Alsós témahét az Olimpia jegyében
Április 8-12. között az alsó tagozaton témahetet tartottunk az Olimpia jegyében.
A hagyományos értelmezésből a kereteket vettük át és jelenítettük meg a gyerekek számára, így volt olimpiai láng, ötkarika, gálaműsor, trófea és érem is.
A keretek közötti tartalom azonban sajátos formát öltött, ugyanis sporttól független kiemelkedő pozitívumok, tulajdonságok felderítése és megmutatása volt a célunk. A hét elején a gyerekek ujjlenyomatukkal iratkoztak fel a MEX Olimpiára, ezt követően pedig egy gálaműsoron vettek részt, ahol a pedagógusok műsorát láthatták.
A hét folyamán minden osztály készített egy trófeát, illetve egy kisfilmet, amiben bemutatták, hogy közülük ki miben a legjobb. Ezeket a videókat a zárónapon levetítve közösen megtekinthették. Nemcsak ezeket a filmeket nézhették meg, hanem egy délutáni mozin is részt vettek a hét folyamán, ahol az Énekelj! című mesét vetítettük le számukra a tehetségkutatás témájához illeszkedve.
Az utolsó napon ügyességi, játékos feladatok várták a diákokat különböző állomásokon, melyek kipróbálása után a trófeák és érmek is átadásra kerültek, ez utóbbiak az iskolánkban 3D nyomtatóval készültek.
A gyerekek ujjlenyomatait tartalmazó festményt és az olimpiai témahétről készült képeket a zsibongóban felállított ötkarikán továbbra is meg lehet még tekinteni.