Erasmus+ Mobility 2019
Tartu
Barsy Anna
2019.november 11-17. között egy szakmai szempontból nagyon tanulságos és sok tapasztalatot jelentő hetet tölthettem Észtország második legnagyobb városának egyik iskolájában. Fogadóiskolám, a Herbert Masingu Iskola, sajátos nevelési igényű diákok tanításával foglalkozik, kitűnő szakemberekkel. Így speciális támogatást nyújtanak az autista, ADHD-s és a mozgáskorlátozott gyerekek számára, kis létszámú osztályokban. Az iskolának 300 tanulója van, a folyosókon sétálva azonnal szembetűnik az autistákat támogató piktogramos felirat az ajtókon, ami jelzi, hogy nem egy átlagos iskoláról van szó.
Észt kollégáim kedvesek voltak, szívesen válaszoltak kérdéseimre. Látogatásomkor igyekeztem minél több tapasztalatot összegyűjteni a digitális eszközök használatáról. A tanárokat jól kezelhető központilag fejlesztett tudásmegosztó felület támogatja a munkájukban, míg iskolai szinten Moodle saját felületet használnak. A felületek használata nem kötelező, viszont az órák tervezésében nagy segítséget nyújt a feladatbankok és a diákok munkáinak ellenőrzésében. Általánosságban elmondható, hogy a digitális eszközöket akkor és ott használják, amikor arra szükség van és olyan alkalmazásokkal, aminek többsége nálunk is elérhető.
Különösen tetszett a robotika “szabad órák” hangulata, ahol a diákok saját maguk fedezhették fel a konstruktív és egymástól tanulás élményét. Ehhez számos robottípus a rendelkezésre állt, az egyszerűbb Dash-tól, ami új volt számomra, egészen a Lego WeDo, és EV3-ig, amit nálunk is használunk. Az elsődleges cél a kreativitás megörzése volt és ez nagyon tetszett. Ezek az órák nagyon népszerűek voltak a gyerekek körében, mert míg a kislétszámú osztályokban 4-7 gyerek volt, addig ezeken a választható órákon akár 12-en is részt vettek. A tanár szerepe “csupán” a tanácsadás volt, ennek ellenére a diákok folyamatosan oldottak meg kihívásokkal teli problémákat. Az iskola rendszeresen vesz részt Lego FLL versenyeken, amit ezek a szabad órák rendkívül jól megalapoznak.
Utazásom során folyamatosan próbáltam megörökíteni a legfontosabb eseményeket, melyek időrendi sorrendben itt következnek.
2019.11.11. Hétfő
Tegnapi indulásom után 9:30-ra megérkeztem célomhoz, a Tartu-i Herbert Masingu Iskolába. Az iskola sajátos nevelési igényű diákokat fogad, mint megtudtam, itt is szakértők véleménye alapján. A különbség a mi iskolánkhoz képest az, hogy az iskola legtöbb diákja mentális problémákkal küszködik, ennek megfelelően vannak autista, ADHD-s és mozgássérült osztályaik. Az észt oktatásban nem alapfeltétel a sajátos nevelési igényűek külön fejlesztése, így ennek az iskolának (ami valójában egy hálózat) rendkívül fontos a szerepe. A tanulási nehézségekkel küszködők számára ez egy nagy lehetőség, hiszen itt felkészült szakemberek kezében vannak. Ennek megfelelően az iskolában nagyon komoly szakmai munka folyik. Az iskola pozitív megítélését növeli, hogy néhány hete az “Év iskolája” lett Észtországban, ami az itt dolgozók kimagasló munkáját dicséri.
Az iskola létszáma 300 fő, így a bejutás nem “csak” lehetőség, hanem egyben presztízs is. Egy átlagos iskolának ugyanis nem feladata felvállalni a sajátos nevelési igényt, hiszen ehhez nem rendelkeznek a megfelelő szakemberekkel.
A hétfői napon megismerkedtem az iskola általános adminisztrációjával és azzal a felülettel, ami az óratervezést megkönnyíti a tanárok számára. Ez a rendszer egy észt “NKP” felület, azzal a nagy különbséggel, hogy itt a valós tudásmegosztás révén tényleg egy jól használható segítség áll a kollégák rendelkezésére.
Az órarendszerkesztőt (Asc, mint nálunk) napi szinten használják, olyan funkcióit is, amit én korábbról nem ismertem és az órák dokumentálására szolgál.
