Alsós témahetünk záró programjaihoz érkeztünk el november 17-én, pénteken. Azonban talán e nap jelentette a tanulóknak a legnagyobb kihívást, hisz az osztályok, kapott nemzetiségeiknek megfelelően, nagy izgalommal mutatták be ppt- iket egymásnak. 8 nyelven tanulhattuk meg a nemzeti köszönéseket, valamint megismertük az adott országra jellemző ételeket, állatokat, öltözködést, építészetet, kultúrát. Az országunkban élő nemzetiségek összetartozása jelképeként barátság nyakláncot is készíthetett minden lurkó, s ezt boldogan vitte haza a nyakában.
A zárófilm végül felidézte a gyerekekben a hét legszebb pillanatait, a digitális játékokat, keresztrejtvényfejtést, a kis – és nagy babák közös készítését, a fergeteges táncházat a Napraforgó együttessel, valamint a mozit és a Nemzetiségi Faloda jellegzetes ízeit.

A szervezők itt szeretnének NAGY KÖSZÖNETET mondani mindenkinek, aki segítségével támogatta e szép programsorozat megvalósítását!