Átadtuk a felújított óvodai intézményegységünket

Október 25-én ünnepélyes, de mégis baráti hangulatban került sor a felújított és kibővített óvodai intézményegységünk átadására.

Az óvodában dolgozó pedagógusok és asszisztensek egy videóval lepték meg vendégeinket, aminek köszönhetően betekintést nyerhettek az intézményegység mindennapjaiba, és egy kicsit megismerhették a csoportokba járó gyerekeket is, akiknek létszáma 38 főre növekedett.

A vendégeknek az ünnepség elején lehetőségük volt egy-egy kártyára felírni jókívánságaikat, gondolataikat, majd a helyszín bejárása során mindenki kitűzhette a sajátját az ovi falára.

A rendezvényen dr. Házlinger György, a Közép-Pesti Tankerületi Központ igazgatója és munkatársai, valamint Herczeg Katalin Anna, a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője és munkatársai is részt vettek.

Az új csoportszoba és a fejlesztőszobák kialakítása a Közép-Pesti Tankerületi Központ támogatásával, az óvodai konyha felújítása a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt., mint támogató és a Miniszterelnökség, mint fejezetet irányító szerv támogatásával, valamint a Zsótér Pál Alapítvány közreműködésével valósult meg.