Rekreációs nap 2024
„Egy nap, amikor nem lesznek vesztesek, csak Győztesek”!
2011 óta szinte minden évben megrendezzük a „Rekreációs napot” dolgozóink számára. Az alapgondolat annó azért született, hogy az iskolánk által nyújtott tárgyi feltételeket felhasználva, kollégáink szerteágazó tudásának segítségével mindannyian kikapcsolódhassunk, feltöltődhessünk, mutassuk meg sokoldalúságunkat! Legyen egy nap, amikor felfedezheted eddig még meg nem ismert értékeidet, tehetségedet. Kipróbálhatsz olyan szabadidős tevékenységeket, amikről eddig csak álmodoztál. Semmi teljesítmény kényszer. A lényeg valóban az önfeledt kikapcsolódás!
Az elmúlt évek is bizonyították, hogy milyen ötletes, kreatív csapat várja a kollégákat jobbnál-jobb programokkal. Hiszen a tai-chi-tól kezdve a barantáig, a testmasszázstól a jógáig és még sorolhatnám mennyi mindent kipróbálhattak a dolgozók. Az idei év is sok különlegességet tartogatott! A rendszeresen visszatérő „klasszikus” sportok, események mellett mint az asztalitenisz, csocsó, biliárd, léghoki, darts, röplabda, kosárlabda, teremhoki, tollaslabda, jóga, „Pincétől a padlásig” túra, vízi aerobik, sok újdonsággal (önismereti hangképző utazás, salsa, varrási praktikák, művészetterápiás foglalkozással) ismerkedhettek meg a jelentkezők. Idén a legnépszerűbb a relaxáló hangfürdő volt, de a többire is nagy volt az érdeklődés.
A karácsonyra való ráhangolódás és a programok pihentető levezetéseként a frissen sült mézeskalács illatával betöltött „Nosztalgia teázó-kávézóban” vártuk a résztvevőket. Kellemes karácsonyi dallamok, egy tejszínhabos kakaó, kávé, meleg tea, sütik fogyasztása mellett, kötetlen beszélgetéssel zártuk a napot.
Szűcs István, edző
hanem végre én is megmozgathattam, sőt izzaszthattam őt
Köszönöm a lehetőséget!”