A pedagógusok heti óraszáma 22, de pl. vannak előre rögzített szabad órák/sávok egyénileg. Az iskola és a mellette lévő középiskola néhány tanára közös, az iskolák átjárhatók, bár a középiskolába való bejutáshoz belépőkártyára van szükség.
Kaisa, aki az egyik igazgatóhelyettes, készített számomra egy “órarendet”, hogy minél több lehetőséget ismerjek meg az iskolában.
2019.11.12. Kedd
Már 2. napja itt vagyok és követem figyelemmel egy kitűnő iskola mindennapjait. Ma voltam angol órán és figyelemmel kísérhettem egy infótanárt. Először 5.osztályos informatika órán voltam, ahol a 4 mozgássérült gyerek Scratch-ben karácsonyi üdvözletet programozott. A gyerekek önállóan dolgoztak, ha problémájuk adódott, akkor hívták Urmast. Az elkészült munkát el kellett küldeni neki és az osztályfőnöknek, aki majd helyesírás szempontjából javítja a munkákat.
Még az óra előtti beszélgetés során Urmas mutatott egy cuki “Küklopsz” robotot (csak én neveztem el így), és egy érdekes kezdeményezést: az iskolában az infótanár felügyeletével heti 3x robotika szabadfoglalkozás van. Ez azt jelenti, hogy az megy, aki akar és azzal foglalkozik, amivel akar. Én épp a 1-3. osztályosok ténykedésébe csöppentem bele. Az órákon 4-6 fő van (autisták, ADHD-sok és mozgássérültek külön osztályokban), de itt 12-en voltak. A tanár csak segít, ha kérik, de legtöbbször a gyerekek egymásnak segítenek. Mindenki folytatja, amihez hozzákezdett és ami tetszik neki.
Az óra végén rendben elpakolnak, az eszközt az tölti fel, aki használta, mert legközelebb nem lesz 😉 (Először nem is értette az észt kolléga, hogy mire vonatkozik a ”ki tölti az eszközöket?” kérdés.) Úgy éreztem, hogy ezen a téren a mi rendszerünk jócskán túlszabályozott. Vannak FLL-es versenyzők az iskolában (ez egy problémemegoldó Lego robot verseny), de az esélyegyenlőség alapján vannak, akik okos várost építenek Lego-ból. De voltak, akik kedvenc egyszeműmmel játszottak és egy 2-os kislány megmutatta a Matatalab kihívásait is. Szóval érdemes volt körülnézni a világban. A WonderBot Dasch robot (az egyszemű) nagyon népszerű volt, de volt, aki WeDo-t vagy EV3-at programozott.
Arra a kérdésemre, hogy hogyan jutnak az iskolák pl. Robotokhoz, Urmas elmondta, hogy egy kormányzati kezdeményezésre jutottak a Dash robotokhoz, a felét az iskola fizette, míg a másik felét állami forrás támogatta.
Az egyik “lyukasórámban” az iskola friss, pályakezdő matektanára mutatta meg az oktatást segítő portáljukat, azt, hogy hogyan tud feladatokat keresni, az órát összeállítani, feladatokat kiosztani, majd pedig a megoldott feladatokat ellenőrizni. A felület rendkívül felhasználóbarát és jól kezelhető volt, minden kolléga hivatkozott rá, akivel eddig arról beszéltem, hogy milyen digitális eszközöket használnak.
Este egy rövid városnéző körúton lehetőségem volt megcsodálni Tartu esti fényeit.
2019.11.13.Szerda
A mai napom egy középiskolai órával kezdődött. Az óra egy választható kurzus volt, ahová 10-12-es diákok jelentkezhettek (az észt oktatásban 1-9 az általános iskola, míg 10-12 a középiskola), azaz bármelyik középiskolás számára nyitott a lehetőség.
Ennek a kurzusnak az az érdekessége, hogy központilag kidolgozott, egységes távoktatás keretében történik. A kurzus a 3. heténél tart (8 hetes), a diákok egyedül vagy 2-3 fős csoportokban (de külön számítógépen) dolgoznak.
