Felsős szavalóverseny
Idén a megszokottól eltérő időpontban már novemberben megrendezésre került a felsős szavalóverseny. A zsűri tagjai tanító (Selényi Judit), logopédus (Gerencsér Kamilla) és magyartanár (Suhajda Péter) kollégák voltak. A 13 nevezőből végül betegség miatt csak kilencen álltak ki a színpadra. Elhangzottak klasszikus művek is, de többségében kortárs műveket hallhattunk.
A verseny oldott légkörben, a szokottnál nagyobb közönség előtt zajlott. Voltak osztálytársak, tanárok, családtagok, akik együtt izgultak a szavalókért.
A verseny meglepetése Németh Flóra (6.a) volt, aki saját versével állt színpadra. Művével a zsűri különdíját nyerte el és arany minősítésben részesült. Szintén arany minősítést kapott szavalatáért Hajdú Bianka (5.b), aki Lackfi János A lányok dala c. versét mondta el. Ők a Zsótér Pál Alapítvány jóvoltából könyvjutalomban is részesülhettek. A többi versenyző munkáját ezüst és bronz minősítésű oklevéllel jutalmazták.
Gratulálunk mindenkinek!