Diákolimpia
Régi szép idők emlékét idézte a hétvége.
Szinte alig telt el egy hét az utolsó úszóverseny óta, és szombaton korán reggel útra kelt az MDSE kis úszó csapata. Az idő egy kicsit esős, szomorkás volt útközben, de a buszban nagyon vidám, derűs volt a hangulat! Diákjaink számára ez egyben egy “beavatás” is volt, hiszen ilyen nagy versenyen még nem vettek részt. Az ifjú tehetségek, most kezdenek beérni!
Idén is Hajdúszoboszló Árpád uszodája adott otthont az Országos Úszó Diákolimpia résztvevőinek a megmérettetésre. 132 versenyző, 32 futamban mérhette fel erejét, felkészültségét. A FODISZ országos szinten több sportágban is nagy hangsúlyt fektet a fiatal, fogyatékkal élő sportolók felkutatására, tehetséggondozására, versenyek biztosítására. Ez a nap is erről szólt, ennek adott helyet, lehetőséget!
50m-en, 100m-en szabad és mellúszásban, 200m-en szabad úszásnemben lehetett nevezni. Első alkalommal rendezték meg a 4X50m-es szabad váltót a helyi oktatási intézmények ép tanulóival közösen az integráció jegyében.
A kettő lány és a három fiú összesen 18 érmet, 10 arany, 3 ezüst 5 váltó emlékérmet vehetett át!
Túl sok idejük nincs a pihenésre, mert április 25-én ismét rajtkőre állnak a Mozgásjavító Kupán!
Gratulálunk Nagy Sárának, Bende Liának, Földi Leventének, Rácz Patriknak és Balajti Péternek az elért eredményekhez!
Hajrá MDSE!