Március 27-én eljött hozzánk Kiss Csaba, a Rehab Critical Mass alapítója, kerekesszékes aktivista, hogy középiskolás diákjainkkal beszélgessen az önálló élet lehetőségeiről, az igénybe vehető segítség különböző módjairól, az egyéni felelősségről. Csaba egyetemet végzett, dolgozik és önállóan él a lakásában úgy, hogy rendszeres segítségre szorul – van tehát tapasztalata bőven e téren. A beszédértésben Szűcs Kitti kolléganőnk volt a segítségünkre – ő is rendszeresen segíti Csabát a hétköznapjaiban.
A komoly téma nem zárta ki a humoros történeteket sem, és a diákok minden kérdésükre választ kaptak.

A beszélgetést követően áttértünk a Helpific programra (https://helpific.com/hu), melynek koordinátora, Csabai Lúcia és volt kolléganőnk, Galambos Katalin a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karról (ők támogatják a program magyarországi megvalósulását) jöttek el bemutatni ezt a már több országban működő lehetőséget. A Helpific egy olyan webes felület, ahol segítséget lehet kérni illetve felajánlani, és a rendszer segítségével a két oldal egymásra találhat. Az itthoni program bevezetésében, tesztelésében a mozgásjavítós diákok is részt vehetnek, illetve Csabával is folytatjuk majd az együttgondolkodást a lehetőségekről.

<