Para-jégkorong szakkör
A január 31. és február 4. között megrendezett csehországi Emil Open Winter Games eredményeként itthon is elindult a para-jégkorong feltételrendszerének kiépítése, sportolók toborzása, parahoki csapat alakítása. Ebbe kapcsolódott be iskolánk, és indítottuk el a Magyar Jégkorong Szövetséggel együttműködésben a para-hoki szakkörünket. A parahokit egy speciális beülőben játszák, így járó-, és nem járóképes diákok egyaránt kipróbálhatják.
A szakkörre jelentkezés feltétele:
– minimum 12 éves életkor,
– stabil ülés minimális támasszal,
– kifejezetten jó felső-végtagi mozgásterjedelem és izomerő,
– erős és biztonságos fogás
Fontos, hogy jó legyen a két kar, illetve szem-kéz koordináció -hiszen jól szervezetten kell a szánt hajtani, korongot vezetni, cselezni, lőni.
Olyan diákoknak érdemes jelentkezni ebbe a sportágba, akik nem félnek az eséstől, kontaktoktól, jól tájékozódnak a térben, képesek megérteni és átlátni stratégiai helyzeteket.
A szakkört Orosz Martin – az MJSZ szakedzője tartja a Millenárison. A részvétel jelenleg ingyenes, a szükséges felszerelést a Jégkorong Szövetség biztosítja. A diákok edzésre való eljutását, a „szakmai felügyeletet”, mozgásnevelők segítik. Az első alkalom múlt csütörtökön volt, ahol Morvai Alex, Medgyesi Imre és Hodászi István vett részt. Mindhárman nagyon élvezték az edzést, és pozitívan nyilatkoztak a parahokiról, mint lehetőségről.
A szakköri létszám jelenleg a beülők száma miatt limitált. 1-1 edzésre 4 főt tudunk elvinni. Az edzés időpontja: csütörtök 15-17 óra. Természetesen minden héten biztosítunk lehetőséget új jelentkezőknek a kipróbálásra. A távlati terv egy konkrét para-hoki csapat (kb.: 12 fő) létrehozása.
Akit a felsorolt feltételek mellett érdekel a parahoki, szívesen eljönne egy edzésre kipróbálni, jelentkezzen Fazekas Biankánál vagy Szabó-Zsámboki Enikőnél.
Mindannyian izgatottan várjuk a következő edzést, és reméljük, hogy hosszútávú együttműködést sikerül kialakítani a Jégkorong Szövetséggel!