“Csillagszóró” úszó bemutató
2023
A karácsony esti ünnep varázsa elképzelhetetlen a csillagszóró fénye nélkül.
2010 óta így van ez az iskolánkban is. Ha közeledik a téli szünet, minden évben megrendezzük alsó tagozatos növendékeink számára a “Csillagszóró” úszó bemutatót.
Az úszópalánták három úszásnem közül választhatnak – gyors,- mell,- hát -, hogy teljesítsék a 11m-es távot anélkül, hogy megérintenék a medence alját.
Az úszópalánták három úszásnem közül választhatnak – gyors,- mell,- hát -, hogy teljesítsék a 11m-es távot anélkül, hogy megérintenék a medence alját.
Idén, december 12-én délután, nyolc “versenyző” teljesítette ezt a kihívást kiváló időeredményekkel. Nagyon sokat fejlődtek az elmúlt félévben! A sziporkázó hangulatról a lelátón összegyűlt lelkes szülők, tanárok, diákok, hozzátartozók gondoskodtak. És ahogy a karácsonyfa alól sem hiányozhatnak az ajándékok, a bemutató végén egy kis meglepetést adtunk át a jövő tehetségeinek.
Ez a hét sporteseményekben bővelkedik, hiszen ma már a Mozgásjavító Kupa II. fordulóját rendeztük meg. A legtöbb úszónk ugyan itt, a “Csillagszórón” kezdte versenyzői pályafutását.
Bízunk benne, hogy a kicsik közül is többen kedvet kapnak, és később találkozunk velük a nagyobb versenyeken is.
Amiről fontos megemlékezni!
14 évvel ezelőtt, 2009.december 12-én volt az uszodánk hivatalos átadóünnepsége. Azóta is – kisebb kényszerszünetekkel – folyamatosan biztosítjuk diákjaink számára a sportolási lehetőséget, fejlesztést.
Ennél szebb szülinapi ajándékot, minthogy boldog, csillogó szemű gyerekek hangos zsivajától zengett az uszoda, nem is lehetett volna elképzelni.