Ez a téma egy térgeometriai modell megalkotása volt. A megértéshez szükséges tudnivalókat a diákok korábban otthon le tudták tölteni, fel tudtak készülni az órára, míg az órán a konkrét problémán dolgoztak. Ha megakadtak, a tanár csak akkor lépett közbe. Az óraszervezés a magyar oktatás szempontjából a lehető legegyszerűbb volt, a tanárnak csupán “coach” szerepe volt. Felvillant előttem az a kép, amikor a minősítésen egy tanár munkájából a külső szemlélő csak azt látja, hogy a gyerekek (16-18 éves fiatalok) bejönnek, leülnek és dolgoznak. Azaz a tanár nem csinál semmit. 😉 Merike-től, a matematika tanártól kaptam egy részletes anyagot, ami tartalmazza a legfontosabb paramétereket az iskola létszámától az infrastruktúráig, így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 2 iskola paraméterei is rendelkezésemre állnak.
A középiskola, ahol voltam kiemelt feladatának tekinti az egyetemi tanulmányokra való felkészítést, ennek megfelelően heti 5 matematika óra van, a tananyag pedig lényegesen túlmutat a mi tananyagunkon, viszont a szabadon válaszható területek a diákok számára megadják a lehetőséget az érdeklődési körnek megfelelő többlettudás megszerzésére. (Rákérdeztem, ez nem fakt-jellegű, nem azért választják a diákok, mert pl. magasabb szintű vizsgát szeretnének tenni.)
Lehetőségem volt egy másik matematika tanárral is beszélni, aki elhűlt a magyar matek emelt szóbeli hallatán, náluk csak írásbeli feladatmegoldás van, szóbeli csak az idegennyelveknél.
Kellemes meglepetésként ért, hogy az észt kollégák meghívtak az évenkénti 2 alkalommal tartott “falatozásra”, ahol a nemzeti ételek, lekvárok bő választékát volt lehetőségem megkóstolni. Így a helyi halspecialitástól kezdve a gombás-zöldséges ételen át számos bogyós gyümölcs lekvárját ismerhettem meg.
A következő órám Urmas-szal újra egy robotika szabadfoglalkozás volt. A foglalkozáson egy pedagógiai asszisztens is részt vett, aki az 5 fős kis csoportnak szükség szerint nyújtott segítséget. A negyedikesek Lego robotoztak. Építettek, terveztek, a megépített alkotásokat programokkal próbálták működésre bírni.
Egy kicsit a robotika helyszínéről: ez az iskola alagsorában egy nyílt tér. A robotokon kívül egy polcon egyéb konstrukciós játékok is vannak. A játékokhoz bárki lejöhet, hiszen állandó felügyelet van. Ha jön a robotika, akkor a játszószőnyeg robotokkal telik meg és jól megfér az asztalnál “csak” olvasgató, szabadidejét töltő gyerek a robotozókkal. Időnként megjelenik néhány percre egy-egy kolléga, pl. a mozgássérült, asztalnál olvasgató, kisautóval játszó gyerekkel vált egy szót, majd továbbmegy. Békésen megfér a “játékövezetben” mindenki. A robotikás gyerekek, mire Urmas leért, beírták a nevüket egy füzetbe. A tableteket az informatika teremből “vételezik” a tanárok, így most is Urmas hozta magával. Az előző naphoz hasonlóan most is “készült” valami forgó, funkcionális “eszköz”, ami tegnap még “borotva” volt, míg ma masszírozó funkciót töltött be. A kisdiák próbálkozással változtatott a “masszírozás erősségén”.
Ma is tanultam valami újat: a gyerekek több Lego-t is csak irányítottak, nem használták a programozott lehetőséget. Nem tudtam, de most már tudom, hogy a Lego-hoz van többféle letölthető távirányító program. Sőt a gyerekek többfélét is használtak, a mozgatási igényeknek megfelelően. (Gyorsan le is töltöttem egyet, amit Urmas tapasztalatai alapján jónak tartott.)
Ez egy jó ötlet arra, hogy akár kisebb gyerekeknek is lehessen használni kreatív problémamegoldásban a Lego robotokat. A foglalkozáson (autista osztály) a “szokásos” FLL feladatokat oldotta meg az egyik diák, a megadott helyre juttatott el egy kockát stb., míg a többiek saját eszközt építettek.
