Tanártovábbképzés a Föld legnagyobb laboratóriumában
Március végén nem minden napi helyre jutott el iskolánk tanára, Barsy Anna. Egy EU-s tanártovábbképzés keretében meglátogathatta az épülő első olyan fúziós kísérleti reaktort, ami “lemásolja” majd a Nap tevékenységét és egy nagyon hatékony energiatermelést tesz lehetővé néhány évtizeden belül. Maga az építkezés hatalmas méretű, a világ fizikusainak és mérnökeinek legjobbjai munkálkodnak a technológia kidolgozásán. A magyar tudósok is részt vesznek ebben a gigászi munkában, hiszen a budapesti Energiatudományi Kutatóközpontban több olyan fejlesztés is zajlik, ami bekerül az épülő ITER-be.
Az ITER Franciaország Provance régiójában épül, Marseille-hez közel. Bár a helyszínen is dolgoznak magyar kutatók, nem sikerült velük találkozni, viszont a sok országból verbuválódott tanárok közös workshopja hozzájárulhat ahhoz, hogy erről az energiaforrásról “első kézből” értesüljenek a Mozgásjavító diákjai.