Siker a MiniMaker-en
Bár már a suli diákjai a tavaszi szünet pihenését élvezték, március 28.-án a Mozgásjavító STE(A)M és tárgyalkotó projektjei meghívást kaptak a Mammut Kollabjába egy MiniMaker kiállításra és versenyre. Barsy Anna és Kecseti Noémi a helyszínen képviselték az iskolát, míg Hencs Bence 11.A osztályos tanulónk online jelentkezett be és válaszolt a zsűri kérdéseire. Bence egy RGB-LED kockát épített, ami a látogatók és a zsűri figyelmét is felkeltette. A pitch, azaz a bemutató után a zsűri Bence munkáját különdíjjal jutalmazta, no meg a trófea mellé egy multiméter is Bencéhez került. Ezúton is gratulálunk Bencének és a Mozgásjavító minden, tárgyalkotó (3D) diákjának, mert a nap folyamán számtalan dicséretet kaptak a jobbnál jobb alkotások. A Mozgásjavító csapatát a helyszínen erősítette Horváth Emma Fruzsina, aki kortárs segítőként vett részt a Tudóskör munkájában és a Waldorf iskola 12.-es tanulójaként. A “diplomamunkáját” a Robotika műhelyben készítette. Sok sikert kívánunk neki a közelgő “védéséhez”.
Barsy Anna és Kecset Noémi