadásokat hoz létre és visz elsősorban budapesti, Pest megyei középiskolák osztályaiba.
2023. december 3-án, a Fogyatékos Emberek Világnapján a budapesti Mozgásjavító EGYMI – 120. születésnapja alkalmából – nagyszabású zenés, jótékonysági gálaestet rendez az Operaház Eiffel Műhelyházában.
2023. október 27-én tartottuk meg a 12. Tárva Vár szakmai konferenciánkat, mely kétségtelenül az egyik legkiemelkedőbb rendezvénye a Mozgásjavító EGYMI alapításának 120. évfordulója alkalmából szervezett programsorozatnak.
Köszönetet mondunk mindenkinek, aki az Állatok világnapján sem feledkezett meg a kutyusokról! Az adományokat a KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete kapta, Selényi Judit kolléganő szállította el a csomagot.
A Tárva Vár rendezvény keretein belül, 2023. október 27- én tartottuk a Mozgásjavító EGYMI új intézményegységének, a Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolának a megnyitó ünnepségét.
“Orizont” School Center of Inclusive Education Oradea celebrated, together with its partners within the Erasmus+ project KA210 “Having Fun In Learning – Gamification”, identification number 2022-1-EE01-KA210-SCH-000081117, week 10- 14 October 2023 – ErasmusDays#, by carrying out mobility in Oradea.
Mindenki ússzon és versenyezzen, akinek kedve van hozzá!
A Tiszántúli Speciális Filmszemlén a Mozgásjavító Filmműhely “Kettő egy témára” című filmje 3. helyezést ért el.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a 12. Tárva Vár jubileumi szakmai konferenciára, melynek fókuszába a VÁLTOZÁS – MEGÚJULÁS – ÉRTÉKTEREMTÉS gondolatokat helyeztük.
Stílusosan 13. alkalommal Péntek 13-án rendezte meg a Mozgásjavító EGYMI a mini boccia bajnokságot, mely a hagyományokhoz híven a hivatalos pályánál 2m-rel rövidebb játéktéren zajlott.
Általános iskolánk felsős diákjai és gimnazistáink újból a nagyobbak körében már megszokott, hagyományos keretek között emlékezhettek meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.
2023.10.10-én tartottuk meg az idei év Alsós szavalóversenyét, amit a kicsik, tanáraik és szüleik egyformán nagy izgalommal vártak. A fenti címnek megfelelően mindenki választott valami különleges, varázslatos témát, legyen az a természet, egy távoli táj, vagy akár az álom csodálatos világa.
A High Tech Suli már három éve támogatja országszerte és határon túl is a jövő generációjának oktatását digitális tantermek kialakításával. Iskolánk egyike annak a 34 intézménynek, melyek részesülnek ebben a támogatásban és elbüszkélkedhetnek egy-egy okos tanteremmel.
Iskolán tanárai szeptember 28-án az Aranypók c. magyar népmese színpadi átiratát adták elő az SHF tagozat diákjai és alsós diákok aktív közreműködésével.
Sok szeretettel várunk Titeket a Mozgásjavító Kupa első fordulójára!
Szeptember 20-án, egy csodaszép, nyárba illő napot kaptunk ajándékba az osztálykirándulásunkhoz, így a jókedvet csak fokozni lehetett.
A restaurált klasszikusok és filmtörténeti gyöngyszemek nemzetközi fesztiválját, a Budapesti Klasszikus Film Maratont szeptember 12–17. között immár hatodik alkalommal rendezte meg a Nemzeti Filmintézet.
A 2023-as rendelkező évben az SZJA 1%-ának felajánlásából 2 391 509 Ft érkezett a Zsótér Pál Alapítvány számára.
A „Tégy egy lépést!” Alapítvány 2022-ben pályázatot nyújtott be a Belügyminisztériumhoz és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézethez a „Tudással a tudásért” nevet viselő programjának megvalósításához.
Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Kollégium
OM azonosító: 038425