Immár harmadik napja ízlelgetem az észt menza ízeit, ahogy házigazdám, Siim mondta az első nap „egy idő után kissé unalmas”. Rendszerint 3 köret (hajdina, rizs és krumpli), sertésszelet vagy csirke fehér (talán joghurtos?) öntettel. Ehhez szabadon tehető saláta, ami rendszerint sárgarépa vagy káposzta alapú. Mivel szeretem a sárgarépát, így nekem ez kimondottan jólesik. Siimmel beszéltük, hogy a menzákat Észtországban is megreformálták, sószegény és egészségesebb ételeket kínálnak. Ahol én választok, az olyan “alachart” szerűség, vagyis lehet választani. Az “igazi” menza ma pl. valami sűrű leves volt (bevallom őszintén, leveses vagyok, így szívesen kipróbáltam volna…). Ez a válaszható ebéd még magyar viszonylatban sem drága, ha valaki desszertet is választ hozzá akkor 3,5-4 euro.
Ebéd után, mivel a következő óráig még volt időm, így a tanári pihenő(!) részében próbáltam összeszedni a gondolataim, közben Kaisaval és Pillevel egyeztetve a további programokat. Ha hazatértem csináljunk már mi is egy ilyen pihenőt! Találjatok valami helyet hozzá.
Igyekeztem olyankor fényképezni, amikor nem “aludt” valaki ott, mert nagyon sokszor tényleg néhány percre megpihennek itt az észt kollégák. De egy kellemes beszélgetéshez is kitűnő.
A következő óra szintén robotika lesz, Urmas-szal.
Az órán 4-6 évfolyamosok “szabad robotoztak”. Az előzőkhez hasonlóan mindenki azt választotta, amihez kedve volt. A “játszótéren” (hiszen ez egy nyitott terület) elmaradt óra miatt egy 8. osztályos fiú is ott volt, ő már komolyabb problémákban kereste a megoldást (FLL versenyző). Viszont azt jó volt látni, hogy a kisebbek segítséget kértek a nagytól, Urmas hagyta, hogy a “nagy” tanítsa a “kicsit”. A tanár szerepe itt is csupán a koordinálás és az esetleges problémamegoldásban merült ki.
A robotozók között volt egy 4. osztályos lányka, aki alaposan kifaggatott, hogy honnan jöttem, tanítsak neki magyar szavakat stb. Nagy meglepetésemre szinte betéve ismerte az elmúlt évek magyar Eurovíziós dalait (ezen a téren mélyen “alulműveltnek” éreztem magam.) Urmas-sal beszélgettünk arról, hogy az egyre elfoglaltabb szülők, egyre kevesebb időt tudnak tölteni a gyerekekkel, így digitális pótlékon nőnek fel. Észt országban gyanítom, hogy a filmeket ritkán szinkronizálják, így az sem ritka, ha egy gyerek inkább angolul beszél, mint észtül. Így nem csak felsőbb évesekkel, hanem már egészen kicsikkel is lehet angolul beszélni, a bemutatkozás már az elsősöknek sem jelent gondot.
A robotokkal a nagyobbak már hosszabb utakat is bejártak, így hamar játszótérré vált a szomszédos folyosó is. A robotokkal még versenyeztek is a gyerekek, bár időnként a megoldás “focista” módon történt , ha nem a megfelelő irányba ment az eszköz bizony előkerült a láb is.
A délutánomat Kaisa javaslatára az AHHAA centrumban töltöttem. Ez egy 2010-ben épült Csodák Palotája észt kiadásban. Mivel az épület erre a célra épült, így a nagy terek és kupolák teljes egészében a tudományt szolgálják.
Az alsó szinten számos olyan tér található, amit röviden a “hogyan működik?” műszaki megoldásait tartalmazza, hiszen a járművektől kezdve egy komplett konyháig bárhová be tudunk kukkantani, és ezt szó szerint kell értelmezni, legyen szó differenciálműről vagy indukciós sütőről vagy lefolyóról, úgy, ahogy a valós élet tárgyait találjuk.
Természetesen nem maradhatnak el a fizika csodái sem, de a matematika és a biológia is itt van, hiszen testünk működésének megértése is egy jó kaland.
Nem próbáltam ki, de gyerekeknek valószínűleg feledhetetlen élményt jelent beülni egy hatalmas, dobogó szívbe. Meglepetésemre ismerősbe, fogadóiskolám egyik tanárába botlottam a központban, mert hát “kicsi a világ” (a kolléganő délutánonként az AHHAA-ban koordinálja a múzeumi részt).
