XII. Mozgásjavító Kupa III. forduló

Úszás

“Műveld a csodát, ne magyarázd!”

Szerintem nincs is szebb, nemesebb, mint tiszteletre méltó elődeink, – kik az “alapköveket” letették-, jövőbelátó gondolatait, cselekedeteit továbbvinni, ápolni, élő hagyományt teremteni!
1970. február 22-én iskolánk falai közt, az akkori igazgató Zsótér Pál és munkatársai, tanárok, diákok úgy érezték eljött a pillanat, hogy hazánk felszabadulása után 25 évvel megalakuljon az első sportegyesület a mozgáskorlátozottak számára!
A névválasztás sem volt véletlen, hiszen Halassy Olivér – kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Európa bajnok úszó – az első “paralimpikonunk” , méltó példaképe volt, van és lesz a mindenkori mozgássérült sportolóknak!
Egy villamos baleset következtében veszítette el bal lábát térd alatt és így vívta ki fantasztikus sikereit ép társai közt!
2017. december 12-én  az országgyűlés egyhangúan fogadta el, hogy ez a nap a “Magyar Parasport Napja” legyen!
Mint sok helyen az országban, nálunk is ennek jegyében telt a csütörtöki nap. Voltak akik játékos kvíz előadásokon keresztül jutottak még több információhoz a mai nappal kapcsolatban, voltak akik aktívan, az uszodában “ünnepelték” meg ezt a napot. Bizonyították felkészültségüket a korábbi sportlegendákhoz méltó módon.
2009 óta, immár XII. alkalommal rendezi meg iskolánk a “Mozgásjavító Kupát”, országos úszóversenyt, utánpótlás korú fogyatékkal élő diákok számára. Hiszünk a sport személyiségformáló erejében, hogy nem csak a fizikai testre, hanem a lélekre is hat és sikerélményhez juttatja a növendéket! Éppen ezért minden lehetőséget megragadva iskolánk falain belül és kívül segítjük, támogatjuk tanulóinkat a különböző szakkörökön, érdeklődésüknek, tehetségüknek megfelelően.
Ez alkalommal az ország különböző részeiről összesen 5 egyesület nevezett az úszóversenyre:
GYDSE /9fő/, VDSE /13fő/, Debrecen /4fő/, Veresegyházi EGYMI /3fő/, MDSE /20fő/. A fantasztikus hangulatról egyaránt gondoskodtak a vízben az úszók, a parton a szülők, hozzátartozók, versenytársak! Április 19.-én lesz a IV. és egyben a tanév utolsó Mozgásjavító Kupája, amelyet az ünnepélyes díjátadó fog követni.
Bízom benne, hogy sokaknak emlékezetes marad ez az élményekkel teli nap!
Szűcs István
úszóedző