Sajnos tegnap nem volt planetáriumi előadás, szívesen megnéztem volna, mert itt van Európa egyik legnagyobb planetáriuma. A sok-sok interaktív között újabb “ismerősre” bukkantam: van egy magyar találmány, a Gömböc, ami olyan speciális test, melynek 2 stabil és 1 instabil állapota van és a BME 2 kutatója fejlesztette ki. Sokat hallottam már róla, de élőben itt tudtam először kipróbálni.
2019.11.14.csütörtök
Ma 8-tól Urmas 5.osztályos óráján újra informatika óra részese lehettem. Itt érdekes módon a közös térben való együttműködéshez az egyik játék online terét használták. Nem szokványos, hogy a gyerekek az órán “játszanak”, viszont érdekes volt látni, ahogy a kevésbé rutinos társat bevonták a többiek a tevékenységbe. Jellemzően itt sem a tanáré volt a főszerep. Urmastól tudtam meg, hogy az iskolában kiemelten fontos az internetbiztonság és kaptam is tőle egy kártyacsomagot, melynek segítségévek egy nagy nemzeti programra készülnek februárban.
A programozással kapcsolatban megemlítettem, hogy mi myDaQ-ot is használunk a középiskolában, erre pillanatokon belül előkerültek az itteni mérőeszközök, van amelyik Lego-szenzor kompatibilis, növelve a készülék felhasználási területeit. (Ez a készülék egy előre programozott, míg a myDaQ egy tetszőlegesen programozható adatgyűjtő eszköz.)
Délután a város távolabbi részét fedeztem fel. Mivel itt korábban sötétedik, így újra lehetőségem volt megcsodálni a város esti fényeit, a varázslatos dombok és parkok sajátos kombinációját.
Az estét Siim, Kaisa és Mariju társaságában egy kellemes étteremben folytattuk.
2019.11.15. Péntek
A mai napom 8-kor kezdődött az iskolában, Maila angon óráján. Az óra egy rövid szöveg közös ismétlésével kezdődött, majd egy régi (35 éves “retro” bingó) játék felhasználásával gyakorolták a gyerekek a számokat. Ez egy autista osztály volt, most csak 3 diák volt az osztályban, de Maila elmondása szerint van 2 olyan diák az osztályban, akik észtül nagyon rosszul beszélnek, angolul viszont jól. Egy súlyosan autista gyerek számára a kommunikációt egy “képes” könyv segíti.
Maila elmondta, hogy mielőbbi cél az, hogy a gyerekek megtanuljanak angolul gondolkozni.
Az első kör után a gyerekek a saját kártyáról mondták el a saját számaikat. A továbbiakban az óra gyakorlásához analóg óralapokat használtak, minden gyerek kapott egy nagy állítható óralapot. A tanár által mondott időt beállították, ami fel is került a táblára (Maila felírta.)
Az órán egy videóval gyakorolták tovább az időt, ahol egy dalocska és néhány állat segített a tananyag rögzítésében. Az utolsó percekben 2 LearningApps-es feladattal záródott az óra. A feladatokat a teremben lévő számítógép segítségével egyenként, 3-4 csoportosítást megoldva fejezte be az osztály. (Az osztály egyéni fejlesztésre szoruló diákját a pedagógiai asszisztens kivitte az óráról és vele külön foglalkozott.)
Maila megmutatta, hogy milyen felületeken osztják meg a tantestületben tudásukat, a használt alkalmazásokat. Nem ismerték a Symbaloo lehetőségeit és ez a vizuális könyvjelző nagyon tetszett neki, így tökéletesen működött a tudásmegosztás, néhány alkalmazással én is tudtam bővíteni a helyiek “digitális tolltartóját”.
Az utolsó látogatott órámon az első napi találkozásunk (6.osztály) feladatai folytatódtak: egy angol nyelvű kis könyvecskéből készített az osztály prezentációt, valamint az iskola felületén kiadott tesztekre válaszoltak.
Az órák után vendéglátóimmal megbeszéltük látogatásom tapasztalatait, a hivatalos iratok és adminisztráció után sok-sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodva búcsúztam el.
Utam ezután Tallinba vitt, ahonnan vasárnap repültem haza. Kedvcsinálóként egy kép a csodálatos, középkori városról.
